Kulcsár Edina: Nem gondolom, hogy attól k*rva lennék, mert kiszálltam a rossz kapcsolatomból

IMG 4489
2022.02.02. 10:07
A modell a válása és új kapcsolata miatt kap hideget-meleget, ám most betelt a pohár. Kulcsár Edina egy interjúban elmondta, mit gondol arról, hogy most mindenki őt tartja bűnbaknak.

Az utóbbi időben Kulcsár Edina válásától, illetve új szerelmétől, G.w.M-től volt hangos a sajtó. A modell ugyanis néhány nap különbséggel jelentette be, hogy zátonyra futott a házassága, illetve hogy újra rátalált a boldogság egy magyar rapper, G.w.M személyében. A bejelentés után egyből elindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy egy harmadik fél, vagyis mint később kiderült, G.w.M miatt mehetett tönkre Kulcsár Edina és Szabó András, alias Csuti kapcsolata, ám ezt már a kezdetektől tagadták.

Legutóbb Kulcsár Edina és új párja a Story magazinban nyilatkoztak a hirtelen jött szerelemről, ami ugyan kezdetben munkakapcsolatnak indult, ám később rájöttek, hogy több annál. Csuti is tiszta vizet öntött a pohárba, és csalódottságát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban. Elmondása szerint ő soha nem bánt volna így el nejével, így az is kérdéses, hogy a jövőben tud-e majd nyitni bárki felé.

Kulcsár Edina a kedd esti Fókuszban szólalt meg újra a kialakult helyzetről, mivel állítása szerint most szinte mindenki őt hibáztatja. Fel is olvasott pár üzenetet azok közül, amiket az utóbbi időszakban küldtek neki a különböző közösségi oldalakon:

  • „Undorító féreg, a nők szégyene. Hamarosan kidob G.w.M, remélem.”
  • „Torkon kéne köpni téged, sz*rjon le egy madár, te nyavalyás.”

A riportban hozzátette, elfogyott a türelme, mivel nem szeretné tovább tűrni azt, hogy bűnbaknak nézzék. Mint mondta, nem ujjal mutogatni akar, hanem el szeretné mondani az igazát. 

Nem gondolom, hogy attól k*rva lennék, mert kiszálltam a rossz kapcsolatomból, és szeretnék boldog lenni

– kezdte Kulcsár Edina, aki azt is kifejtette, amikor kiderült, hogy G.w.M az új párja, akkor 90-10 százalékban inkább pozitív visszajelzéseket kapott, ám napról napra negatív irányba kezdett változni a megítélése. Csuti korábbi kijelentését, miszerint az egyik közös vállalkozásuk sajtótájékoztatójára ő hívta meg G.w.M-et, pedig egyenesen tagadta.

Nem én hívtam meg egyrészről, másrészről hogyha meg is hívtam volna, szerintem akkor sem lett volna baj ezzel, merthogy még nem volt semmi közöttünk abban az időszakban 

– fejtette ki a modell. Hozzátette, ekkor már ugyan sokat beszélgettek, de nem úgy néztek még egymásra, hogy ebből lehet majd valami. Arról, hogy miért egy hosszú Facebook-bejegyzésben leplezte le kapcsolatát, úgy nyilatkozott, hogy azt érezte, tartozik ennyivel a követőinek, mivel mindig őszinte volt velük. Megjegyezte, hogy a posztban a szerelem szót is azért írta nagybetűvel, mert az utóbbi időszakából hiányzott ez. 

Tényleg nem éreztem még ilyet. Nekem a Márk olyan, mint valami mentsvár, aki megfogta a kezét a már a kút alján lévő Edinának, és húz kifele, mert ő tényleg ezt csinálja az érzéseivel. Egy nagyon mély érzésű valaki 

– tette hozzá, ugyanakkor azt is megerősítette, nem szeretne mentegetőzni, csak azt akarja, hogy az ő oldalát is megértsék az emberek. Kifejtette, hogy nagyon sokat sír, és vissza kell fognia magát, hogy ne pityeredjen el, azonban nem akarja, hogy sajnálják vagy áldozatként kezeljék.

Bár a közösségi oldalain nem mutatta, a családtagjai elől nem tudta elrejteni, hogy mennyire boldogtalan a házasságában. Mint mondta, altatás közben tudta kisírni magából azt a bánatot, amit akkor érzett. Ám egyik alkalommal a kisfia pityergésen kapta, ekkor döntötte el azt, hogy lépnie kell. Arról is beszámolt, hogy novemberben már annyira nem volt jól lelkileg, hogy az ágyból se tudott kikelni. Ekkor az édesanyja naponta hívta fel sírva, hogy kezdjen magával valamit, mivel rá se ismer.

Nem tudtam a megoldást, aztán annyira mélyen voltam, hogy még dolgozni se tudtam, lemondtam a dolgaimat. Volt, hogy nem tudtam kiszállni a kocsiból, mert annyira sírtam, hogy nem tudtam magamat összeszedni

– fejtette ki Kulcsár Edina, aki azt érzi, hogy férjétől egyáltalán nem azt kapta, amit remélt. Hozzátette, szerepeltek pár műsorban, amíg együtt voltak, amikből a nézők akár ki is tudták következtetni, milyen volt a viszony közöttük.

Ha az emberek nagyon szeretnének egyébként turkálni ebben az egészben, akkor ki tudják találni vagy akár következtetni, hogy ki milyen vehemenciával volt a másik irányába, és ki mennyi szeretetet, törődést adott a másiknak

– mondta a modell, azonban elmondása szerint már a legelején elrontotta. Kifejtette, hogy volt már nagy szerelem és csalódás is az életében, ekkor megfogadta, hogy nem kell ekkora szerelem az életébe. Mint mondta, családot akart, illetve boldog akart lenni, de közben rájött, úgy is lehet boldog az ember, ha nincs nagy szerelem az életében. 

Mi nagyon jól megvoltunk a Csutival, és nagyon szeretném egyébként, hogyha a későbbiekben is jó lenne közöttünk a viszony

– jelentette ki Kulcsár Edina, ám jelenleg a gyermekeik miatt igen hullámzó a kapcsolatuk, illetve a közös házon is osztoznak, bár a modell szeretné, ha férje kiköltözne otthonukból

Vannak olyan momentumok, amikor azért csak odaszúrunk a másiknak valamit. Persze, ezt meg kell tanulnunk mindkettőnknek, nagyon friss a dolog

– tette hozzá, illetve azt is kifejtette, hogy jelenleg mindkettejükben van bántottság, aminek ő eddig nem adott hangot, azonban Csuti igen. Mint mondta, egy bántott férfiról van szó, aki talán mond olyat is, aminek nincs feltétlen alapja, így nem kell mindent elhinni neki.

(Borítókép: Kulcsár Edina. Fotó:  Velvet)