Babicsek Bernát szülei a végsőkig elmennek, hogy kiderüljön, miért halt meg a fiuk

IMG 3040
2022.06.04. 17:43
Nem találta megalapozottnak a harmonikaművész szüleinek panaszát a rendőrség, miszerint a fiukhoz kiérkező járőr nem járt el gondosan a halála előtt, a szülők ezért akár az ügyészségig is elvinnék az ügyet.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, Babicsek Bernát színész-zenész tavaly decemberben hunyt el füstmérgezésben. A veszteségen pályatársai, barátai és családtagjai azóta sem tudták túltenni magukat. 

A tragédiát megelőzően ugyan a művész otthonában megszólalt a riasztó, amely azonnal riasztotta is az azért felelő biztonsági céget, a solymári házhoz kiérkező járőr azonban nem észlelt problémát a helyszínen. Babicsek Bernát szülei úgy gondolják, fiuk halála megelőzhető lett volna, ha a kiérkező szakember körültekintően jár el, emiatt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt feljelentést tettek. 

A szülők nem jártak azonban sikerrel, ugyanis a rendőrség nem tartotta megalapozottnak a benyújtott panaszt. 

Mulasztás történt, és addig megyünk, amíg jogi értelemben ki nem derül az igazság. Bármi is lesz a vége, a fiamat senki nem adhatja vissza, a legnagyobb fájdalom, hogy meghalt a gyermekem

– árulta el a Blikknek az édesanya, aki hozzátette, sejtették, hogy hasonló döntés fog születni, ők azonban a végsőkig harcolni fognak azért, hogy kiderüljön, fiuk hogyan és miért halt meg.

A gyászoló szülők akarata és a visszautasított feljelentés miatt a család ügyvédje panasszal él az elutasítással szemben, mivel szerinte korábban volt már arra példa – például a lúgos orvos esetében –, hogy a rendőrség nem körültekintően járt el, és az áldozatot hozták ki hibásnak. Ezért ha a rendőrség nem nyomoz az ügyben, akkor ő az ügyészséghez fordul. 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság elutasította a feljelentést. Ezt azzal indokolták, hogy mindössze tévedés történt a járőr esetében, hiszen a ház falán kiáramló füstöt ő nézhette a kémény szellőzőjének. Panaszt nyújtunk be az ügyben, mivel álláspontom szerint amennyiben a tévedést gondatlanság okozza, akkor megvalósul a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés

– mondta a lapnak a Borbély Zoltán, a család ügyvédje. 

(Borítókép: Babicsek Bernát. Fotó: Pogonyi Nóra)