18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Hugh Hefner exe állítja: ő szállította a drogot a Playboy alapítójának

GettyImages-75999470
2022.02.13. 06:14
Újabb részletekre derült fény abból a dokusorozatból, amelyben a Playboy-villa falai mögött egykor zajló történésekről igyekeznek lerántani a leplet. Ezúttal Hugh Hefner egyik korábbi barátnője tárta a világ elé, milyen is volt a férfi valójában.

Hetekkel ezelőtt kezdték el sugározni a tévében a Secrets of Playboy című dokusorozatot, amelyben a Playboy-villa elfeledett titkaira igyekeznek rávilágítani. A szériában elég súlyos vádak hangzottak el eddig, amelyek nem túl jó fényben tűntetik fel a Playboy alapító atyját, Hugh Hefnert. A villában korábban lakó nyuszilányok, illetve alkalmazottak többek között arról számoltak be, hogy Hefner heti ötször orgiát tartott, sőt a drogokat sem vetette meg annak érdekében, hogy olyan dolgokra is rávegye a lányokat, amelyeket egyébként nem tennének meg józanul. A '70-es évek egyik pornósztárját, Linda Lovelace-t például egyik alkalommal, amikor alkohol és drog befolyása alatt állt, arra kényszerítették, hogy orális szexet imitáljon egy német juhászkutyán, amíg Hefner és a barátai ezt végignézik. 

Bár a sorozat első részeinek megjelenését követően nyílt levélben szólaltak fel korábbi nyuszilányok, a villa alkalmazottai, illetve Hefner egykori felesége, hogy visszautasítsák azon vádakat, amelyek abban elhangzanak, ám még így is sokan jelentkeznek megbotránkoztató történetükkel. Nemrég egy ikerpár szólalt meg, akik azt állították, Hefner maga volt az ördög, illetve arról is beszámoltak, hogy őket is szexre kényszerítette. 

A széria újabb, hétfőn megjelent epizódjában Hefner egyik korábbi barátnője szólalt meg. Sondra Theodore állítása szerint kár tagadni, hogy Hefner nem nyúlt drogokhoz, őt számtalanszor elküldte kokaint venni, amíg 1976 és 1981 között a barátnője volt. 

Hef úgy tett, mintha nem vett volna részt a villában folyó droghasználatban, de ez hazugság volt 

– állította Theodore, akinek elmondása szerint a Quaalude nevezetű drog igen népszerű volt a villában.

Theodore állításaival egybecsengő vallomást tett egyébként korábban Holly Madison is, aki a legfőbb barátnő címet viselte egykor a Playboy-villában. Bár Hefner mindvégig tagadta azt, hogy köze lenne a szerekhez, exei nem teljesen így emlékeznek. A nő állítása szerint mindenhol drogok voltak a villában. Ezt támasztja alá az is, hogy Hefner egyik barátjának kutyája drogfüggő lett, mert annyi kábítószert tudott felnyalni a padlóról.

Mint azt Theodore mesélte, amíg a villában volt, egyáltalán nem mert felszólalni, illetve nagyon szégyellte is magát. Arra is emlékszik, hogy Hefner hálószobájában volt egy fiók tele drogokkal, és amint kulcsot kapott hozzá, Hefner ezt ki is használta, így mindig őt küldte drogért, ha kellett neki. 

Az első alkalommal, amikor Hef drogért küldött, két testvér jött fel a házhoz, az egyik kokaint árult, ezért Hef elküldött a házába

– fejtette ki, illetve azt is hozzátette, egy idő után rendszer lett ebből, Hefner adta neki a pénzt, ő pedig elment a kábszerért. Arra a kérdésre, hogy milyen gyakran fordult ez elő, így felelt: 

Számtalanszor. Azt mondanám, hetente egyszer.

Theodore arról is beszámolt, akkoriban még mondhatni megtiszteltetésnek is érezte, hogy Hefner külön feladattal bízta meg őt, mert ez azt sugallta, hogy fontos neki. Bár azt is kiemelte, Hefner nem verte nagy dobra, hogy egy fiatal lányt küld kábítószerért, ha elkapták volna, valószínűleg egy pillanat alatt vált volna pokollá az élete. Utólag nagyon veszélyesnek tartja, hogy Hefner erre kérte őt, ám akkor azt hitte, pusztán szeretetből tette. 

Ha Hef élne, börtönben lenne, és bárhol is van – nem hiszem, hogy egy jó helyen –, tudom, hogy tudja, hogy igazat mondok, és nem örül neki

 – zárta Theodore, aki mellett Hefner korábbi asszisztense, Lisa Loving Barrett is megszólalt.

Barrett még 1977 és 1989 között állt Hefner alkalmazásában, elmondása szerint Theodore-nak és Hefnernek voltak orvosi receptjei a Quaalude-ra a villában, illetve egy naptárt is vezettek, hogy nyomon tudjanak követni mindent. Azt állította, hogy a drogok egyenesen Hef hálószobájának fiókjába kerültek – ahogy Theodore is mondta –, amelyhez senki nem férhetett hozzá. Hozzátette, hogy a Quaalude mellett dexedrint – dextroamfetamin, ami a központi idegrendszert stimuláló szer, figyelemhiányos hiperaktivitás és narkolepszia kezelésére írják fel – és kokaint is gyakran használtak.

Emlékszem, néhány nagyobb buli alkalmával volt egy földszinti mosdó, ahol a díszes vécépapír-tartó alatt egy rakás kokain volt

– mondta Barrett, aki mindig csodálkozott, Hefner honnan szerez ennyi kokaint, ha szinte soha nem hagyja el a villát. 

Mi a Quaalude?

A Quaalude egy methaqualone nevű, központi idegrendszerre ható antidepresszáns, ami nyugtató hatással bír, főképp álmatlanság kezelésére vagy izomlazítóként használták. Nyugtató-hipnotikus hatását először 1955-ben jegyezték fel, majd 1962-ben Wallace és Tiernan szabadalmaztatták az Egyesült Államokban. A hatvanas évek végén és a hetvenes években vált igazán népszerűvé, amikor is szórakozás céljából szedték a diszkóba járók, diszkókekszként is emlegették. A kereskedelmi gyártását az 1980-as évek közepén leállították, a széles körben elterjedt visszaélések és függőséget okozó tényezők miatt. 

Egy tabletta összesen 300 mg hatóanyagot tartalmazott, ám a 8000 mg már halálosnak volt tekinthető, sőt 200 mg is kómát tudott okozni, ha valaki alkoholos itallal együtt vette be. A túladagolása vezethetett az idegrendszer leállásához, kómához vagy akár halálhoz. További mellékhatások közé sorolták az önkívületi állapotba kerülést, a görcsöket, a hipertóniát, a hányást, a veseelégtelenséget, illetve a szív- vagy légzésleállás miatti halált is. 

A Quaalude sokaknak egyébként az igaz történet alapján készült  A Wall Street farkasa  című, Leonardo DiCaprio főszereplésével készült filmből is ismerős lehet, amelyben a szereplők ettől a szertől tudták csak igazán padlóra küldeni magukat. De a nemi erőszak miatt korábban lecsukott amerikai humorista, Bill Cosby is ezt adta azon nőknek, akikkel le akart feküdni. 

(Via Toofab, CNN, Wikipedia)

(Borítókép:  Sondra Theodore és  Hugh Hefner 1977-ben. Fotó:   Ron Galella / Ron Galella Collection / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport