Az utolsó szó jogán beszélt VV Fanni feltételezett gyilkosa, súlyos dolgokat állít

BBF7682
2022.07.01. 11:33
Utolsó védőbeszédében is ártatlannak vallotta magát VV Fanni, azaz Novozánszki Fanni feltételezett gyilkosa, B. László. A férfi az utolsó szó jogán tartott beszédében elmondta, barátja rángatta bele ebbe a slamasztikába, és hazug tanúvallomásai miatt benne is ragadt.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, 2017 óta húzódik VV Fanni, azaz Novozánszki Fanni eltűnésének ügye. A ValóVilág egykori szereplőjének megölésével B. Lászlót vádolják, aki a karjában cipelte ki az elalélt lányt a kocsijáig, erről kamerafelvétel is van. A csomagtartóban egyébként egy kötelet is találtak, rajta a lány vérével, ám a férfi azóta is tagadja, hogy megölte volna a lányt. Elmondása szerint az ő szerepe csak annyi volt, hogy elszállítsa őt, ám azt nem mondta el, hogy kiknek.

Az ügyben utolsó szó jogán péntek reggel szólalt fel utoljára a korábbi valóságshow-sztár megölésével vádolt B. László a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismételten ártatlanságát bizonygatta, állítja, ő a lánynak a legjobbat akarta, barátnak tartott emberek húzták bele ebbe a slamasztikába. 

Az ügyiratban foglaltakat nem követtem el, sőt bántani sem bántottam Novozánszki Fannit. Hibázni viszont hibáztam abban, hogy amikor 2017. 11. 20-án odaérkeztem a lakásába, és láttam, hogy magatehetetlen állapotban a kanapén fekszik, elhittem B. Erikának, hogy ha nem mentőt hívok, hanem segítek elvinni Novozánszki Fannit azoknak az embereknek, akikkel beszélt, akkor ezzel mind a kettejüknek segítek. Már csak azért is segítettem, mert így titokban tud maradni, hogy túlszívta magát a B. Erika által beszerzett kábítószerből 

– kezdte beszédét a vádlott.

B. László ezt követően elmondta, hogy igazán abban hibázott, hogy ezt követően a magatehetetlen lányt levitte az autóhoz, beültette, és elvitte a B. Erika által felhívott „megoldóemberekhez” – írja a Bors

Ezért vállalom is a felelősséget, de csak ezért, semmi másért. Én B. Erikára tényleg barátként gondoltam, és ezért is segítettem abban, hogy Novozánszki Fannin ne kórházban segítsenek, hogy jobban legyen. Viszont amikor a mélygarázs előterében szembesültem azzal, hogy B. Erika mégsem jön velünk a találkozó helyére, illetve az eljárás során tanúsított hazug magatartása miatt ki merem jelenteni, hogy belerántott engem a slamasztikába

– tette hozzá védőbeszédében a férfi. 

Az ügyben a hónap végén várható ítélet. 

(Borítókép: Novozánszki Fanni. Fotó: Bársony Bence / RTL II / Sajtóklub)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport