Gyászol Szabó Győző, a szíve vitte el édesapját

DSC9275
2022.04.05. 10:29
A Jászai Mari-díjas színész édesapja a hétvégén halt meg, éppen a 80. születésnapját megelőzően. Szabó Győző életében rövid időn belül ez a második tragédia, két évvel ezelőtt édesanyját hasonlóan tragikus hirtelenséggel veszítette el.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, a színész édesapja hétvégén tragikus hirtelenséggel vesztette életét, a hozzá kiérkező mentők már nem tudták megmenteni. A művész úgy érzi, most, 52 évesen lett igazán felnőtt, hogy már egyik szülője sem él. 

Talán az a legfájóbb, hogy vasárnap lett volna nyolcvanéves. Nagy családi ebédet terveztünk erre az alkalomra, hogy megünnepeljük a kerek születésnapját és az én Jászai Mari-díjamat. Tizenöt főre foglaltunk asztalt vasárnapra, de szombaton teljesen váratlanul elment. Nem voltunk rá felkészülve, még előtte is beszéltem vele telefonon. Jó formában volt, nem volt semmi baja. Hirtelen lett rosszul, a mentősök pedig már nem tudták visszahozni. A szíve vitte el, de nem szívroham volt

– mondta Szabó Győző a tragédiáról a Blikknek

A színésznek azonban gyászolni sem volt ideje, még fel sem foghatta igazán a történteket, amikor színpadra szólította a kötelesség, ráadásul pont egy vígjátékban kellett szerepelnie. 

Az élet megy tovább, feleségem és három gyerekem van, ők mindenben támogatnak. És ott a színház, ahol teljesítenem kell. Apukám halála napján egy vígjátékban kellett játszanom délután, és azóta is mindennap. Igyekszem a munkára koncentrálni, és elengedni, kizárni a rossz érzéseket. Nem vagyok az a típus, aki so­káig belesüpped a szomorúságba, ennyi idősen már könnyebben fel tudom dolgozni a tragé­diákat, és azt gondolom, hogy a nyolcvan év egy szép kor

– vélekedett a színész. 

Szabó Győző életében rövid időn belül ez már a második komoly tragédia volt, szeretett anyját két éve veszítette el. Halálának körülményei a mai napig kísértik, ugyanis a koronavírus miatt még meglátogatni sem tudta a beteg édesanyját. 

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport