Donald Trump ügyvédje volt a maszk mögött, két zsűri is kivonult az Álarcos énekes forgatásáról

2022-01-20T222651Z 2132229853 RC2A3S95K20P RTRMADP 3 USA-ELECTIO
2022.02.06. 11:19
Botrányos leleplezés borzolta az amerikai Fox csatornán futó The Masked Singer, azaz Álarcos énekes című műsor 7. évadjának forgatását, amelyen két zsűri is tüntetőlegesen elhagyta a színpadot, miután a leleplezett álarc mögül a volt amerikai elnök, Donald Trump ügyvédje, Rudy Giuliani bukkant elő.

Giuliani jelenléte amiatt lehetett ellenszenves a produkción dolgozó zsűrik számára, mivel az ügyvédet januárban vizsgálóbizottság elé állították a Capitolium 2021-es ostroma miatt, ahol felmerült az ő felelőssége is. A bizottság vádjai szerint

Rudy Giuliani olyan információkat terjesztett a 2020-as elnökválasztással kapcsolatban, amelyek támadták és aláásták annak hitelességét. Emellett a választás eredményeinek hivatalossá tétele ellen is erősen dolgozhatott Trump jogásza.

 – írja a Deadline.

A portál szerint ezen ügyek miatt vonulhatott ki a felvételről Ken Jeong komikus és az énekes Robin Thickle is, míg a négytagú zsűri másik két tagja, Nicole Scherzinger és Jenny McCarthy eközben odamentek Giulianihoz tisztázni a kellemetlenséget. A forgatás a kisebb leállást követően folytatódott, a két kiakadó zsűri pedig visszatért a székébe. A Foxon már a hetedik évadjánál járó szórakoztató műsor március 9-én startol el a csatornán.

Nem először került kínos helyzetbe a médiában Giuliani, korábban volt, hogy a Four Seasons szálloda helyett tévedésből egy azonos nevű kertépítő cég elé szervezett sajtótájékoztatót, de akadt olyan is, amikor egy műsor felvétele közben annyira izzadt, hogy a hajfestéke szabályosan az arcára folyt.

(Borítókép: Rudy Giuliani. Fotó:  Jonathan Ernst  / Reuters)