Bódi Sylvi készen áll az anyaságra

PAP 0531
2021.12.22. 07:22

Bódi Sylvi néhány éve még szörfparadicsomokban lovagolta meg a hullámokat, mostanra viszont már vidéken él, a növénytermesztés szerelmese lett. A modell elmondása szerint nem érzi jól magát a nagyvárosok betontömbjei között, ellentétben a kertjével, ahol mindent megtermeszt magának.

A Farm VIP versenyzőjeként kifejezetten élvezte a vetélkedő feladatait, időnként azonban ő is nehézségekbe ütközött, ugyanis haszonállatokkal is foglalkoznia kellett, hasonlók pedig nem szaladgálnak a kertjében. Egyelőre.

Én a növénytermesztésben képzem magam, most éppen a gombákat tanulmányozom, és folyamatosan olvasok arról, mit és hogyan lehetne termeszteni. De a Farmon állatokkal is kellett foglalkozni, és azok még nincsenek a kertemben... Bár a terveim szerint még idén elkészül egy ól és egy kifutó a csirkéknek, kacsáknak, fürjeknek, mert a tojást szeretem, és – vegetáriánus lévén – azt eszem. A kapirgálós tyúktól kapott tojásnál pedig nincs jobb

– mondta a modell, hozzátéve, hogy az utóbbi időben valami mást is felfedezett önmagával kapcsolatban. Egészen pontosan azt, hogy készen áll az anyaságra.

Nem tettem le arról, hogy anya legyek, sőt, be kell vallanom, alapvetően most érzem igazán először, hogy megértem erre a feladatra. Ugyan negyvenéves vagyok, de nem érzem, hogy lekéstem róla

– mesélte a Blikknek.

(Borítókép: Bódi Sylvi 2021. november 8-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)