Azahriah: Nagyon sok Majkát hallgattam

2022.06.10. 09:56
Az énekes annak idején kedvelte Majoros Péter zenéjét, ám a szüleitől – hiába kérte – nem a rapper albumát kapta meg. De így legalább L.L. Junior dalait is megszerette.

Az én lemezem című sorozatban húsz magyar zenész mesél arról az albumról, amely igazán fontos számára. A kisfilmek a projekt YouTube-csatornáján és az Indexen debütálnak, ami közös bennük, hogy a megszólaló zenészek egytől egyig fellépnek a két év után újrainduló Telekom VOLT Fesztiválon.

A korábbi részekben Marsalkó DávidLábas VikiBagossy NorbertBérczesi RóbertMC ColumboSzendrői Csaba, Dzsúdló, Fekete Giorgio, valamint Vitáris Iván mesélt a favorit korongjáról, ezúttal pedig Azahriah mutatja be azt a lemezt, amely valóban meghatározó volt számára.

Azahriah nagyon szerette Majka dalait, a családjától is a rapper lemezét kérte, mondjuk ehelyett L.L. Junior albumot kapott, ráadásul pont azt, amit annyira nem csípett. Viszont elmondása szerint ez volt az a momentum, amikor elkezdett megismerkedni L.L. Juniorral, és ezáltal merült el igazán a zenében, illetve rájött, mennyire élvezi és szereti hallgatni ezeket a dalokat. 

Az énekes a Tenacious D The Pick of Destiny című lemezét emelte ki – ennek hatására szerette meg a gitárt és érezte úgy, hogy ő is zenélni akar. Mindez 9-10 éves korában történt. Az az album, amelyet élete legfontosabb lemezének tart, a Twenty One Pilots Vessel című korongja. Hogy miért, az az alábbi videóból kiderül: