Kétségtelenül nagyot tud dobni az éttermi élményen, ha a fogások mellé pazar kilátás is társul. A Best of Balaton csapata most egy olyan szigligeti éttermet ajánl, ahol a szemünk is falhatja a látványt.
Ha balatoni panorámáról van szó, nem maradhat ki az impozáns kilátású helyek közül a szigligeti Villa Kabala étterem. A vendéglátóhely Farkas István festő egykori villájában nyitotta meg kapuit, ami szerencsére egy hozzáértő csapat kezei között született újjá. A Terjék Petra és Fölföldi Péter vezette étterem minden porcikáján látszik, hogy a tulajdonosok értik és érzik a gasztronómiát, illetve a vendéglátást.
A szigligeti várhoz közel van az étterem, az ételek nagyon különlegesek, kedvelem az ottani gasztronómiát, amit pedig igazán szeretünk, amikor ott vagyunk, az a kilátás. Igazán két dolog fog meg itt úgy, hogy nem ereszt: az elképesztő panoráma és az ételek minősége
– vélekedett a Best of Balaton kurátori csapatát erősítő Gyurta Dániel, korábbi olimpiai bajnok úszó.
A Villa Kabala egy igazi, belassulós hely, egyedülálló gasztronómiai koncepcióval. Idén úgy döntöttek, nyáron csak vacsorára kínálnak meleg ételt, és akkor is csak degusztációs menüt. A vacsora este 6 órakor kezdődik és hat fogásból áll, a legjobb fine dining hagyományokat őrző gasztronómiai utazást kínálva.
Érdemes legalább három órát rászánni a kóstolásra, amikből a vegánok sem maradnak ki, hiszen nekik is kínálnak teljes menüsort. Az étteremben kapható zöldségek mellett az italokat is maguk készítik, saját készítésű bor, sör, tonic és saját örlésű kávé várja a vendégeket.
Van itt egy megmagyarázhatatlan szellemiség, amit az első pillanattól kezdve éreztem itt, és azóta sem múlott. Nincsen semmi kőbe vésve a mi konyhánkon, éppen aznapra, amit be tudok szerezni a legjobb minőségben, abból írjuk össze a menüt
– ecsetelte Szabó András, a Villa Kabala séfje.
Nem csak a vacsoráké azonban a főszerep az étteremben, a reggel fél 8 és délután fél 5 közötti időszak a brunch-olásé: környékbeli termelők alapanyagait felhasználva készítenek tapasokat, melyekhez egy pohár champagne vagy saját pörkölésű kávé dukál. Mindez továbbra is festői környezetben, Szigliget tetején.
Jelen pillanatban bisztró fókuszúak vagyunk, egy kicsi fine dining vonallal. A séfünk, Szabó Andris, hozzám hasonlóan egy világot látott helyi fiú, így ugyanaz a célja neki is, mint nekem, hogy értéket teremtsünk
– mondta a tulajdonos Fölföldi Péter.
Egy biztos, különleges, sokszor visszatérős helyszín a Villa Kabala, ahol az oda látogatók szerencséjére nemcsak vacsorát, hanem szállást is kínálnak a szívélyes vendéglátók.