Damu Roland kislánya még nem tudja, mi történt az édesapjával

2021.12.28. 21:34

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, 47 éves korában meghalt Damu Roland színész, a Jóban Rosszban című tévésorozat egykori szereplője. Halálát elsődleges információk szerint a koronavírus szövődményei okozták.

Damu Roland mélyaltatásba kerülése előtt mindössze három napig volt magánál. Úgy tudni, a színészt előbb a Honvédkórházban kezelték, majd onnan átszállították a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára, mivel nem javult az állapota.

Egészségi állapotáról nyár végén érkezett hír először. A sajtó akkor arról számolt be, hogy betegségei miatt már nem tudott munkát vállalni. Ismerősöktől és barátoktól próbált pénzt kérni, hogy ki tudja váltani a gyógyszereket.

Utolsó televíziós interjúját Jakupcsek Gabriellának adta, ahol elmesélte, hogy harcol a betegségével, amit nem nevezett nevén.

Sokkal nagyobb a baj, mint egyébként gondolnád, de arról meg nem fogok beszélni. Sem neked, sem senkinek. Sokkal nagyobb a baj. Maradjunk abban, amit igazolni tudok. Az az, hogy kétoldali tüdőgyulladásom, mellhártya- és gégegyulladásom van, de még egyszer: sokkal nagyobb a baj

– fogalmazott akkor a színész, akinek legkisebb gyermeke nem is tud arról, hogy édesapja hétfőn meghalt. Az ötéves Maja nevelését nagynénje, Katalin vállalta magára, de mivel Damu Roland négy éve nem is látogatta gyermekét, a kislány nem kötődött hozzá érzelmileg. A nagynéninek Maja édesanyja is sokat segít a történtek óta.

Maja nem tudja, hogy ki az apja. Nincsenek róla emlékei, hiszen csecsemőként találkozott vele utoljára. Nem mondtuk el neki, hogy meghalt az édesapja, hiszen nem tudná kivel azonosítani, nem tudja, hogy neki ki az apukája. Mégsem állhatok oda a televízió elé, hogy amikor Rolandról van hír, rámutassak: ő az apukád. Majd a testvéremmel, Edinával közösen megbeszéljük, hogy miként és mit mondjunk a kis Majának erről a jövőben

– árulta el a Blikknek Katalin. Elmondta: emberként sajnálja Damu Rolandot, ám azt soha nem tudja megbocsátani neki, amit a családjukkal tett. Katalin azt is furcsának tartja, hogy a színész halálhírét az internetről kellett megtudniuk, mivel a családjából senki sem értesítette őket arról, mi történt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport