Rácz Jenő miatt tették ki Járai Mátét az RTL Reggeliből

2022.05.04. 06:51
Meglepő sztorit osztott meg a Jászai Mari-díjas színész az Istenest új évadának harmadik epizódjában. Kiderült ugyanis, hogy Rácz Jenővel már a Nyerő Páros című műsor óta feszültség van közöttük, ami miatt Járai Máté nemrég kínos szituációba került.

Múlt hónapban újra elindult Istenes Bence podcastműsora. A hetente más-más vendégekkel készülő adásokban különböző témákat beszélnek át a jelenlévők, és olykor bizony olyasmire is fény derül, amit eddig nem feltétlenül tudott a közönség. Ezúttal is ez történt: a szerdai epizódban, ahol Kovácsovics Fruzsina, Marics Peti és Járai Máté foglalt helyet a stúdióban, az RTL Klub Reggeli című műsorának egyik arcaként is ismert színész egy olyan konfliktusról rántotta le a leplet, amely a csatorna Nyerő Páros című produkciójából ered.

Rácz Jenő úgy berágott rám a Nyerőben, hogy most a Reggeliben nem volt hajlandó beülni hozzám beszélgetni

– jelentette ki Járai, aki nem gondolta, hogy ez a feszültség ennyi ideig megmarad közöttük, Rácz Jenő viszont a későbbiekben is csak akkor volt hajlandó eljönni a Reggelibe, ha nem ő kérdezgette. A műsornak azonban most új szerkesztője van, aki semmit sem tudott erről az egészről, és Járai Máté adásába hívta be a séfet.

Járait kivették a műsorból

Hogy a színész is ott lesz a műsorban, csak éjjel derült ki a beharangozóból. Miután Rácz Jenő ezzel szembesült, kijelentette, hogy nem szeretné, ha vele kellene beszélgetnie az újszülött kislányáról, amit a színész azért nem értett, mert nem hiszi, hogy évekig tartó oka lenne annak, hogy a séf ne akarjon szóba állni vele. Marics Peti kérésére azt is felelevenítette, mi volt a konfliktusuk forrása annak idején.

Az egyik játéknál nagyon durván beszólt a barátnőjének, aki most már a felesége. Ők mondták is, hogy ez legyen az ő dolguk. Én meg azt mondtam, hogy ez tök oké, hogy ez az ő dolguk, csak én azt gondolom, hogy mi meg itt együtt játszunk most, szerintem ennyire megalázni nyilvánosan egy nőt, baromi nagy gáz 

– vázolta a történteket a színész, hangsúlyozva, ő ezzel le is zárta volna a sztorit, s bár a műsorban ezután is volt nézeteltérésük, amikor megtehette volna, akkor sem szavazta ki a játékból a séfet. Rácz Jenő viszont továbbra sem kívánt egy levegőt szívni vele. 

Eddig mindig úgy volt, ha a Dórival jöttek, akkor ne én legyek a műsorvezető, és egyszer csak jött az adásmenet délután, és látom, hogy jön a Jenő. Tökre megnyugodtam és boldog voltam, hogy megszületett a Kamilla, és nyilván most az van, hogy megbocsátotta ezt a történetet, túl vagyunk a problémán, beül velem beszélgetni és azt mondjuk, hogy fátylat a múltra, tök mindegy, hogy mi történt a Nyerő Párosban

– kanyarodott vissza a közelmúlt eseményeihez a színész, akinek az is rosszul esett, ahogy a műsor szerkesztője végül kezelte ezt a helyzetet. 

Fél 12-kor éjjel kiderült, hogy ő meglátta, hogy én vagyok a másnapi műsorvezető és azt mondta, hogy nem ül be. Ez nekem egy tök paff érzés volt, tök rossz, hogy azon a helyen, ahol kvázi én vagyok otthon, a Reggeliben – ez nyilván nem a Konyhafőnök, ahol ő van otthon –, egyszer csak egy olyan helyzet jött, hogy nem tudott a szerkesztőség mást kitalálni, mint azt, hogy oké, a Járait vegyük ki a beszélgetésből. És addig én a háttérben nagyon aranyosan anyák napjára hajtogattam dolgokat, amíg ők ott beszélgettek. 

Istenes Bence sem áll szóba mindenkivel

A színész által vázolt szituációt aztán szépen kibeszélték a jelenlévők. Istenes Bence leszögezte: ő is mindig megnézi, hova hívják, és ha olyan személyekkel kell például egy kampányban megjelennie, akiket nem bír, akkor nem vállalja, ez pedig akkor is fennáll, ha egy műsorba invitálják meg. Szerinte fontos ugyanis, hogy jó energiák alapozzák meg a beszélgetéseket, a saját műsorában is nagyon figyel arra, hogy a vendégek között jó legyen a kémia.

Abban a szituációban, amibe Járai Máté csöppent, a szerkesztőnek szerinte túl sok választása nem volt, valahogy mégiscsak kezelnie kellett a helyzetet. Megérti persze, hogy a színésznek rosszul esett, hogy ő volt otthon és elküldték, de úgy véli, szerkesztés szempontjából ez volt a legjobb megoldás. Ha az embernek mély sérelme van valakivel kapcsolatban, szerinte elfogadható, ha azt mondja, nem ül be beszélgetni az illetővel. 

Járai Máté leszögezte: őt csak egy dolog bántja, méghozzá az, hogy viszonylag rövid ideje van a médiában, és már van egy ember, aki azt mondja, nem szeretne hozzá bemenni. Főleg azért zavarja ez a szituáció, mert Rácz Jenővel egy csatornánál vannak és összetalálkozhatnak bármelyik műsorban. Hangsúlyozta, bár elfogadja a helyzetet, gyerekesnek tartja ezt a fajta viselkedést, a séffel ellentétben ő ugyanis bármikor felül tudna emelkedni a sérelmein egy beszélgetés erejéig. Azt is hozzátette, főnökként valószínűleg ugyanazt a megoldást választotta volna, mint a felettese, végül nyomatékosította, hogy ő továbbra is nyitott a békülésre.

A podcast itt érhető el: