Molnár Gusztáv felesége: A másik apuka gondolata kés volt a szívében

2022.05.12. 10:20
Még napokkal ezelőtt derült ki, hogy rendőrt hívtak a színész otthonához, mivel a felesége, Vivien attól tartott, férje kárt fog tenni magában. Neje elmondása szerint ehhez nagyban hozzájárulhattak a kisfia miatti lelki megpróbáltatások is.

Ahogy arról a korábbiakban beszámoltunk, Molnár Gusztávot a volt neje vádolta meg azzal, hogy bántalmazta a fiukat, Benedeket, ami nagyom mélyen érintette a színészt, több munkától is elesett emiatt. Mint megírtuk, rendőrök is kiérkeztek a gödöllői otthonához, mivel egyik vitájukat követően jelenlegi felesége, Vivien attól félt, hogy kárt fog okozni magának. A színész és neje most a Story magazinnak számoltak be bővebben a Molnár betegségével járó nehézségekről.

Vivien állítása szerint nem tud semmilyen rendőrségi ügyről, ahogy a gyámhatóságon sem jött szóba az állítólagos bántalmazás. Ugyanakkor azt elismerte, hogy a volt feleség egyáltalán nem könnyíti meg a dolgukat, legalábbis ami a jó apa-fia kapcsolatot illeti. Mint kifejtette, az utolsó csepp a pohárban is egy olyan kijelentés lehetett, amely fia, Benedek szájából hangzott el. 

Benedek azt mondta Gusztinak, hogy »Apa, én téged úgy szeretlek, ahogy a másik apukámat, Andrást«

– mondta Vivien, utalva ezzel arra, hogy a színész ekkor érezhette azt, hogy nincs tovább.

Guszti nincs jól. Hosszú hónapok óta nem hagyják, hogy édesapa legyen, az »új vagy másik apuka« gondolata pedig kés volt a szívében

– fejtette ki a feleség, majd így folytatta:

Ez az egész rátelepedett az életünkre, mára mindketten beleroppantunk a gyerekért folyó harcba.

Vivien arról is beszámolt, hogy valószínűleg a gyermeke miatt elszenvedett lelki megpróbáltatások vezethettek odáig, hogy bipoláris depresszió alakult ki a színésznél, illetve ezért fenyegetőzhetett öngyilkossággal. Mint mondta, félt attól, hogy nem tudja megállítani a férjét, és hogy kárt fog tenni magában, ezért hívott rendőrt. Hozzátette, hogy Molnárt aznap ugyan bevitték a kórházba megfigyelésre, ám másnap már haza is engedték. A feleség elmondása szerint a színész már december óta kap kezelést, és eddig semmi probléma nem volt. 

Jár pszichológushoz és pszichiáterhez is, szépen szedi a gyógyszereket a betegségére. Hol fenn, hol lent van, de erről nem tehet

– fejtette ki Vivien, akinek most az a legfontosabb, hogy férje mielőbb meggyógyuljon, ehhez minden segítséget megkap. Illetve abban bízik, hogy amint a színész újra teljes értékű apa lehet, nyugodtabb lesz az életük. 

Nejéhez hasonlóan Molnár Gusztáv is reménykedik abban, hogy hamarosan minden ügyük lezáródik, és végre visszakaphatja a kisfiát. 

Szerencsére a betegségemet felismertük, és kezeljük is, a családom nagyon sokat segít ebben. Talán, ami a legnehezebb, az igazságtalanság, amivel nap mint nap meg kell küzdenem

– jelentette ki a színész.

Ha ön jogellenes vagy kiskorúakra káros tartalommal találkozik, olvassa el a témáról szóló cikkünket, és használja a cikk végén található bejelentőfelületet!

Vészhelyzetben hívja a 112-es számon a Segélyhívót! Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101 telefonszámon.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport