Rosszindulatú bőrdaganat miatt műtötték Bródy Jánost

P  4575
2022.04.08. 18:49
Először beszélt Bródy János a betegségéről, amely miatt a közelmúltban több műtéten is átesett.

A Kossuth-díjas dalszerző-énekes februárban a kórházból osztott meg egy fotót, amelyen kötéssel az arcán volt látható. Akkor még nem árult el részleteket az állapotáról, és a menedzsere is csak annyit közölt, hogy egy kellemetlen orrműtéten esett át, hozzátéve: több beavatkozást is el kellett végezni a zenészen, és elhúzódó gyógyulás várható, de reményeik szerint májusra már színpadra tud állni. Bródy János most a HVG-nek nyilatkozott a betegségéről.

A zenész annyit mondott a lapnak, hogy úgynevezett basaliomája volt. Ez egy rosszindulatú bőrdaganat, amely nem képez áttétet, de képes invazív lenni. 

Az a szabály, hogy minden olyan szövetet ki kell vágni, ahol ez a rosszindulatú sejtburjánzás megjelenik

– nyilatkozta a portálnak.

Egy kis műtéttel indult a dolog, de kiderült, a baj nagyobb, és műtétek sorozata várt rám. Még egy lesz, a jövő héten, az lesz a hetedik. Remélem, hogy az már tényleg az utolsó lesz, és csak nagyon közelről lehet majd észrevenni rajtam, hogy némiképp megváltozott az arcom. De hozzátenném: belül nem változtam semmit.

A zenész egyébként április 6-án töltötte be a 76. életévét, ennek alkalmából a barátai meglepetéssel készültek neki egy pesti kávéházban pénteken. Kirschner Péternek köszönhetően egy olyan albummal ajándékozták meg, amelyen Bródy-dalok szerepelnek, a Kossuth-díjas művészhez emberileg és zeneileg is közel álló magyar zenészek előadásában. A lemezen többek között a Vad Fruttik, az MP Sziámi And Friends, a Ricsárdgír, az Esti Kornél, Másik János, Palya Bea, Jávori Fegya és Szinetár Dóra is közreműködött. 

(Borítókép: Bródy János. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)