Szőke szépség lett a Stranger Things főhősnőjéből

063 1210884370
2022.02.25. 09:28
Rövid hajjal, még tizenkét évesen vált ismertté a Netflix népszerű sorozatának főhőse, a Stranger Things „Tizije”, Millie Bobby Brown. A nagykorúvá válását szőke frizurával ünneplő színésznő hosszú utat tett meg azonban a sikerig, amelynek állomásait a sorozat rajongói is végigkísérhették a képernyő előtt.

A fiatal színésznő ugyan épp csak betöltötte a tizennyolcat, már most temérdek komoly szereppel büszkélkedhet az önéletrajzában. A Stranger Things főhőse ugyan – mindössze tizenhárom évesen – a netflixes sikersorozattal robbant be a köztudatba, de már előtte is több produkcióban feltűnt. Pedig születésekor talán senki sem fogadott volna arra, hogy ilyen sikereket ér el…

Brown 2004-ben, Spanyolországban látta meg a napvilágot brit szülők gyermekeként. Születésekor kiderült, hogy az egyik fülére részben süket,

amelyre azóta teljesen elvesztette a hallását. 

Amikor négyéves volt, a család Nagy-Britanniába költözött, ahonnan nyolcesztendős korában újra továbbálltak, a família Floridába tette át székhelyét. Itt sem maradtak azonban sokáig, az Egyesült Államokban ugyanis egy hollywoodi ügynök felfigyelt a fiatalra, így nem sokkal később már három testvérével és szüleivel együtt Los Angelesben élte mindennapjait.

Még mindig csak mindössze kilencéves volt, amikor 2013-ban szerepet kapott a Once Upon a Time in Wonderland, magyarul az Egyszer volt, hol nem volt Csodaországban című amerikai tévésorozatban, amelyben a fiatal Alice-t alakította. A sikeres szereplést követően több népszerű alkotásban is feltűnt egy-egy epizódszerep erejéig, a rajongók láthatták a Modern családban, a Grace klinikában és az NCIS-ben is.

A hirtelen jött siker azonban nem tett jót a fiatal lelki egyensúlyának, sokáig úgy érezte, nem bírja tovább ezt az életmódot, így egy rövid időre hazautazott nénjével Nagy-Britanniába. A mélypont után azonban talán sosem várt siker várt a fiatalra.

Miután több ismert alkotásban is feltűnt, 2016-ban megérkezett a nagy áttörés az akkor tizenkét éves Brown karrierjében: a Netflix streamingszolgáltató Stranger Things című sorozatában rövidre nyírt hajjal ismerhette meg a szélesebb közönség.

Utólag talán hihetetlennek hathat, de a castingon sokáig úgy tűnt, nem övé lesz Tizenegy, azaz Tizi szerepe, ugyanis a produkciónál dolgozók szerint a lány túl érett volt a szerephez. Ez a vélemény nagyon megviselte Brownt, ám végül pont ez a kiélezett helyzet volt az, ami miatt megkapta a szerepet: a kritika miatt felgyülemlett feszültség következtében a válogatón olyan könnyedén és őszintén tudott sírni, hogy nem maradt több kétség a személyét illetően.

A negyedik évadpremier előtt álló sorozat a jelenlegi tervek szerint az ötödik szezonnal ér majd véget a Netflixen, így a színésznőt még egy ideig biztosan láthatják a rajongók.

A széria negyedik évadának premiere május 27-én lesz.

Brown karrierje 2016-után fellendült, szerepet kapott az Enola Holmes-filmekben, de a 2019-es Godzilla II – A szörnyek királya című alkotásban is feltűnt. 

A népszerű brit kultúrakritikus, televíziós műsorvezető Nick Ede szerint a felfele ívelő pályafutás még sok sikert tartogat.  

Az Instagramon már 47 millió követővel rendelkezik, nagyon népszerű, emellett pedig sikeres szépségápolási termékcsaládot is tulajdonol. Már szimplán a személyiségével képes megnyerni a rajongók szimpátiáját. Hamarosan a divatszakmába is betörhet saját kollekcióival, népszerűségével még olyan korábbi gyermeksztárok sikerét is felülmúlhatja, mint Emma Watson vagy Daniel Radcliffe

– vélekedett a kritikus.

A születésnapján a Glamournak nyilatkozó – szőke parókája alatt továbbra is barna hajjal hódító – színésznő elmondta, ki jelenti számára a legnagyobb motivációt.

A nagymamám, aki a legfőbb inspirációm, többször elmondta nekem, hogy mindig a fejlődési folyamat része az, ha hibázik az ember. Ez egy olyan tanács volt, amit sokáig nem fogadtam meg, aztán a saját hibáimon keresztül megértettem, miért mondta. A karrierem során többször rájöttem, hogy csak egy lány vagyok, aki nem lehet mindenben tökéletes.

A napokban nagykorúvá vált színésznő szerelmével, az amerikai rockzenész Jon Bon Jovi fiával, a 19 éves Jacob Hurley Bongiovival ünnepelte a születésnapját, nem is akárhogyan: a fiatalok Barbie-nak és Kennek öltöztek, az átalakulást pedig a közösségi oldalukon is büszkén megmutatták az őket követőknek.  

Párkapcsolati téren korábban több hírességgel is szóba hozták már a színésznőt, rövid ideig egy párt alkotott Jacob Sartorius amerikai YouTube-videóssal, de összeboronálták az angol futball-legenda David Beckham fiával, Romeo Beckhammel is.

(via TheSun)

(Borítókép: Millie Bobby Brown. Fotó: Chelsea Guglielmino / Getty Images / AFP)