Tom Cruise-zal indult a OneRepublic budapesti bulija

BP-7213
2022.05.14. 09:24
Péntek este a Papp László Budapest Sportarénában pótolta a korábban elhalasztott koncertjét a OneRepublic. Az amerikai pop-rock zenekar meglepetéselemekkel felturbózott, kétórás show-val készült, amelyek közül az elsőt rögtön az elején a közönség elé dobta: a koncert a banda aznap megjelent klipjének levetítésével indult, amely az 1986-os Top Gun-mozi folytatásaként május végén debütáló TopGun: Maverick című film általuk jegyzett betétdalához készült. A jelenlévők ennek köszönhetően perceken keresztül Tom Cruise-t láthatták a színpadot körülölelő ledfalakon.

Utoljára 2021 novemberében, az MTV EMA díjátadó gálája miatt járt hazánkban a OneRepublic, melynek előestéjén az MTV World Stage Magyarország kiemelt fellépőjeként, a Hősök terén koncertezett a zenekar. Ha valaki azt gondolta, hogy az olcsóbb jegyárral látogatható szabadtéri esemény keresztbe tesz majd az addigra már meghirdetett arénás bulijuknak, az tévedett: ha nem is volt telt ház, nagyon sokan eljöttek a május 13-ai koncertre, amelyre azért jóval hosszabb és a novemberihez képest egészen más műsorral készültek a zenészek. A frontember Ryan Tedder az Index kérdésére már a World Stage-show előtt leszögezte, hogy a megjelenés, a látvány, a merchandise, a hangzás és a felszerelés is teljesen más lesz ezen a bulin, amire a legnagyobb slágereik mellett új dalokkal is készülnek.

A legutóbbi látogatásuk egyébként talán még jót is tett az amerikai pop-rock zenekarnak, mert bár világszerte népszerű csapatnak számítanak, azzal, ahogy az ittlétük alatt viselkedtek, nagy valószínűséggel egy csomó magyar szívébe belopták magukat. Ryan Tedder, akit dalszerző-énekes-producerként nagy elismerés övez a szakmában, rengeteg bejegyzést megosztott az Instagram-oldalán, rajongással beszélve a magyar fővárosról. Az már a novemberben adott interjújából is kiderült, hogy a zenekari tagok imádnak utazni, és szívesen fedeznek fel újabb és újabb helyeket, ám amiket Budapestről közzétett akkor, egyértelműen az ország jó hírét vitte a világban. Nem csoda tehát, hogy a pénteki koncertjükre annyian eljöttek, még úgy is, hogy biztosan vannak, akiket a járványügyi korlátozások feloldása ellenére továbbra is riaszt a tömeg.

A NAGYJÁBÓL 15 EZER FŐ BEFOGADÁSÁRA ALKALMAS, FEDETT CSARNOK PEDIG AZÉRT IS JÓ VÁLASZTÁS MINDIG, MERT AZ ESEMÉNYEK MEGTARTÁSÁBA AZ IDŐJÁRÁS SEM SZÓLHAT KÖZBE.

Jóllehet, a korlátozások feloldása óta volt már néhány koncert a helyszínen, a OneRepublic egyike az első igazán nagy nemzetközi zenekaroknak, amelyek hosszú idő után színpadra állnak a Papp László Budapest Sportarénában. Régóta vártuk már, hogy megtörjön a jég, hiszen az elmúlt években egy csomó külföldi előadó hirdetett bulit ide, amelyeket aztán a Covid miatt kénytelenek voltak sorra elhalasztani. Így a péntek este valahol ünnep is volt azoknak, akiknek már van tapasztalatuk arról, mekkora élményt tud adni, amikor megjelenik a színpadon egy világsztár előadó, ahogy azoknak is, akiknek ez volt az első alkalom, hogy ilyesmit átélhettek.

