Damu Roland halála előtt lett milliomos

2022.01.07. 08:31 Módosítva: 2022.01.07. 08:41

Damu Roland legjobb barátja szerint bár évek óta nehéz anyagi körülmények között élt, halála előtt nem sokkal milliókhoz jutott hozzá álmai megvalósításához.

Azonban pontos információt a pénz hollétéről senki nem tud, de talán nem véletlen, hogy a közelmúltban koronavírus következtében elhunyt színművész tragédiája után újabb és újabb viták születnek a családtagok, barátok között. Miközben a rokonok Roland csekély hagyatékán marakodnak, barátja, Szilágyi Zsolt a Blikknek azt állítja, hogy a színész a kórházba kerülése előtt egy ismerősüknek köszönhetően nagyobb összeghez jutott.

Roli egy új, az internetre szánt tervét akarta megvalósítani, együtt dolgoztunk rajta. Egy közös barátunk adott neki ehhez anyagi segítséget, utalt neki több millió forintot

A művész halála után ő és még néhány ismerőse elment Damu fővárosi lakására, hogy összeszedjék a holmiját. Ez a lépése azonban nem tetszett a rokonoknak, akik azt sem tudják, mi volt Damu pontos címe, de mégis sérelmezik, hogy nem tudtak bejutni Roland lakásába. Emiatt rendőrségi eljárást terveznek indítani. 

Nem jutottunk be a lakásba, a menyasszonya járt ott, és úgy tudjuk, több dolog is eltűnt. Nincs meg a gitárja, az órái, a kulcsa, ami több mint furcsa 

– mérgelődött Damu unokatestvére, Tóth Zita, aki felháborítónak tartja, hogy a tudtuk nélkül vihették el a színész holmiját a lakásból.

Nem kaptunk kulcsot, de amikor kerestük a főbérlőt, hogy engedjen be minket, kerek perec megtagadta a kérést. Bezzeg, úgy tudjuk, Szilágyi Zsolt bemehetett. Édesanyám azt tervezi, feljelentést tesz, mert ilyet nem tehet valaki, aki barátnak vallja magát!

A férfi már barátja búcsúztatóját is megszervezte, de kérdés, mikor és hol lesz a temetés. Valamint állítja, neki nincs rejtegetnivalója.

Másolt kulccsal jutott be Roland kedvese – akiről nem tartom valószínűnek, hogy a jegyese volt –, a főbérlő, valamint én egy közös ismerősünkkel. Tanúk előtt szedtem össze Roland cuccait, amiről leltár is készült, ezt elküldtem a szüleinek és Évának, a nagynéninek is. Roland holmiját egy raktárba vittük, mert az a hagyaték része. Főként eszmei értéket képvisel, hiszen ruhadarabokról van szó, két olcsóbb karóráról és egy gitárról, ezek kerültek a zsákokba. Azok az emberek vinnék el a holmijait, és temetnék el őt, akiket Roland tudomásom szerint a Facebook-oldaláról is letiltott? – magyarázta Szilágyi Zsolt, aki a búcsúztató, a temetés és a sírkő költségeit is állná, ehhez csak egy meghatalmazásra lenne szüksége Damu nagynénjétől, ám nem kapta meg. – Megbeszéltük néhányan, hogy fizetjük a temetést, a búcsúztatót és a sírkövet, hiszen Éva néniék albérletben élnek, nyugdíjból, mindezt ők ki sem tudnák így fizetni. Megbeszéltünk mindent, kiválasztottuk a márvány sírkövet is, mi álltuk volna a költségeket, ám hirtelen minden megváltozott 

– nyilatkozta a férfi a Blikk megkeresésére.