Tóth Gabi: Az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy édesanya lehetek

BP-0515
2022.05.01. 13:39

Anyaságával kapcsolatban nyilatkozott nemrég Tóth Gabi a Mandinernek. Az énekesnő elmondta, hogy kislánya idén már hároméves lesz, ő pedig úgy látja: az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy Hannaróza létezik, ahogy az is, hogy édesanya lehet.

Az előadó felidézte, hogy tizennyolc éves korában egy komoly műtéten esett át, és ekkor az orvosok közölték vele, hogy sosem lehet gyermeke.

Borzasztó volt ezt hallani, átélni, hiszen semmire nem vágytam jobban, mint hogy anya lehessek egy boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban

– fogalmazott az énekes, aki elmondása szerint sokat imádkozott ekkor, és amikor megtörtént a csoda, ő maga sem akarta elhinni, hogy kislánya 2019 decemberében megszületett.

Tóth Gabi szerint sok nehézséggel kell szembenéznie az embernek egy gyermek nevelésekor, amire nincs felkészülve.

Ám mégis úgy gondolja, hogy semmihez sem fogható érzés a néha órákig tartó altatás, a folyamatos figyelem és készenlét, ha együtt éneklik a dalait, vagy az, amikor a kislány először mondta neki, hogy anya. 

Azt hiszem, ha ránézek, vegytiszta boldogság tölti el a lelkem. Hannaróza születése után egy sor dolog a helyére került bennem, és megváltoztatott. Visszataláltam a régi önmagamhoz, és határozottan tudtam, hogy mit is szeretnék. Már nemcsak önmagamért, a gyermekemért is felelősséggel tartozom. Fel kell készítenem az életre, és nagyon nem mindegy, hogy mit adok át neki, mi határozza majd meg a jövőjét

– nyilatkozta Tóth Gabi.

(Borítókép: Tóth Gabi 2021. szeptember 27-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)