Akkor is nevetett, amikor sírni akart: 135 éve született Kabos Gyula

A humor egy olyan erény, amit tanulni nemigen, ám vele együtt születni már nagyon is lehet. Bár az is elég szubjektív, ki mit talál viccesnek, ám annyi biztos, hogy meg tudja könnyíteni a létet, ha humorral teli légkör szövi át az ember mindennapjait. A tréfa elűzi a bút, így mindenkinek szüksége van rá, hogy a hétköznapok alatt felgyülemlett stressz valamiképp enyhüljön.

A múlt évszázadban élt magyar színész-komikus, Kabos Gyula is nagy szerepet játszott abban, hogy magyarok százai könnyebbüljenek meg örömtől ittasan. Neve még azoknak is ismerősen cseng, akik egy teljesen más generációban nevelkedtek, mivel Kabos a pályafutása során annyi mosolyt csalt az arcokra, hogy azóta sem merült feledésbe. A legendás nevettető, akinek már sokan igyekeztek a nyomába érni, ma 135 éve született. 

Kabos Gyula 1887. március 19-én látta meg a napvilágot Budapesten egy zsidó család gyermekeként, 1918-ig egyébként a Kann vezetéknevet viselte. Bár szülei, Kann Zsigmond és Meister Róza azt szerették volna, hogy könyvelő legyen belőle, ezért kereskedelmi iskolába íratták be, azonban őt mindig is jobban érdekelte a színészet, ezért titokban a Solymosi Elek színiiskolába is járt.

Már az iskolában is oly sikerem volt, hogy csak komikusnak lehettem jó. Sokat röhögtek a gyerekek az ugratásaimon. Borzasztó komolyan tudtam vicceket csinálni. Ha például valamelyik fiú nem tudott felelni, én felálltam, és a tanárt lehetetlenül hülye kérdésekkel addig tudtam lekötni, míg vége nem lett az órának

– emlékezett vissza ifjúkorára a színész.

Kabos arról is beszámolt, hogy míg délelőtt a kereskedelmi iskolába járt, délután a színiiskolába, este pedig bokszolni. A boksz annyira jól ment neki, hogy a legjobb bokszoló lett, el is szökött Pestről Kunszentmártonba, ahol egy színtársulathoz szerződött, ám édesapja nem értett egyet a döntésével.

Egész kunszentmártoni szereplésemből csak arra emlékszem, hogy apám három héten át, amíg ott színészkedtem, minden második nap lenézett hozzám, és mindig elvert. Azt hiszem, édesapám bérletet váltott a vonatra csak azért, hogy kényszerűen tétlen ökleit rajtam gyakorolja

– mesélte még korábban a komikus.

Mindig is komédia járta körbe

Pályafutását a színiiskola befejezését követően, 1905-ben kezdte meg táncoskomikusként Szabadkán, azonban első színpadi fellépése 1902. április 17-én volt a Népszínházban, ahol egy operettben szerepelt. Lámpavivőt alakított egy kínai esküvőn, ám egy rossz lépésnek köszönhetően egyik pillanatról a másikra a zenekari árokban találta magát. Egyenesen a brácsára zuhant, aminek következtében a jelenet alatt éppen szóló zene is elcsitult. 

Szóval mindjárt a pályakezdeten azt csináltam, ami később is megmaradt szerepkörömnek: tragikus figurát alakítottam. Komikus volt, mert nevettek az emberek – tragikus volt, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat

– magyarázta első fellépéséről Kabos, aki az ezt követő években játszott még Zomborban, Lugoson, Makón, Szabadkán, Nagyváradon és a Király Színházban is. Utóbbiban ismerte meg Gózon Gyulát, akivel életük végéig barátok voltak.

A színész nevéhez egy érdekes történet is kapcsolódik, ami akkor esett meg vele, amikor egy berettyóújfalui bálon volt jelenése, ám le akarta mondani a fellépést, mivel nem volt frakkingje. Végül úgy oldotta meg a problémát, hogy a hotelszobájában állt neki ordítozni, miszerint ellopta valaki az ingjét, ezért nem tud színpadra lépni. Éppen el is indult volna le az emeletről, mire a bálrendezők visszacipelték, és hoztak neki öt inget, így nemcsak a szereplésért járó ötven koronával lett gazdagabb, hanem öt inggel is. 

Még katona is volt

Bár karrierje felívelőben volt, a sors keresztülhúzta a számításait, mivel 1914-ben be kellett vonulnia katonának, miután megölték a trónörököst Szarajevóban, és kirobbant a háború. Két éven át teljesített szolgálatot egy fővárosi honvédkerületi parancsnokságon, meg is sebesült és állandóan félt, de végül 1918-ban leszerelhetett, így visszatért a színházhoz. Ám az idő alatt is színpadra lépett, amíg katonaként szolgált. Ezen években a Kristálypalotában, a Fővárosi Orfeumban, a Télikertben, az Intim Kabaréban és a Magyar Színházban láthatták a nézők. A színház iránti szeretete pedig odáig fajult, hogy Nagyváradon alapítani is akart egyet 1918-ban.

1919-ben betoppant az életébe a szerelem is, március 8-án feleségül vette dr. Surányi Imre – aki 36 évesen esett el a fronton – hadiözvegyét, Puhalag Máriát, akinek ekkor ugyan már volt egy kislánya, ám 1920-ban első közös gyerekük, Kabos István György is a világra jött.  

Szinte nincs olyan teátrum, ahol Kabos ne tette volna tiszteletét, többek között fellépett a Vígszínházban, a Belvárosi Színházban (ma Katona József Színház), az Andrássy úti Színházban (ma Bábszínház), a Magyar Színházban, a Pesti Kabaréban, a Scalában, a Revüben, a Renaissance Színházban (itt kapta első címszerepét), a Budai Színkörben és a Blaha Lujza Színházban (ma Új Színház) is. Hogy miért is lépett ennyi színházban színpadra, az azzal magyarázható, hogy állandóan elégedetlen volt önmagával, illetve a kollégáival is sokszor összekapott, ám a színpadon ebből mi sem látszott.

Számtalan vicces jelenet kötődik a nevéhez, köztük a mai Erkel Színházban való alakítása is. A Csókos asszony című operettben alakította Kubanek hentesmestert, akinek sváb tájszólása volt. Az amúgy is humoros hangzású hanglejtést pedig csak tetézni tudta azzal, hogy az egyik előadáson egy kosárnyi élő kismalaccal jelent meg, amelyek nevét is svábos kiejtéssel ejtette ki: Arbán (Orbán), Béder (Péter), Coldán (Zoltán), Divatar (Tivadar), Eden (Ödön), Filmos (Vilmos) és Garcsi (Karcsi). A produkció láttán a közönség természetesen a hasát fogta a nevetéstől, ám ő úgy állt ott, mintha nem is értené, ez miért vicces. Kabos Gyula bája pedig főképp ebben rejtőzött. 

Megélhetési gondjai voltak

Kabos minden felkínálkozó lehetőséget igyekezett megragadni, mivel főképp komikusként alkalmazták, ebben látták meg a tehetségét, azonban így a lehetőségei is jelentősen leszűkültek. Szinte minden felkérést elfogadott, hogy fenntartsa magát, így került 1926-ban a Fővárosi Operettszínházba is, ahol nyolc évig játszott. Jól keresett, ahogy költekezni is szeretett, bár nem  az éjszakai életben verte el a pénzét, hanem jómódú barátnőjére, kapcsolatukról egyébként a felesége, sőt az egész színésztársadalom is tudott. Bár a feleség azzal is tisztában volt, hogy érzelmi szálak nem fűzik a hölgyhöz a férjét, aki tartott attól, hogy a barátnő két katonatiszt bátyja ellátná a baját, ha szakítana vele, ezért pénzzel segítette és lakást is vett neki. 

A színész 1929 novemberében elnyerte az igazgató posztot a csődbe jutott Operettszínházban, amit egyébként Fővárosi Művész Színházra nevezett át. Legelsőként az Erzsébetváros című színdarabot mutatták be, ami a legnagyobb sikert aratta az igazgatása idején. Kabos 200 ezer pengőt akart arra fordítani, hogy forradalmi változásokat foganatosítson a teátrumban, első intézkedéseinek egyike volt például az, hogy csökkentette a színészek fizetését, mivel túl magasnak ítélte őket. Ezen lépése heves indulatokat váltott ki, ellene fordult a színész szakma, a társulat létszáma is csökkent, míg végül 1930-ban lemondásra kényszerült, és elvesztette a vagyonát. Egy későbbi interjúban Kabos arról számolt be, a lakásában található minden ingóságát el kellett adnia ahhoz, hogy mindenkit ki tudjon fizetni. 

Öt évvel ezelőtt támadt az a szerencsétlen gondolatom, hogy talán nekem sikerülhet valami nagyobb dolog. Akkor vettem át az Operettszínházat – és megbuktam. Körülbelül 200 000 pengő adósság származott belőle. Azt nyögöm, és nem tudok kilábalni belőle. Minden a hitelezőké. Ha két napig nem játszom, a harmadik napon nincs egy vasam sem

– nyilatkozta még 1934-ben, ahogy egy másik, szintén 1934-es interjúban azzal kapcsolatban is eloszlatta a kételyeket, miszerint vidám természetű ember lenne:

Én egy nagyon szomorú ember vagyok, csak mániákusa vagyok a vidámságnak, és addig nem nyugszom, amíg nevető arcokat nem látok magam körül. De különben is, ma jókedvet csinálni kötelesség, és akkor is nevetni kell, ha sírni szeretnék.

Az áttörés

Kabos akkor szerzett igazán országos ismertséget, amikor a 30-as években a hangosfilmek hazai úttörőjeként szerepet kapott a Hyppolit, a lakáj című filmben, amelyben Schneider Mátyást alakította. Ugyan a színész kezdetben fenntartásokkal kezelte a filmeket, ahogy ebben az időben a színészek döntő többsége tartott attól, hogy a filmek egyre népszerűbbé válásával fog feledésbe merülni a színház, ám ez nem így lett. A Hyppolit, a lakájbannyújtott alakításának köszönhetően elképesztően sok filmes felkérést kapott, akkoriban ő a volt a legfoglalkoztatottabb színész az egész országban.

1931 és 1938 között összesen 45 filmben szerepelt, köztük a Meseautóbanalakította Halmos Aladárt, illetve a Lovagias ügyben Virág Andort. Csak 1937-ben 16 filmben játszott, ami irgalmatlanul sok energiáját emésztette fel. Egyik forgatásról vitték a másikra, útközben pedig aludt a kocsiban. Egy film három hét alatt készült el, ám ez idő alatt 78-szor lépett színpadra és vidéki haknikat is elvállalt. Bár a családja féltette attól, hogy túl fogja hajszolni magát, de mindent meg akart tenni annak érdekében, hogy biztosítani tudja nekik az anyagi biztonságot. Fiát ugyanis egy angliai egyetemre akarta küldeni tanulni, ami nem kevés pénzbe került már akkor sem.

Ugyan a leginkább keresett művész volt, ám egyre kevesebb filmes felkérést kapott, miután 1933-ban Hevesi Sándort leváltották a Nemzeti Színház éléről. 1935 és 1937 között a Vígszínház, míg 1937–1938-ig a Magyar, illetve az Andrássy úti Színház foglalkoztatta. 1938-ban már csak öt filmben játszott, ugyanezen évben láthatta őt a közönség utoljára színpadon a Nem leszek hálátlan című darabban az Andrássy úti Színházban. A helyzetét az sem könnyítette meg, hogy az első zsidótörvény miatt – ami kimondta, hogy a nem árja származású színészeket nem foglalkoztathatják – ellehetetlenítették a munkáját. Nem maradt más választása, így Amerikába emigrált, ahova egyébként már többször is hívták, de mindig nemet mondott, azonban az ellehetetlenítése miatt ekkor már nem engedhette meg magának ezt a luxust. 

Új élet

Feleségével végül 1939. február 1-jén indultak el Southamptonból New Yorkba a 28 000 tonnás Paris nevű tengerjáró hajóval, ami 1939. február 11-én kötött ki. A  kikötőben már egy filmkölcsönző vállalkozó fogadta, akivel szerződést kötött. Magyarlakta városokban lépett fel, ahol először levetítették egy filmjét, majd következett a fellépése. Öt nap alatt összesen 21 előadása volt, ám nem kereste degeszre magát így sem, mivel az ottani magyarok nem voltak gazdagok. Neje ugyanakkor igyekezett mindenben segíteni őt, így hol jegyet árult, hol jegyszedő volt, ám végül epeműtétre volt szüksége, így Kabos fizetése főképp a kórházi kezelésre ment el.

Az életkörülményei 180 fokos fordulatot vettek ahhoz képest, milyen királyként élt egy időben Magyarországon, amikor még kapkodtak utána a filmgyártók. New Yorkban azonban pont annyi fizetést kapott, hogy épphogy meg tudtak élni belőle, komoly anyagi gondjaik voltak. Ám ennek ellenére a színész mégis megalapította a Kabos-színpadot, amivel kapcsolatban így írt rokonainak: 

December 25-én nyílik meg a Kabos-színpad, hacsak ezek a tetvesek el nem gáncsolnak. Csupa feljelentő, áruló mind. Egymást megölnék egy kanál vízben. Szeretnék pénzzel hazajönni, nem sóheren.

A Kabos-színpad lehetővé tette számára, hogy bejárja az Amerikai Egyesült Államok nyugati oldalát. Kétszer lépett fel egy este, ám az így szerzett pénz még így is édeskevés volt a boldoguláshoz. Kabos felesége a lányának akkoriban azt írta, annyit kerestek a nyugati turnéval, amennyit itthon krumplikapálással is meg lehet keresni. Bár 1940-ben Clevelandbe költöztek, ám végül vissza kellett menniük New Yorkba, mivel ott is ellehetetlenítették a munkáját, mondván, náci országból jött. 

A remény akkor csillant fel, amikor egy brooklyni színházba szerződtették a Waterlooi csata című darabra. Kabos az egyik előadás közben kapott szívrohamot, ezt követően a lakásában ápolták, de amint jobban lett, újra visszatért a színpadra, hiába tiltották az orvosai. Ekkor másodjára is szívrohamot kapott, majd a harmadiknál tüdőgyulladást is, az utolsó két hetét oxigénsátorban töltötte egy kórházban, 1941. október 6-án hunyt el 54 évesen. 

Az egyik legnagyobb magyar nevettető ugyan a színpadon a legtöbbször vidám szerepben tűnt fel, ezt is várta el tőle a közönség, ám a magánéletében állandóan hajszolta magát, és ennek ellenére is úszott az adósságokban. Komikus volt, akinek életét tragikus fordulatok jellemezték, ám a grimaszaival, az általa alakított karakterek esetlenségével, illetve szórakoztató jellemével örökre az emlékezetekbe véste magát.

Rejtély volt, hova temették

Kabos Gyulát végül egy New Jersey állambeli városban, Emersonban helyzeték végső nyugalomra, ám a sírkövén a Kobas név szerepelt, ezért évtizedeken át rejtély volt, hol található a sírja. Az már a 80-as években felmerült, hogy földi maradványait Magyarországra hozzák, erre 1996. november 30-án került sor, így a színész végakaratának eleget téve magyar földön újra eltemették a Farkasréti temetőben.

Hiszek a nevetés és könny hatalmában, mert ellensége a rettegésnek és a gyűlöletnek 

– búcsúztak tőle amerikai temetésén Charlie Chaplin szavaival, amelyek egyébként fájdalmasan hűen jellemezték Kabos Gyula életét is. 

A színész tiszteletére a későbbiekben Kabos Gyula-díjat is alapítottak, amelyet a Soproni Petőfi Színház ad át minden évben a társulat egyik színészének, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott az adott évadban. 

(Via Legendás komédiások, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet)

(Borítókép:  Reprodukció a Kölcsönkért kastély című, 1937-ben bemutatott magyar filmvígjáték egyik kockájáról: Rajnai Gáborról és  Kabos Gyuláról . Fotó:   Schichmann Béla / MTI)