Itt az utolsó esély, hogy vegyen valamit Karl Lagerfeld hagyatékából

GettyImages-163163436
2022.04.27. 07:36
A prominens, nemzetközi aukciósház, a Sotheby's harmadszorra és egyben utoljára rendez árverést a jövő hónap elején a 2019-ben elhunyt divattervező hagyatékából. A Chanel, a Fendi és a Karl Lagerfeld divatházak egykori kreatív igazgatójának nemcsak a bútorai vagy a műtárgyai kerülnek kalapács alá, hanem a személyes holmijai is új tulajdonost keresnek.

Minden várakozását felülmúlta a Sotheby's-nek a tavaly év végi monacói és párizsi siker, e két helyszínen ugyanis már tartottak árverést a dizájner ingóságaiból. A május 5-én és 6-án Kölnben megrendezendő esemény azonban más lesz picit, hiszen Lagerfeld német gyökereire fókuszál a tárgyak szelekciója. Ahogy hivatalos életrajzírója, a Frankfurter Allgemeine Zeitung divatszerkesztője, dr. Alfons Kaiser is fogalmazott:

Hamburgból elhozhatod ugyan Karl Lagerfeldet, de Karl Lagerfeldből nem szakíthatod ki Hamburgot.

Barátai szerint bár a divattervező nyilvánosan a világpolgárságát igyekezett hangsúlyozni, lélekben mindig is német maradt, amiről gyűjtési szokásai és érdeklődési köre is árulkodik. Ugye nemcsak Claudia Schiffer felfedezését köszönhetjük neki, de sokat tett azért is, hogy Diane Krugerből is világsztár váljék, a modellből lett színésznő a Chanel-ház reklámarca és üdvöskéje lett általa. De előszeretettel vásárolt német bútorokat a 20. század első feléből is, illetve gyűjtötte a vintage német plakátokat úgyszintén.

Lagerfeld katalógusból

Ez pedig a Sotheby's-nek is kapóra jött, hiszen bár már 50 éve vannak jelen az országban a müncheni galériájukkal, de a reprezentatív főhadiszállásuk csak tavaly év végén nyílt meg a kölni Oppenheim-palotában, amelynek ez az esemény lesz a nagyszabású bemutatkozása az európai aukciós piacon.

Na de melyek is a legcsábítóbb tételek a katalógusból és mi mennyibe kerül? Egyelőre nehéz bármit is mondani, lévén csak becslésekről van szó, és mind a monte-carlói, mind a párizsi árverés négyszeres bevételt hozott, meghazudtolván a prekoncepciókat az érdeklődés mértékéről. Összesen 18,2 millió euróról beszélünk, a jelenlegi kalkuláció szerint a kölni licitek ehhez képest összesen csak 700 ezer eurót hoznak majd. A három aukción (nappali, esti és online) összesen 550 tárgy fog kalapács alá kerülni, ezek kikiáltási ára viszont széles skálán mozog: van köztük 10 eurós és 80 000 eurós is.

A tárgyak jobbára a Párizs melletti Louveciennes-ben található villájából érkeznek, és a széles kínálati spektrumot talán az érzékelteti a legjobban, hogy még a tervező Insta-sztár cicájának, Choupette-nek a macskabútorát, tálkáját vagy a Brigitte Bardot által az állatnak írt levelet is haza lehet vinni.

De hol a gyűrű és a napszemüveg?

És mit még? Ha már divat, akkor a ruhák sem maradhatnak ki a szortimentből. Az ezredforduló környékén a tervező sokat fogyott, akkor nyerte el az ikonikussá vált alakját. Ennek örömére gardróbjának nagy részét Dior Homme-darabokra cserélte. Az akkori kreatív igazgatóval, Hedi Slimane-nal jóban is voltak egyrészt, akinek meg szintén kapóra jött, hogy egy ilyen popkulturális ikon nyilatkozza le mindenhol, hogy tőlük visel ingtől a zakón át a kabátig mindent – a márka ugyanis abban az időszakban a filigrán szabásvonalairól volt közismert. Tőlük több zakó és frakkszabású kabát is gazdára vár, ahogy egy redignote (francia félhosszú kabátfazon, ilyet viselt télen) is, ezek leütési ára valahol 1000-2500 euró közt lesz.

Érdemes még megemlíteni a brit John Lobb cipőmanufaktúra bársony darabját (300-500 euró), a divatcézár monogramjával kihímezve. De lehet vásárolni egy párat az ikonikus ujjatlan motoroskesztyűből (300-500 euró/pár) is, ami nélkül sosem lehetett látni őt. A szintén jellegzetes gyűrűit és napszemüvegeit valószínűleg már eladták.

Divatszkeccsek, kólásüvegek

Sok rajza is eladó, ezek egy része divatszkeccs, nagy részük illusztráció Hans Christian Andersen A császár új ruhája című meséjéhez. Talán a legkülönlegesebb az 500-800 euró közé tippelt, maga rajzolta portréja egykori élettársáról, Jacques de Bascherről. A divattervező ugyanis párja halála óta hivatalosan nem járt senkivel, aszexuálisnak mondta magát.

A legolcsóbb darabok azok a tömeggyártott termékek (limitált Coca-Cola Light-palack, Tokidoki Design-figura stb.), amelyek vagy őt ábrázolják, vagy maga is részt vett a tervezésükben. Ezek ára 50-300 euró közé esik, de például a kézzel készült, Karl Lagerfeld attribútumaival ellátott Steiff játékmackó már húzósabb,

800-1000 eurót fognak kérni érte előre várhatóan.

És hogy mi szüksége az embernek Lagerfeld Caran d'Ache színesceruza-készletére, amikor kismillió papírírószerboltban lehet pont ugyanezt a terméket (nem használtan) megvenni? Igazából semmi, de valószínűleg most nyílik utoljára alkalom arra, hogy a XX. század egyik legnagyobb divattervezőjétől birtokoljon valamit a megszállott divatfanatikus.

A szerző luxusszakértő.

(Borítókép: Karl Lagerfeld 2013. március 5-én. Fotó: Kristy Sparow/FilmMagic)