Még csak gyerekek, de már most milliókat hoznak a konyhára ezek a sztárcsemeték

2022.04.24. 14:19
A legtöbben életük végéig sem keresnek meg több száz milliót vagy milliárdot, a nemrég még totyogó sztárcsemeték azonban már 18 éves koruk betöltésekor a szüleik vagyonát megközelítő összeggel rendelkezhetnek. Kylie Jenner lánya négyévesen már cégtulajdonos, North West modellkedik, míg Beyoncé gyereke a hangjával keres elképesztő összegeket.

A hírességek és világsztárok szinte bármiből képesek hatalmas pénzeket csinálni, legyen szó reklámokról, különböző szereplésekről vagy saját márkás termékek kereskedelembe bocsátásáról, emellett pedig sokan a gyermekeiket is előszeretettel használják fel, hogy némi pluszpénzhez jussanak. 

Ennek köszönhetően nem is meglepő, hogy a sztárcsemeték között már néhány éves korban is van olyan, aki több milliós vagyont halmozott fel, de akad olyan is, aki előtt olyan pályakép áll, amivel komoly vagyonra tehet szert később. Többek között Kylie Jenner, Beyoncé, David Beckhamék, de Elton John gyerekei is milliókkal vagy milliárdokkal a számlájukon léphetnek majd a felnőttkorba. 

Kylie Jenner lánya, Stormi négyévesen indított saját vállalkozást

Kylie Jenner, az Instagram koronázatlan királynője 2019-ben a legfiatalabb self-made dollármilliárdos lett, így meglehetősen fényes jövő elé néz a kislányát a közösségi oldalán előszeretettel mutogató celeb gyereke is. 

Jenner és Travis Scott amerikai rapper két gyermeket nevel, a négyéves Stormi pedig már most hatalmas segítséget nyújt édesanyja munkájában, segít a kozmetikai szerek fejlesztésében, a színeket előszeretettel választja ki egy-egy szájfényhez vagy szemceruzához. Nem ragad meg azonban édesanyja cégénél, hiszen egy titkos márkát indít Stormi az édesanyja elmondása szerint. 

„Stormi nemsokára egy titkos márkát jelentet meg, amin már dolgozunk egy ideje, és most jut majd a megvalósítási fázisba” –  nyilatkozta Jenner korábban, aki Kylie Baby néven szintén külön márkát indított, pelenkászacskót, ruhákat, pizsamákat és babakocsikat forgalmaz a vállalat. 

The Sun szerint Stormi 18 éves korára körülbelül 240 millió angol fontos (106 milliárd forintos) vagyonnal rendelkezhet,

amivel vélhetően könnyedén fenntarthatja az elképesztő életszínvonalát: a kislány már most gyémántgyűrűt, egy 12 ezer fontos (5,3 millió forintos) Hermès és egy 8 ezer fontot (3,5 millió forintot) érő Chanel táskát birtokol, emellett pedig egy gyerekeknek készített, mini Mercedes G osztály büszke tulajdonosa is. 

Négyévesen saját branddel rendelkezik, aminek köszönhetően vélhetően élete végéig nem lesznek anyagi problémái

– mondta a lapnak Emma Bunning, az On The Box PR-ügynökség igazgatója.

Gyerekmodellként keresi a kenyérrevalót Kim Kardashian lánya, North West

Nem esett messze az alma a fájától az utóbbi időben viharos válásukkal hírekbe bekerülő Kim Kardashian és Kanye West családjában sem. A korábbi sztárpár legidősebb gyermeke, a nyolcesztendős North West ugyanis édesapja nyomdokába lépve már most igyekszik kitaposni a saját útját a divat világában. 

Nincs is nehéz dolga, hiszen meglehetősen erős hátszéllel bír a szülei miatt, azonban az elvitathatatlan, hogy emellett tesz is azért, hogy felnőtt korára már ne legyen gondja az anyagiakkal. 

„Csak olyan csúcsmárkáknál fog dolgozni, amelyek százezreket fizetnek neki egy-egy munkáért. Northnak kétségtelenül saját márkája lesz, és havonta pár milliót kereshet pusztán a közösségi médiában megjelent bejegyzéseivel is majd a jövőben” – vélekedett Bunning.

A szakértő szerint a leghíresebb Kardashian lány gyerekeként nem lesz nehéz dolga, hogy megközelíthesse a szülei által megteremtett anyagiakat,

vagyona 18 éves korára akár a 200 millió fontot (88,1 milliárd forintot) is elérheti.  

Beyoncé és Jay-Z lányának hangja aranyat ér

Beyoncé és Jay-Z meglehetősen büszke lehet a 10 éves lányára, Blue Ivy Carterre, aki már ilyen fiatalon a sztárszülők nyomdokába lépett.

A kislány ugyanis rapper édesapjának, majd édesanyjának lemezén is megvillantotta már énektudását, és ezek után mint közreműködő ő is részesedést kap, emellett pedig hangoskönyvek narrálásával is keresett már pénzt az aranyhangú Blue Ivy Carter. 

„Ha Blue-nak sikerül megragadnia a zeneiparban, akkor komoly összegeket kereshet, de el tudom képzelni, hogy a filmiparba is belekóstol majd. A szüleihez hasonlóan vélhetően ő is hatalmas tehetség lesz akkor is, amikor már felnőtt” – ecsetelte a szakértő a lapnak. 

Emma Bunning szerint a lány vagyona ugyan nem fogja elérni a Kardashian és a Jenner gyerekek vagyonát, azonban

így is 40 millió fontra (17,6 milliárd forintra) tehet szert 18 éves korára Beyoncéék legidősebb gyereke.

Beckham névvel Harpernek sem lesz sanyarú sorsa 

A legkisebb Beckham gyerek, David és Victoria Beckham egyetlen lánya, Harper nehezen elképzelhető, hogy testvéreivel ellentétben ne legyen sikeres. Édesanyja révén a legvalószínűbb, hogy ő is a divat világában találja majd meg a számításait, ahol ugyan vélhetően nem keres majd olyan jól, mint édesanyja, azonban bevételeit nagyban megdobhatja a közösségi oldalakon való aktivitása.

Édesapja és édesanyja néhány, Instagramra vagy Facebookra feltöltött képpel már így is hatalmas összeget keresett, amiben Harper később szintén komoly bevételi lehetőséget láthat, a szakértő szerint a Beckham névnek köszönhetően akár 10 ezer fontot (4,4 millió forintot) is kaphat majd egy-egy bejegyzésért. 

A vagyona a 18. életévében akár a 10 millió fontos (4,4 milliárd forintos) határt is súrolhatja

– saccolja Bunning. 

Elton John szeretné, ha fiai a saját lábukon állnának

A Grammy-díjas énekes, Sir Elton John és párja, David Furnish igyekszik két fiának mindent megadni, azonban szeretnék, hogy a gyerekek a saját lábukra álljanak: úgy érjenek el sikereket, és szerezzenek vagyont, hogy azt nem az ő hírnevüknek köszönhetik. 

Meg kell tanulniuk, milyen értékes az, ha valamit maguktól csinálnak, és saját maguknak keresik meg a pénzt

– nyilatkozta korábban a zenész, aki fiainak, a 11 éves Zacharynak és a 9 éves Elijah-nak egy hatalmas szobát hozott létre, amelyben különféle hangszerek és készségfejlesztő játékok találhatók, ezzel is ösztönözve a gyerekeket arra, hogy a szabadidejükben magukat fejlesszék.

Az idősebbik fiú a sport felé kacsintgat, jelenleg a Watford akadémiáján futballozik, míg öccsét inkább a zenélés foglalkoztatja, így egyaránt jó pénzt kereshetnek már 18 éves korukra is. 

A szakértő szerint Zachary 12,5 millió fontot (5,5 milliárd forintot) tudhat majd magáénak, ha a profi futballban tud boldogulni, míg Elijah körülbelül 5 millió fontot (2,2 milliárd forintot) kereshet, ha a zenélést választja.