Konstantin
EUR 384,12 Ft
USD 364,25 Ft
14 °C
28 °C

Emma Roberts kimondta, hogy vége – íme a legrövidebb ideig tartó sztárházasságok

2022.01.27. 08:56
Julia Roberts unokahúga több mint három év után szakított szerelmével, akivel egyébként már egy közös gyermekük is van. Nem volt túl hosszú életű a kapcsolat, ám Hollywoodban ez kicsit sem egyedi eset.

Emma Roberts és – most már – korábbi szerelme, Garrett Hedlund még csak egy éve voltak együtt, amikor a színésznő teherbe esett. Bár úgy tűnt, mesésnek ígérkező kapcsolatuk az idők végezetéig kitart majd, ám egyre több ellentét feszült kettejük között, ami odáig vezetett, hogy az Amerikai Horror Story és a Családi üzelmek színésznője 30 éves korára szingli édesanya lett. A pár három évig volt együtt, és még az időközben megszületett gyermekük, Rhodes Robert Hedlund sem tudta összetartani őket, ám a továbbiakban is azon lesznek, hogy a lehető legnagyobb harmóniában neveljék fel kisfiukat. 

Ugyan Hollywoodban egyáltalán nem számítanak újdonságnak a tiszavirág-életű kapcsolatok, bár tény, hogy az ottani hírességek minden lépését jóval több szempár követi nyomon, így hamarabb is derül ki, ha gondok adódtak. Ám van néhány, egykor még házas sztárpár, akiknek frigye olyan rövid ideig tartott, hogy arra még a hollywoodiak szemöldöke is felszökik.

Britney Spears és Jason Alexander: 55 óra

Bár belegondolni is nevetséges, de Britney Spears és gyerekkori barátja, Jason Alexander egy hirtelen ötlettől vezérelve mondták ki a boldogító igent 2004. január 3-án Las Vegasban. Természetesen a frigyről mit sem tudott az énekesnő stábja, majd amikor tudomást szereztek róla, érvénytelenítették a házasságot. Mondván, Britney nem volt a tudatában a tetteinek, így a „pár” csak 55 óráig volt férj és feleség. Az esetet követően az énekesnő is úgy nyilatkozott, hogy buta és lázadó volt, majd ugyanezen év októberében hozzáment Kevin Federline-hoz, akitől szintén elvált három évre rá. 

Nicolas Cage és Erika Koike: 4 nap

Britney-hez hasonlóan a világhírű színész, Nicolas Cage is Las Vegasban ment hozzá akkori párjához. Bár valószínűleg igen kevesek tudtak róla, de Cage évekkel ezelőtt elkezdett randizni egy sminkessel, Erika Koike-kal. Végül 2019 márciusában egy titkos ceremónián fogadtak örök hűséget egymásnak Las Vegasban, azonban pár nappal később nyilvánosan estek egymásnak. A vita odáig fajult, hogy pár órára rá Koike már kérvényezte is a házasság érvénytelenítését. 

Tracey Edmonds és Eddie Murphy: 14 nap

2008-ban újévkor egy romantikus, naplementés szertartás keretében házasodott össze az Amerikába jöttem sztárja, Eddie Murphy és Tracey Edmonds filmproducer Francia Polinézia egyik magánszigetén, ám két hét múlva már bejelentették, hogy elválnak útjaik. Mivel külföldön kötötték össze az életüket, ezért az Egyesült Államokban is engedélyeztetniük kellett volna a házasságot, ám eddig nem jutottak el, így ahelyett, hogy hivatalosan beadták volna a válókeresetet, inkább visszamondták a házasságuk egyesült államokbeli érvényesítését. 

Jeremy Thomas és Drew Barrymore: 39 nap

A magyar gyökerekkel rendelkező Drew Barrymore még csak 19 éves volt, amikor 1994 márciusában hozzáment az akkor 31 éves bártulajhoz, Jeremy Thomashoz. A pár hat héten át randizott, majd egy elég jól sikerült buli végeztével kimondták egymásnak a boldogító igent. A könnyen jött esküvő után Drew Barrymore úgy nyilatkozott, hogy sorsszerű volt az ő találkozásuk, ám a sors alig szánt nekik többet egy hónapnál. 39 nap után hivatalosan is elváltak.

Kris Humphries és Kim Kardashian: 72 nap

Az itt felsorakoztatott egykori sztárpárok közül talán Kim Kardashian és Kris Humphries esete a leginkább kínos. A Kardashian-család életét bemutató Keeping Up With The Kardashians című sorozat összesen 20 évadot élt meg, 14 éven át volt képernyőn, így nem csoda, hogy Kim esküvőjét is nagydobra verték. A 2011 augusztusában tartott menyegzőt ugyanis közvetítették a tévében, több millió néző követte nyomon, amint Kim feleségül megy Krishez. Úgy tűnik azonban, hogy a pár nem egymásnak rendeltetett, mivel 72 nap után Kim beadta a válókeresetet. Kris 2019-ben egyébként úgy nyilatkozott, zavarja őt, hogy az emberek még mindig azt hiszik, a Kimmel való házassága kamu volt.

Nicolas Cage és Lisa Marie Presley: 107 nap

Cage egyáltalán nem szerencsés a szerelemben, mivel eddigi négy házasságából kettőnek igen hamar vége szakadt. Az egyik az előbbiekben említett, Erika Koikéval kötött, összesen négy napig tartó frigy, amit hónapokkal túlszárnyalt egy korábbi házassága. A színész Elvis Presley egyetlen gyermekével, Lisa Marie Presley-vel még jóval Koike előtt, 2002 augusztusában házasodott össze, ám őket sem egymásnak szánta a sors. Ugyanezen év novemberében ugyanis már be is adták a válókeresetet, ám hivatalosan csak 2004 májusában váltak el, így egy olyan fura helyzet állt elő, aminek értelmében a válási procedúra több ideig tartott, mint a házasságuk.

Amelia Warner és Colin Farrell: 121 nap

Farrell és Warner egy nem hivatalos ceremónián kelt egybe Tahitin 2001 júliusában. Ez a lépésük a későbbiekben szerencsésnek bizonyult, mivel a négy hónappal később bekövetkezett szakításuk után egyszerűbb volt az elválás papírok nélkül. A színész a frigyről úgy nyilatkozott, hogy túl gyorsan történt, illetve túl fiatalok voltak. Amelia Warner azóta egyébként már összeházasodott A szürke ötven árnyalata-filmek főszereplőjével, Jamie Dornannel, akivel hat éve vannak együtt. 

Pamela Anderson és Kid Rock: 122 nap

A Baywatch sztárja, Pamela Anderson és a countryénekes Kid Rock egy darabig se veled, se nélküled kapcsolatban volt, ám 2006 júliusában úgy döntöttek, összekötik életüket, erre egy jachton került sor. Ám a házasságuk nem állta ki az idő próbáját és négy hónappal később, 2006 novemberében Pamela beadta a válókeresetet. A Baywatch szexi szőkéje egyébként 2018-ban árulta el, hogy Kid Rockkal a válásuk óta nem beszélt.

Bradley Cooper és Jennifer Esposito: 122 nap

A Csillag születik című film sztárja 2006 decemberében vette feleségül az NCIS sztárját, Jennifer Espositót egy visszafogott szertartás keretében Dél-Franciaországban. Ám ők is pont annyi ideig tudták elviselni egymást, mint Pamela Anderson és Kid Rock, 122 napig. Esposito ugyanis 2007. május 1-jén beadta a válókeresetet kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. A színész képviselője saját nyilatkozatában megjegyezte, hogy a két színészt „elég jó ideje” elválasztották egymástól. 2011-ben Cooper a gyors szakításról azt mondta, valami történt kettejük között, ám örül annak, hogy mindketten rájöttek, ez nem fog működni.

Carmen Electra és Dennis Rodman: 129 nap

1998 novemberében a színésznő Carmen Electra és az NBA-sztár Dennis Rodman késő estig járta az éjszakát, majd annyira lerészegedtek, hogy az este végén egy Las Vegas-i kápolnában kimondták a boldogító igent. Bár már kilenc nappal később érvényteleníteni akarták a házasságot, ám végül kibékültek és újra nekifutottak, hogy rendbe tegyék a kapcsolatukat. Ugyan az újévet átvészelték, ám 1999 márciusában végül mégis úgy döntöttek, elválnak. Electra később azt nyilatkozta, túl gyorsan történt minden, és a Rodmannel kötött házasságot élete legrosszabb döntésének nevezte. Sőt, mint mondta, már rögtön azután, hogy egybekeltek, megbánta az egészet.  

(Brides)

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek