Ítéletet hoztak a csaknem öt éve eltűnt VV Fanni ügyében

BBF7682
2022.07.13. 10:07

Végéhez érkezett a Novozánszki Fanni, vagy ahogy sokan ismerik, VV Fanni meggyilkolása ügyében indított eljárás, B. Lászlót ma délelőtt első fokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a bíróság. Az elítéltet 10 évre eltiltották a közügyektől, leghamarabb 25 év múlva szabadulhat.

A tárgyaláson elrendelték B. László letartóztatását, illetve azonnali foganatba vételét, így azonnal meg is bilincselték. Az elítélt köteles a magyar államnak a 24 millió forintos bűnügyi költséget megfizetni. Dr. Farkas Gabriella bírónő elmondta: a vádlott saját maga szolgáltatott muníciót a saját védekezése ellen – rutintalannak nevezte B. Lászlót, aki állandóan megváltoztatta a saját vallomásait, annak ellenére is, hogy az szembement a bizonyítékokkal. Ordító ellentmondásokba keveredett, lényegtelen információkba kötött bele, például hogy elírások voltak a nyomozati anyagban, de az ügyészi perbeszédbe is belekötött. A bírónő nonszensznek nevezte, hogy B. László azt hitte, csúztatásokkal megvezetheti a bíróságot. Kiemelte azt is:

„Minden ismerőse azt mondta, hogy megbízhatatlan, link alak. Rengeteg ismerősének tartozott, minden bankszámláját tartozással szüntették meg. Volt olyan barátja, akit otthagyott a vacsoránál, hogy ne neki kelljen fizetni, mert nem volt miből. Sokkal többet mutatott, mint amennyit megengedhetett magának.”

Az is elhangzott, hogy B. László november 13-án rákeresett a Google-ban hitelekre várólistásoknak, meg férfi escort munkákra – ebből is látszott, hogy anyagi gondjai vannak, hiába állította az ellenkezőjét. Volt barátnői mániákus hazudozónak írták le őt. Az egyelőre talány, hogy miért nem vitt el pénzt Novoszánszki Fanni lakásáról – a lány nagy lábon élt, 4-5 milliót is megkeresett egy hónapban, nem lehet tudni mennyi pénz volt az otthonában.

Valószínű, hogy olyan módon bántalmazta Fannit, hogy már a lakásban meghalt 

– mondta a bírónő az elítéltről, hozzátéve: feltehetőleg azért nem vitt el pénzt onnan, mert valami történt ott, amiért meggondolta magát, és inkább a saját bőrét mentette. A bírónő szerint az nem történhetett meg, hogy Novozánszki Fanni túlszívta magát vagy alkoholtól került volna bódult állapotba – több tanú is beszámolt róla, hogy sosem ivott, néha ugyan elszívott egy füves cigit, de az sem volt jellemző. 

A bírónő elmondta, nincs bizonyítva, hogy Fanni meghalt, öt évnek kell eltelnie, hogy ezt ki lehessen jelenteni. (A holttest ugyanis egyelőre nem került elő.) Ám a bíróság azt tudta megállapítani, hogy Novozánszki Fanni már nincs életben. Az elítélt ismeretlen módon vette el a lány életét – a lakásban nem volt vér, lízingelt autójában viszont a csomagtartó aljzata alatti szivacsban igen. 

A szaktanácsadói vélemény szerint nagyon megbukott a hazugságvizsgálaton B. László, erős megtévesztési szándékot jelzett, például amikor azt kérdezték a vádlottól több alkalommal, hogy megfojtották-e Fannit, egy ember érintett-e ebben, a folyóvízbe dobták-e, a vízbe rejtették-e el, illetve hogy Fanni megtalálható-e a Dunában.

„Ismeretlen helyen, ismeretlen módon vette el Novozanszki Fanni életét. Lehetséges, hogy összefüggésben van a bódítószerekkel, de nem lehet ezt megállapítani” – mondta a bírónő utalva arra, hogy a férfi korábban a bódítószerekre keresett rá a neten.

„Soha semmilyen szinten nem vállal felelősséget a tetteiért” – jelentette ki a bírónő, továbbá kifejtette, hogy B. László a Fanni eltűnését követő napon rákeresett a neten a vízihulla szóra, meg arra is, hogy mely országban nincs kiadatás. Így talált rá Belize-re, a pelikan.hu-n, ide nézett utat egy személyre. „Az akar elmenekülni, aki pontosan tudja, hogy mit tett” – folytatta a bírónő, hozzátéve: a police.hu-t is nézegette a férfi, azt állítván, hogy azért, mert arra volt kíváncsi, hogy Fanni eltűnését bejelentették-e már, de a valóságban azt nézte, hogy keresik-e már őt. 

A bírónő elmondta, B. László állításával szemben nem voltak semmiféle „megoldóemberek”, és azon védekezése is hamis, hogy a csomagtartóban megtalált kötél, amelyen kimutatták az áldozat vérét, azért került oda, mert Novozánszki „szerette a kikötözős szexet”. A kötél egyértelműen azért volt odakészítve, hogy azzal mozdíthassa el a testet.

A dunavecsei kompkikötőnél búvárok keresték Novozánszki Fanni holttestét, de a Duna erős sodrása miatt nem sikerült megtalálni. „Valószínűleg öt év elteltével sem kerülhet majd elő” – mondta a bírónő, kijelentve: a bíróság ugyanakkor megállapította, hogy a vádlott a testet a Dunába dobta, miután elvette a nő életét.

A húsz év jelen esetben nem elégséges büntetés

– tette hozzá. A bűncselekmény súlya és a vádlott társadalomra való veszélyessége miatt határoztak az életfogytig tartó büntetés mellett. A döntés egyelőre nem jogerős, B. László és védője jelezték, hogy felmentésért fellebbeznek. Továbbá az ügyészség is fellebbezést tervez, így az ügynek még nincs vége. 

Nyom nélkül tűnt el

A vád szerint az igen költekező életmódot folytató, ám munkahellyel nem rendelkező B. László a családjától és barátaitól kért kölcsönökből tartotta fenn magát. A tartozásai egyre csak nőttek, így könnyű pénzkereseti lehetőségnek tartotta, ha Novozánszkit környékezi meg. Egyik ismerősétől tudta meg, hogy a prostituáltként dolgozó lány nagyobb pénzösszeget tart otthon, neki pedig sürgősen pénzre volt szüksége, így elhatározta, hogy megpróbál szerezni tőle. Novozánszki ugyanakkor nem kívánt találkozni vele, ezért B. László erőszakhoz folyamodott. Mint az a vádiratból kiderül, a férfi 2017. november 20-án este meglátogatta a lányt, majd bántalmazta őt, hogy megszerezze az értékeit. Ezt követően a karjában cipelte le őt a kocsijáig, és az ez idő alatt elhunyt lány összekötözött holttestére egy nehezéket erősített, végül bedobta a Dunába. B. Lászlót nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolták.

Az ügyet az elmúlt években több nyilvánosságra került részlet is bonyolította, többek között:

  • az a kötél, amelyen megtalálták VV Fanni vérét, 
  • a B. László által okolt B. Erika felbukkanása, aki állítása szerint drogot szerzett VV Fanninak,
  • a VV Fanni e-mail-címéről elküldött levél tíz nappal az eltűnését követően,
  • zárkatársa, P. György vele ellentmondó vallomása. 

Az ügyész korábban már arról számolt be, B. László a tárgyalások során többször is megváltoztatta a vallomását, ami csak nehezítette a helyzetüket, mivel a legtöbb esetben olyan kérdések körül alakult ki vita, melyek az ügy szempontjából nem túl lényegesek. Korábbi álláspontját módosította például azzal kapcsolatban is, hogy volt-e cipő VV Fanni lábán, amikor levitte a mélygarázsba, hová rakta a lány holmiját, ki volt VV Fanni lakásában, amikor nála járt, illetve mit mondott a tanúknak. Az ügyész megjegyezte, ennek az időhúzás lehetett az oka, illetve a szakértők, a tanúk és a bíróság összezavarása. Mint azt az ügyész kifejtette perbeszédében, B. László a védekezéseként felsorakoztatott bizonyítékokkal kapcsolatban is ellentmondásba keveredett, nem adott egyértelmű választ, azt állította, már nem emlékszik rá, vagy épp a szakértői véleményt nem volt hajlandó elfogadni.

B. László a tárgyalások során a realitysztár barátnőjére kívánta terelni a gyanút, még annak ellenére is, hogy bizonyítékok vannak arra vonatkozólag, hogy a nő a telefonja szerint nem azon a helyen volt, mint a férfi állította. Ahogy azt az ügyész még akkor kijelentette, ugyan azt nem lehet bizonyítani, hogy szándékos emberölésről van szó, azonban a bizonyítékok, illetve B. László viselkedése alapján egyértelmű, hogy VV Fanni meghalt, valamint az is, hogy a férfinak köze van hozzá. B. László ugyanakkor utolsó védőbeszédében is ártatlannak vallotta magát, és azt állította, VV Fanninak a legjobbat akarta, és barátnak tartott emberek húzták bele ebbe a slamasztikába. 

Az ügyiratban foglaltakat nem követtem el, sőt bántani sem bántottam Novozánszki Fannit. Hibázni viszont hibáztam abban, hogy amikor 2017. 11. 20-án odaérkeztem a lakásába, és láttam, hogy magatehetetlen állapotban a kanapén fekszik, elhittem B. Erikának, hogy ha nem mentőt hívok, hanem segítek elvinni Novozánszki Fannit azoknak az embereknek, akikkel beszélt, akkor ezzel mind a kettejüknek segítek. Már csak azért is segítettem, mert így titokban tud maradni, hogy túlszívta magát a B. Erika által beszerzett kábítószerből 

– mondta egy korábbi tárgyaláson B. László, ám hozzátette, csak abban tartja hibásnak magát, hogy ezt követően levitte őt az autóhoz, és elszállította a B. Erika által emlegetett megoldóemberekhez, ahelyett, hogy kórházba vitte volna. 

(Borítókép: Novozánszki Fanni. Fotó: Bársony Bence / RTL II / Sajtóklub)