Lovasi András: Az első basszusgitáros példaképem egy billentyűs volt

2022.06.12. 10:10
A Kiscsillag énekese Queen-rajongóból lett Doors-fan.

Az én lemezem című sorozatban húsz magyar zenész mesél arról az albumról, amely igazán fontos számára. A kisfilmek a projekt YouTube-csatornáján és az Indexen debütálnak, ami közös bennük, hogy a megszólaló zenészek egytől egyig fellépnek a két év után újrainduló Telekom VOLT Fesztiválon.

A korábbi részekben Marsalkó DávidLábas VikiBagossy NorbertBérczesi RóbertMC ColumboSzendrői CsabaDzsúdlóFekete Giorgio, Vitáris Iván, Azahriah és JumoDaddy mesélt a favorit korongjáról, ezúttal pedig Lovasi András mutatja be azt a lemezt, amely valóban meghatározó volt számára.

Lovasi András 11 éves korában lett rajongó: akkoriban a Queen zenekarért volt oda, majd 13 évesen váltott a Doorsra. Rögtön az első albumukba beleszeretett, ami a zenekar nevével azonos címmel jelent meg. 

„A Light my Fire című dalt valahonnan koragyerekkoromban ismertem már. Nekem nagyon tetszett a dal, meg hogy a végén hosszú orgonaszó van benne, és hogy sosem akar véget érni – de még nem azonosítottam be a zenekart. Valahogy a kettőt 13 éves koromban raktam össze” – mondta Lovasi András, aki ezután elkezdett kutatni a Doors után. 

Hogy mi fogta meg a zenekarban, arról az alábbi videóban beszélt: