Ők lesznek A Dal következő évadának zsűritagjai

2021.12.29. 20:13
Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter lesz a Duna Televízión január 29-én induló, A Dal című élő show következő évadának zsűritagjai. A hírt a dalválasztó két műsorvezetője, Rókusfalvy Lili és Király Viktor a közösségi oldalán jelentette be – tájékoztatta az MTVA az MTI-t.

Újra helyet foglal A Dal zsűriszékében Wolf Kati, akivel a műsor 2012-ben kezdetét vette. Az énekesnőt nem csak a dalverseny első évadában láthatták a nézők, 2015-ben és 2020-ban versenyzőként állt színpadra.

Mező Misi szintén a döntnökök közt lesz. A Magna Cum Laude frontembere immár negyedik alkalommal keresi a közönséggel együtt a legjobb hazai slágert.

A szájharmonika-művész Ferenczi György másodszorra vesz részt a zsűrizésben, míg a rockabillyzene magyar képviselője, Egri Péter, aki korábban zenekarával, a Mystery Ganggel állt A Dal színpadán, negyedikként csatlakozik a csapathoz.

A közlemény szerint A Dal 2022 összesen négy válogató adásában negyven produkció mutatkozik be. Újdonságnak számít, hogy ezúttal valamennyi előadás élőben hangzik el a színpadon, a két elődöntőben már akusztikus feldolgozásban. A döntőben a dalokat a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében adják elő az énekesek.

A győztes dal előadója Az Év Dala 2022 címmel, valamint a Petőfi Zenei Díj év dala 2022 elismeréssel gazdagodik, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, és egy tíz felvételt tartalmazó nagylemezt, valamint egy zeneszámhoz még videoklipet is készíthet. A döntősök közül mindenki részesül zenei pályájára fordítható nyereményben – olvasható a közleményben.

A showműsor új szériájában ismét versenyeznek a szövegek és szerzőik is A Dal 2022 legjobb dalszövegírója elismerésért. Az élő show-ba bejutott negyven produkció mindegyike részt vesz az online Akusztik Dalversenyben, és a közönség szavazata alapján egyikük megnyeri annak fődíját.

A műsor házigazdája Rókusfalvy Lili és Király Viktor lesz. Rókusfalvy Lilit 2020-ban már láthattuk ebben a szerepben, Király Viktor pedig többször versenyzőként vett részt a műsorban. Az énekes 2012-ben testvéreivel együtt, 2014-ben és 2018-ban pedig szólóprodukcióval jutott a döntőig.



  • Hírek
  • Hírek