A balatoni nyarak, ahogyan strandolás és lángos, úgy a helyi borok és önfeledt bulizás nélkül is nagyon nehezen elképzelhetők. Ugyan a magyar tenger körül temérdek kiváló pincészet található, a paloznaki Homola Borterasz egy igazán különleges koncepcióval működő helyként tűnik ki a magyar tenger északi partján: festői környezetben, szőlőtőkék között ücsörögve csodálhatjuk a balatoni panorámát, egy – vagy inkább több – pohár minőségi borral a kezünkben. A lélegzetelállító környezetben fekvő borászat az idei Best of Balaton következő jelöltje. 

A Homola Pincészet és a Borterasz a nyugalom szigete – már amikor éppen nem bulihelyszín. Nyáron ugyanis minden szombaton itt rendezik meg a DJ a Szőlőben nevű eseményt, amelynek keretén belül egész délután elektronikus zenei aláfestéssel merülhetünk el a borkultúrában.

Meleg ételt itt ugyan nem kaphatunk, termelői hidegtálakat viszont annál is inkább, ráadásul hétvégén néha beüzemelik a kertben álló food truckot is, és bar foodokat is kínálnak a borok mellé.

Mi abban hiszünk, hogy az embereknek egy nagyon stílusos, minőségi és természetközeli szórakozást tudunk biztosítani. Ehhez nagyon fontos kellék a bor és a gasztronómia, de ugyanolyan fontos elem a zene és a kultúra is

 – vélekedett Homola Szabolcs, a pincészet megálmodója.

A Homola Borterasz egy igazi borozós, chillezős hely, ahol minden problémánkat hátrahagyva adhatjuk át magunkat a gyönyörű kilátásnak és a kék víznek. Ez a helyszín ráadásul nemcsak nyáron, de az év többi részében is nagyon hangulatos egy baráti borozáshoz.

A Homola Pincészetet én egyrészt azért jelöltem, mert közel van hozzánk, és mindennap elsétálunk előtte a kutyával. Másrészt nagyon jó hangulata van, gyönyörű helyen fekszik, sok jó program van, és persze finom borok

– ecsetelte a Best of Balaton csapatát erősítő színésznő, Trokán Nóra.