Kiderült, így akarta tisztára mosni nevét halála előtt Berki Krisztián
További FOMO cikkek
Ahogyan arról az Index is beszámolt, az ismert médiaszemélyiség, Berki Krisztián május 6-án váratlanul meghalt. A férfi holttestére előző kapcsolatából származó gyermeke talált rá. Halálának okát egyelőre nem tisztázták.
A 41 évesen elhunyt volt Fradi-vezér július 1-jén, pénteken ünnepelte volna 42. születésnapját, aminek kapcsán most a barátai vallottak arról a Tények riportjában, hogy a halála előtt miként szerette volna a médiában megismert énjét tisztára mosni Berki.
A Berki pszichológusából hamar közeli baráttá váló Roboz Zsóka elmondta, a botrányhősként ismert celeb szerette volna levetkőzni a közösségi médiában és a televízióban megismert személyiségét, hiszen a magánéletében egyáltalán nem ilyen volt.
Emiatt halála előtt pszichológiai témájú beszélgetős műsort szeretett volna indítani, emellett pedig rászorulókon akart segíteni egy alapítvány létrehozásával. Ez utóbbi még sikerült is neki.
Ezek nem csak elképzelések voltak. Megtette azokat a lépéseket, amiket meg kell tenni, tehát az alapítvány él. Én mindig azt a Krisztiánt láttam, aki eddig ezt a szerepet játszotta, és megunta, és most kért egy másik szerepet. Nagyon keményen dolgozott, hogy ezt a másik szerepet ugyanilyen hitelesen tudja követni
– mondta a szakember.
A pszichológus szerint ugyan kifelé mindig azt mutatta, hogy lepörögnek róla a bántó megjegyzések, belül nagyon is érdekelte, hogy szeretik-e az emberek. Halála előtt pont ezt akarta megmutatni a nagyvilágnak is, azonban erre már nem volt lehetősége. Ennek ellenére a halála előtt sikerült változnia a szakember szerint.
A legnagyobb változás az ő életében az volt, hogy végre ő maga is elhitte, és nem kellett folyton magáról bizonygatnia azt, hogy szerethető, azt, hogy azok az emberek, akik körülötte vannak, nem a Berkit szeretik, hanem a Krisztiánt
– tette hozzá Roboz Zsóka.
A teljes riport itt látható:
(Borítókép: Berki Krisztián. Fotó: Rostás Bianka / Velvet)