Albert herceg elkobozta felesége autóját, Grace Kelly balesetének megismétlődésétől retteg

GettyImages-123710083
2022.05.23. 21:01
A monacói uralkodó amiatt tiltotta meg a Range Rover terepjárója használatát Charlène hercegnének, mivel szerinte annyira kimerült, hogy nem tudná azt biztonságosan vezetni, pláne nem azon az útszakaszon, ahol a herceg édesanyja, Grace Kelly végzetes balesetet szenvedett korábban.

Hosszú idő után mutatkozott újra nyilvánosság előtt Charlène monacói hercegné, aki tavaly körülbelül 10 hónapot töltött Dél-Afrikában, mivel súlyos arcüregfertőzést kapott. Kórházba is került, majd ezt követően csak novemberben utazott vissza Monacóba, ahonnan egyből Svájcba vezetett az útja, itt további kezeléseket kapott.

A távollét azonban bennfentesek szerint a pár elhidegüléséhez vezetett, és egy olyan megegyezés is szóba került már, hogy a válás elkerülése érdekében a hercegné Svájcba költözne, és csak a protokolleseményekre térne haza, illetve amikor a gyereket látogatja. 

A válás közelébe kerülő páros ugyan egyelőre együtt él, azonban az kijelenthető, hogy valami nincs rendben Albert hercegéknél. A legfrissebb hírek szerint ugyanis Charlène egészségi állapota miatt Monaco első számú embere most úgy döntött, elkobozza felesége Range Rover típusú, előszeretettel használt autóját, nehogy az balesetet szenvedjen amiatt, hogy nincs százszázalékos állapotban – írja a német RTL

A herceg legnagyobb problémája vélhetően az, hogy a korábbi úszó rendszeresen vezet a monacói Grimaldi-palota és a francia Riviéra feletti dombokon található Roc Agel nyári rezidencia között. Bár az út nem vészesen hosszú, hiszen mindössze 20 percet vesz igénybe, azonban a lejtős, kanyargós, szerpentines, szakadékokkal övezett útszakasz korántsem veszélytelen. 

Az elsőre szigorúnak tűnő intézkedés azonban nem feltétlenül történt ok nélkül. A hírek szerint hosszú idő óta először a nyilvánosság elé álló hercegné ugyanis meglehetősen kimerült az elmúlt időszak miatt, Albert pedig emellett meglehetősen rossz emlékeket őriz az említett útszakaszról. A szerpentines, kanyargós hegyi út már egyszer okozott tragédiát az életében.

Talán senkinek sem kell bemutatni Albert herceg édesanyját, a népszerű hollywoodi színésznőt, a monacói hercegné Grace Kellyt, aki pontosan azon az útvonalon szenvedett tragikus balesetet, amelyen Charlène a hétvégi házukhoz szokott utazni.

Kelly 1982-ben vezetés közben kapott kisebb agyvérzést, amely következtében elveszítette az autó fölött az uralmát, amelyben lánya, Stefánia, Albert herceg testvére is ült. Az autó lesodródott az útról, és a szalagkorlátot áttörve egy 40 méter mély szakadékba zuhant.

A balesetet követően komolyabb sérülések mellett, de mindkét utas életben volt még a zuhanást követően, ám Kelly súlyos agykárosodást szenvedett, és végül férje kérésére lekapcsolták a gépekről a színésznőt. 

A rossz emlékek ellenére is drasztikusnak tűnik azonban Albert herceg döntése, aki egyik kedvenc időtöltését vonhatja meg Charlène-től, aki a gyerekekkel és egyedül is gyakran utazott el kikapcsolódni a birtokra, amire így csak társaságban lehet majd lehetősége. Talán már a svájci költözést készíti elő a szigorú szabályokkal az uralkodó? 

(Borítókép: II. Albert herceg és Charlène monacói hercegnő 2011. szeptember 4-én. Fotó: Christopher Furlong / Getty Images)