Én személy szerint utoljára akkor jártam az Budapest Arénában, amikor tavaly nyáron a sportcsarnokot üzemeltető cég vezetőjével, Lak Tiborral beszélgettem arról, milyen óriási veszteséggel kellett szembenéznie a járvány miatt a rendezvényhelyszínnek, amely bár pályázott, végül nem kapott a kormánytól működési támogatást. Öröm volt látni, hogy így is túlélte azt a nagyon sokak számára keserves időszakot, és az akkor még üresen kongó folyosók mostanra újra élettel teltek meg. 

Ukrajna nemzeti színeibe borultak a ledfalak

Ahogy az lenni szokott, a kezdés előtt még javában kígyóztak a sorok a büfépultoknál, és ami kissé furcsán hat egy koncerten: nagyon sokan nem csak italért, hanem például szendvicsekért és popcornért várakoztak. A merchpultoknál már egészen más volt a helyzet, bár az árakat elnézve ezen nem lepődik meg az ember: 12 ezer forintért kínáltak egy turnépólót, de volt olyan hosszú ujjú felső is, ami ennek a duplájába került. Ezeket az árakat persze nem a magyar pénztárcához mérik – a korábbi tapasztalataim szerint külföldön szinte minden cuccot el is adnak a koncertek alatt. Nálunk inkább a repoharas sör a népszerű, na meg a fentebb említett táplálék. 

A OneRepublic show-ja valamivel este 9 óra előtt startolt, előtte Jessia szórakoztatta nagyjából 25 percen keresztül a közönséget. Még mielőtt a kanadai popénekesnő megjelent volna, a színpadot körülölelő háromelemes ledfalon az ukrán zászló színeit lehetett látni egy QR-kóddal, melynek segítségével arra buzdították a jelenlévőket, hogy az orosz–ukrán háború károsultjainak adakozzanak. Nem titok, hogy a OneRepublic is csatlakozott a #StandUpForUkraine kampányhoz, és ők is azok közé tartoznak, akik nyíltan elítélik az orosz inváziót. Egy másik jótékonysági vonal is kapcsolódik a turnéhoz: mint ahogy az a show Facebook-eseményének leírásából is kiderül, az amerikai pop-rock zenekar együttműködik a PLUS1.org társasággal, így minden eladott koncertjegyből 315 forint olyan szervezetekhez kerül, amelyek méltóságot, méltányosságot és hozzáférést biztosítanak azoknak a közösségeknek, akiknek szükségük van rá.

Miután Jessie bemelegítette a jelenlévőket, akik nagyjából kétharmadnyira vagy annál valamivel nagyobb részben töltötték meg a csarnokot, rögtön egy meglepetéssel indítottak az est főszereplői. A létszámadatokra vonatkozóan annyit még hadd jegyezzek meg, ha előreláthatóan nem lesz tele, talán érdemes lenne picit szűkebbre venni a kiemelt állószekciót, mert elég furcsa látvány, amikor a színpad előtt egy csomó ember összetömörül, majd mögöttük egy szélesebb sávban szinte egyáltalán nincsenek, és csak ezután következik a sima állójegyesek szektora. Egyrészt az utóbbiak biztosan nagyon örülnének, ha közelebb juthatnának a színpadhoz, másrészt jóval masszívabb képet mutatnának összébb húzva az emberek. Persze lehet, hogy a zenekar ebből semmit nem érzékel, az ülőszektorokból viszont igencsak szembetűnő, ha a küzdőtér közepén van egy „üres sáv”. 

Tom Cruise is beköszönt

És akkor lássuk a meglepetést, aki ezen az estén Tom Cruise volt. Ugyan a színész személyesen nem jelent meg a színpadon, ám az aköré felállított kivetítőkön percekig láthatta a közönség, a show ugyanis az 1986-os Top Gun-mozi folytatásaként érkező Top Gun: Maverick-film I Ain't Worried című betétdalának klipjével indult, amit történetesen a OneRepublic jegyez. A bejelentés és a videó is egészen friss, konkrétan a koncert napján került ki a zenekar YouTube-csatornájára. Íme:

A banda a klipvetítést követően, egy rövid zenei intro után érkezett a színpadra, a Kids című számukkal beindítva a bulit. A Good Life volt a második, amely után a frontember már szólt is a közönséghez, méghozzá úgy, ahogy azt ilyenkor illik: magyarul mondta ki, hogy „köszönöm”. Ennél a pontnál kicsit el is engedte magát és egy hosszabb monológba kezdett: dicsérte Budapestet, majd visszaemlékezett a legutóbbi látogatására novemberben. Kitért rá, hogy két és fél évig egyáltalán nem tudtak koncertezni, hangsúlyozva, mennyire jó most látni a mosolyokat az arcokon. Ezek után a Stop and Stay, Rescue Me, a Secrets és a Wherever I Go című számok következtek, majd az énekes ismét megcsillogtatta a magyar tudását és a mi nyelvünkön mondta el, hogy „szeretlek titeket”.

Tedder lemerészkedett a színpadról

A koncert ezen a ponton egy más jellegű estbe csapott át, a zenekar levonult a színpadról, Ryan Tedder pedig beszélt és viccelődött, miközben olyan dalokból szemezgetett, amelyeket másoknak írt. Mint ismert, a OneRepublic frontembere egy csomó slágert szerzett a zenekarán kívül – dolgozott többek között Ellie Gouldinggal, Lady Gagával, Jennifer Lopezzel, Ed Sheerannel és Adele-lel is. Az önálló performansza azért is volt nagyon különleges, mert hangszerek nélkül énekelt el egy-egy dalrészletet, csak a blokk vége felé ült le a zongorához. Voltak azért olyan számok is, amelyeket ugyan másnak írt Tedder, teljes hosszában bekerültek a műsorba, mint például Beyoncé Helo, Kygo Lose Somebody, vagy épp a Jonas Brothers Sucker című slágere. Ezek amúgy a novemberi koncerten sem maradtak ki a sorból.

A West Coast és a Run című nóták után a frontember arról mesélt, mennyire szeret turistáskodni, ami egyébként a mostani fellépésekor is jellemző volt – az Instagram-storyjában folyamatosan dokumentálta, mikor merre jár, így azt is lehetett tudni, hogy a csapat már csütörtökön Budapesten volt. A történeteit mindvégig jókedvvel és humorral adta elő, ez a hangulata pedig egy az egyben át is ragadt a közönségre. Láthatóan Tedder nem az a típusú frontember, aki a puszta megjelenésével határozná meg az atmoszférát maga körül, ehelyett inkább a személyiségével, a viselkedésével, és azzal, ahogy látszik, mennyire élvezi, amit csinál. A csúcspont a közönség számára mindenképp az a momentum lehetett, amikor

lejött a színpadról és felfutott az ülőszektorok között a középső karéjra, majd mikrofonnal a kezében onnan énekelt.

Ez a Counting Stars című szám közben történt, ami már a ráadás blokk része volt. Előtte persze előkerültek még olyan dalok, mint a Sunshine és az Apologize, volt egy kis „közönség-énekeltetés” is, és a If I Lose Myself sem maradt ki a sorból – a zenekar a végén ezzel a slágerrel köszönt el, a küzdőtéren állók nyakába egy nagy adag konfettit borítva. Ehhez hasonló show-elemek – a startot leszámítva – egyébként nem igazán voltak az esten; fényjátékból, valamint a ledekre vetített klipekből és helyben rögzített képsorokból álltak össze a vizuális effektek. Nem is bírt volna el többet a produkció, hiszen a zenészek már eleve szűkösen voltak heten a színpadon azzal a csomó hangszerrel, amelyeket egyébként öröm volt hallgatni, ahogy az óriási csarnokban egyszerre szólaltak meg.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)