Tóth Gabival és Radics Gigivel ünnepli születésnapját a Terror Háza

BP-0515
2022.02.22. 17:45
Megnyitásának 20. évfordulóját ünnepli a Terror Háza Múzeum. A rendezvényen több hazai énekes is fellép, forgalomkorlátozásra kell számítani.

2002. február 24-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapját megelőző estén nyitotta meg kapuit a Terror Háza Múzeum. Az intézmény azóta nemcsak állandó kiállításával, hanem minden évben új időszaki tárlatokkal és rendszeres kültéri tablókiállításokkal is várja a látogatókat. Otthont ad számos történelmi és közéleti kerekasztal-beszélgetésnek, konferenciának, könyvbemutatónak és megemlékezésnek. Emellett kiemelt figyelmet szentel a fiatalok oktatásának: évente kétszer rendhagyó történelemórákat szervez középiskolás diákoknak. 

Az idén 20 éves múzeum a kerek évfordulóra ünnepi programsorozattal készült. Az intézményben február 21-étől 25-éig rendhagyó történelemórákat tartanak középiskolás diákoknak. 24-én Vörös csillag a kereszt ellen címmel konferenciát rendeznek, ahol beszédet mond Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is – olvasható az intézmény honlapján.

Február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján egész nap lehetőség lesz gyertyát gyújtani a Hősök falánál, február 26-án pedig ingyenes ünnepi koncertet tartanak az Andrássy úton

a Kerekes Band, Tóth Gabi, Vastag Csaba és Radics Gigi részvételével 

– derül ki a múzeum közleményéből.

Az esemény kapcsán a múzeum közösségi oldalaira több videó is felkerült, közülük az egyikben Kovács Ákos énekes-dalszerző nyilatkozik, aki egyebek mellett a Terror Háza Múzeum zeneszerzője.

Nagyon érdekes volt a múzeum kapcsán sok mindent megtapasztalni. A magyar rögvalóságot, a tájékoztatás hamisságát, a támadásokat. Tulajdonképpen bizonyos értelemben ez a múzeum volt az én közéleti eszmélésemnek a kiváltó oka 

– emelték ki mondandójából a posztban. 

A megemlékezés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz február 23. és február 27. között Budapest VI. kerületében. Időszakosan lezárják az Andrássy utat is – a rendőrség honlapján.

Tilos megállni:

  • február 23-án 18 órától február 27-én 6 óráig Budapest VI. kerület, Andrássy út páros oldali szervizútján, a Vörösmarty utca és a Csengery utca között, valamint a Csengery utca mindkét oldalán az Andrássy út és az Aradi utca között;
  • február 25-én 15 órától február 27-én 6 óráig Budapest VI. kerület, Andrássy út mindkét oldali szervizútján, az Oktogon és az Izabella utca között, az Aradi utca páratlan oldalán, a Csengery utca és a Vörösmarty utca között, a Vörösmarty utca mindkét oldalán, az Aradi utca és a Hunyadi tér között, valamint a Csengery utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Hunyadi tér között.

Lezárják:

  • február 24-én 14 órától február 27-én 6 óráig Budapest VI. kerület, Andrássy út páros oldali szervizútját a Vörösmarty utca és a Csengery utca között;
  • február 25-én 15 órától február 27-én 6 óráig Budapest VI. kerület, Andrássy utat (a szervizutat is) az Oktogon és az Izabella utca között, az Eötvös utcát az Andrássy út és a Szófia utca között, a Csengery utcát az Aradi utca és a Hunyadi tér között, a Vörösmarty utcát a Hunyadi tér és az Aradi utca között, valamint az Andrássy út főpályáját a Kodály körönd és az Izabella utca között.

(Borítókép: Tóth Gabi. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)