A Top Gun: Maverick lehet Tom Cruise legsikeresebb filmje

294
2022.06.08. 17:02 Módosítva: 2022.06.08. 17:02
Elképesztő hódításba kezdett a hetekkel ezelőtt debütált Top Gun: Maverick, amely napról napra dönti meg saját rekordjait. A közel hatvanéves Tom Cruise legjobb filmjei közé emelkedhet, ám kérdéses, miért lett ekkora siker a produkció.

Nehéz megállapítani, hogy egy-egy film esetében minek köszönhető az átütő siker, mivel sok esetben pont azon produkciók vonzzák a moziba a nézőket, amelyekről nem is sejtenénk. Bár a koronavírus-járvány beköszöntével többen leszoktak a moziba járásról – tekintve hogy nem is voltak nyitva –, viszont az elmúlt hónapokban már visszatért a filmnézési kedv. Erről tanúskodik az is, hogy a Tom Cruise főszereplésével készült Top Gun: Maverick még csak két hete jelent meg, de már rekordokat döntöget.

A film nem csekélynek mondható, 170 millió dolláros költségvetésből készült, ám több mint 550 millió dollár bevételnél jár már most, ami forintban 200,8 milliárdra jön ki. Már 2019-ben debütált volna, de a sok akciójelenet miatt csúsztatták a megjelenését, hogy még látványosabb legyen az egész. De vajon miben rejlik a varázsa?

Tom Cruise, a sármőr

Az első Top Gun-film 1986-ban jelent meg, amikor a színész még siheder volt a maga 23 évével, azonban a második részben már a hatodik X-hez közelítő Cruise-t láthatták a nézők, aki kora ellenére nem sokat változott. Mindig is sok nő legyeskedett körülötte, rajongói is akadnak szép számmal, akik nagy valószínűséggel nem a vadászgéppel végzett látványos manőverek miatt ültek be a moziba, hanem hogy megcsodálják őt, és megbizonyosodjanak róla, milyen jót tett neki az öregedés. Az ő esetükben tehát nem a Top Gun volt a húzóerő, hanem maga Tom Cruise, így még akkor is beültek volna megnézni, ha egy agyoncsépelt romantikus vígjátékban tűnt volna fel. 

Hitelesség 

A filmnézők egy rétege azonban valószínűleg azt is szem előtt tartotta, el lehet-e egyáltalán hinni, hogy Tom Cruise valóban pilóta (ahogy a valóságban), és nemcsak látványos jelenetek érkeznek futószalagon a produkcióban, hanem a repüléssel járó szakértelmet is oda tudjuk ítélni az általa alakított karakternek. Sokat el tud venni az élményből, ha egyáltalán nem hitelesek a látottak, de a Top Gun: Maverick esetében erről szó sincs. Nagyon is átjött, hogy a készítők próbáltak a hitelességre törekedni, aminek érdekében mélyen a zsebükbe is nyúltak. Hogy azt az illúziót keltsék, a színészek vezetik a gépeket, 11 374 dollárt, azaz 4,1 millió forintot fizettek óránként a haditengerészetnek a F/A–18E/F Super Hornet vadászgépekért, illetve a pilótáknak, hogy a levegőbe emelkedjenek velük.

A vadászgépek legalább egyikén speciális kamerákat is elhelyeztek, hogy filmezzék a hátsó ülésen lévő színészt. Tom Cruise pedig, aki egyébként rendelkezik szakszolgálati engedéllyel, a filmben szereplő többi színésznek három hónapos kiképzést tartott, hogy hozzászokjanak a műrepüléshez, a rájuk nehezedő G erőkhöz, illetve a pilótafülkében elhelyezett kamerák kezelését is meg kellett tanulniuk. Kiokosították őket a világítással, vágással, operatőri munkával kapcsolatban, mivel

a vadászgépekben ülve tulajdonképpen ők filmezték saját magukat. 

A képzés egy része a haditengerészet követelése volt, köztük például a víz alatti kimenekítésre is fel kellett készülniük. A produkció egyik szereplője, Monica Barbaro elmondása szerint az Extra 300L típusú műrepülőre kellett felülniük a F/A–18E/F Super Hornet előtt, hogy megbizonyosodjanak arról, a testük kibírja a terhelést. 

Képi világ

A XXI. században már mondhatni elvárt az akciófilmektől, hogy olyan jelenetekben bővelkedjenek, amelyek elámítják még azon nézőket is, akik nem különösebben rajonganak e műfajért. A Top Gun: Maverick magasan megütötte azt a mércét, amelyet egy hasonló tematikájú filmtől elvárunk, sőt még felül is múlta. Ehhez valószínűleg kellettek a pluszban felvett akciójelenetek, amelyek miatt éveket csúszott a megjelenés. A produkciót – amelynek stábja több mint egy évet töltött a haditengerészetnél – IMAX-tanúsítvánnyal rendelkező kamerákkal forgatták, amelyeket a pilótafülke belsejében, a színész irányába és kifelé nézve helyeztek el, továbbá a repülő külsejére is szereltek. 

A közönségnek éreznie kell a hitelességet, a feszültséget, a sebességet és a gravitációs erőt, ami nem érhető el pusztán hangzással vagy vizuális effektusokkal, ez óriási erőfeszítést és munkát igényel

– nyilatkozta korábban Joseph Kosinski rendező.

Mint azt Kosinski kifejtette, több mint nyolcszáz órányi nyersanyag készült a filmhez, ami több, mint amennyit A Gyűrűk Ura összes részéhez forgattak. A légi felvételeket többek között az L–39 Albatros típusú repülőgépek orrára felszerelt kamerákkal készítették. Szerettek volna a lehető legkevesebbszer számítógépes effektekhez nyúlni, nem véletlen, hogy ennyire valósághűre sikeredtek a jelenetek. 

Tom Cruise legsikeresebb filmje lehet

A színész páratlan alakításai már nemegyszer hoztak elsöprő sikert, mivel számtalan filmje elérte a több mint százmillió dolláros bevételt. E produkciók közé most bekerült a Top Gun: Maverick is, amely jó úton halad afelé, hogy Cruise legsikeresebb filmjévé váljon. Íme az eddig legtöbb bevételt hozó tíz alkotás, amelyekben szerepelt:

  1. Mission: Impossible – Utóhatás, 787 176 729 dollár
  2. Mission: Impossible – Fantom protokoll, 694 713 230 dollár
  3. Mission Impossible 5, 688 858 992 dollár
  4. Világok harca, 606 836 535 dollár
  5. Top Gun: Maverick, 557 241 022 dollár
  6. Mission: Impossible 2, 549 588 516 dollár
  7. Mission: Impossible, 457 697 994 dollár
  8. Az utolsó szamuráj, 456 810 575 dollár
  9. Esőember, 412 800 000 dollár
  10. Mission: Impossible III, 399 387 745 dollár

(Borítókép: Jelenet a Top Gun: Maverick című filmből. Fotó: UIP-Duna Film)