Az ügyész szerint egyértelmű, hogy VV Fanni meghalt

BBF7682
2022.03.22. 21:40
Egy hónap múlva születhet ítélet első fokon a realitysztár meggyilkolása miatt indított büntetőper ügyében. Kedden az ügyész perbeszédével folytatódott a tárgyalás.

Ahogy arról a korábbiakban beszámoltunk, még 2017 őszén jelentették be a Való Világ egyik korábbi szériájából ismert VV Fanni eltűnését. A meggyilkolásával B. Lászlót vádolják, aki a karjában cipelte ki a lányt az autójához, amelynek a csomagtartójában egy kötelet is találtak, rajta a lány vérével. Bár a férfit nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolják, azóta is tagadja, hogy ő lenne a felelős a lány meggyilkolásáért. Elmondása szerint ő „csak” elszállította valakiknek az elalélt lányt, ám az azóta is kérdéses, hogy kiknek.

Az ügy egy újabb tárgyalással folytatódott kedden, amelyen az ügyész egy háromórás perbeszédben ismertette álláspontjukat. Bár a tárgyalás később vehette kezdetét, mivel B. László késett. Az ügyész kifejtette: olyan bűncselekményben mond vádbeszédet, amelynél nem találták még meg a holttestet, így csak közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre, ami megnehezíti a munkájukat. Megjegyezte: a vádhatóságnak az a feladata, hogy az április 19-i elsőfokú ítélethirdetésre bebizonyítsák, a bűncselekmény valóban megtörtént, és azt B. László követte el – írja a Blikk.

Az ügyész azt is kifejtette: a gyilkossággal vádolt férfi gyakran megváltoztatta a vallomását, mondván, ő ezt nem mondta. Ám főképp olyan kérdésekben alakult ki vita, amelyek az ügy szempontjából egyáltalán nem fontosak. Mint mondta, ennek az időhúzás lehetett az oka, illetve a szakértők, a tanúk és a bíróság összezavarása. Az ügyész állítása szerint ugyan B. László a tárgyalások alkalmával felkészült volt, de a védekezéseként felsorakoztatott bizonyítékokkal kapcsolatban ellentmondásba keveredett. Ezen ellentmondások tisztázására több keresztkérdést is feltettek neki, ám ő nem adott egyértelmű választ, sokszor azt állította, már nem emlékszik rá. Sőt, a szakértői véleményt sem volt hajlandó elfogadni.

Mint arról az ügyész beszámolt, B. László a vallomásain is változtatott azután, hogy megismerte a bizonyítékokat. Ellentmondásba keveredett zárkatársával, P. Györggyel kapcsolatban is, aki vallomást tett ellene. B. László kezdetben azt állította, nem ismeri őt, és nem is volt a zárkatársa, később már azt mondta, nem volt tisztában azzal, hogy így hívják. A gyilkossággal vádolt férfit a korábbiakban pszichiáterek is megvizsgálták, ám nem találtak nála semmilyen kóros elváltozást, tehát nem elmebeteg, így büntethető.

A lap által megkérdezett szakértő kifejtette: B. László védekezése a krónikus hazudozókra és pszichopatákra hajaz. Ezt támasztja alá az is, hogy a férfi a szakértői véleményt nem fogadja el, gyakran változtatja meg a vallomásait, ahogy minden ellene felhozott érvet szimpla rágalomnak tart. Lichy József, VV Fanni családjának ügyvédje arról is beszámolt, nem tapasztalt még annyi hárítást tárgyalóteremben, mint ahogy B. László védekezik. Mint kifejtette, a férfi háromféle taktikával él:

  • kitart amellett, amit ő mond, még ha bizonyítékok is vannak az ellenkezőjére,
  • azt állítja, félreértették őt,
  • vagy hogy rosszul emlékezett valamire.

Az ügyvéd elmondása szerint az utóbbi akkor kerül terítékre, amikor egy új bizonyítékot tárnak elé, általában ekkor szokta megváltoztatni a korábbi vallomását. Korábbi álláspontját módosította például azzal kapcsolatban is, hogy

  • volt-e cipő VV Fanni lábán, amikor levitte a mélygarázsba,
  • hová rakta a lány holmiját, 
  • ki volt VV Fanni lakásában, amikor nála járt,
  • mit mondott a tanúknak. 

Az ügyész elmondása szerint B. László a tárgyalások során a realitysztár barátnőjére kívánta terelni a gyanút, még annak ellenére is, hogy bizonyítékok vannak arra vonatkozólag, hogy a nő a telefonja szerint nem ott volt, ahol a férfi állította. B. László erre úgy reagált, biztos valaki elvette a barátnő telefonját, hogy a városban autóztassa, így rá terelve a gyanút. Az ügyész a perbeszédben kijelentette: ugyan azt nem lehet bizonyítani, hogy szándékos emberölésről van szó, azonban a bizonyítékok, illetve B. László viselkedése alapján egyértelmű, hogy VV Fanni meghalt, ahogy az is, hogy a halálához köze van a gyilkossággal vádolt férfinak is.

A vádirat szerint B. László nem dolgozott, ám költekező életmódot folytatott, így pénzre volt szüksége. Egyik ismerősétől tudta meg, hogy Novozánszki Fanni jó anyagi helyzetben van, illetve azt is, hogy készpénzt tart otthon. A vádiratban az áll, hogy B. László pénzt akart szerezni a nőtől, ám ő nem szeretett volna találkozni vele. A vádlottnak azonban sürgősen pénz kellett, ezért Novozánszki lakásához ment 2017. november 20-án, aki be is engedte őt. A vád szerint B. László a lakásban bántalmazta Novozánszkit, hogy megszerezze tőle a lakásban fellelhető értékeket, majd az értékekkel és az elalélt sértettel együtt távozott. A vádirat szerint a nő a sérüléseibe belehalt, majd a vádlott egy nehezéket erősített az összekötözött holttestére, és bedobta a Dunába. Novozánszki Fanni holtteste azóta sem került elő.

(Borítókép: Novozánszki Fanni. Fotó: Bársony Bence / RTL II / Sajtóklub)