Kisebb földrengést okozhatott a Coldplay párizsi koncertje

GettyImages-1400543662
2022.07.17. 14:50
Nagyjából 80 ezer ember gyűlt össze szombat este a Coldplay Stade de France-ben tartott buliján, amit a napokban még háromszor megismételnek. Az első, show-elemekben bővelkedő párizsi koncerten a zenekar frontembere nem titkolt szándékkal úgy megmozgatta a közönséget, hogy abba még a föld is beleremeghetett. Emellett francia nyelven debütált a Magic, és egy kislányt is felköszöntött a színpadon a zenekar. Beszámoló.

Négy telt házas koncerttel tért vissza a Coldplay Párizsba. A fellépéseknek a város északi részén található Stade de France ad otthont, ami Európa hetedik legnagyobb stadionja, 80 698 férőhellyel. Képzeljük el, hogy ezt úgy tölti meg négyszer a banda, hogy gyakorlatilag a jegyeladás startja utáni egy órában elfogytak a belépők nemcsak az eredetileg meghirdetett két show-ra, hanem a később közzétett extra dátumokra is.

Mondjuk ezen nincs mit csodálkozni, a zenekar 2019 decemberében jelentette be, hogy környezet-, illetve klímavédelmi okokból nem indul turnézni az abban az évben kiadott Everyday Life című lemezével. Ez idő alatt készítettek egy új albumot – a Music of the Spheres tavaly októberben jelent meg –, illetve azon dolgoztak, hogy a koncertezésre olyan megoldásokat találjanak, amelyekkel csökkentik a környezetükre rótt terheket. 

A fentiekről a banda környzetvédelmi szakértőkkel is konzultált, tavaly ősszel pedig bejelentették, hogy 2022-ben olyan világ körüli turnéra indulnak, amely 50 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a 2016-os volt, az ehhez kapcsolódó zöldprogramjukba pedig a rajongóikat is igyekeznek bevonni. A párizsi koncerten közvetlenül a start előtt is környezetvédelmi és fenntarthatóságról szóló felhívások futottak a kivetítőn, rámutatva arra, mit tehetnek az emberek, hogy megvédjék a bolygót. Arról, hogy a Coldplay zöldturnéja mennyiben más, mint a korábbiak, ebben a cikkben írtunk részletesen.

Így tesz boldoggá a Coldplay

A Coldplayt élőben egyébként pont a legutóbbi koncertkörútjukon láttam, 2016 augusztusában Los Angelesben. Annak alapján is csak azt tudnám mondani, hogy elképesztő show-t csinál a zenekar, konkrét érzelmeket kiváltva a jelenlévőkből. Képzeljünk el egy olyan bulit, ahol az egyik dalnál a meghatottság, a másiknál a kitörő öröm csal könnyeket az emberek szemébe, ahol a show-elemek és az effektek olyan szervesen illeszkednek a produkcióba, hogy valóban megsokszorozzák a hatást.

A popzene egyébként is nagyon alkalmas arra, hogy boldogságérzetet keltsen az emberben, és a Coldplayre jellemző színkavalkád – ami a zenészek öltözete, a vizuális effektek és a színpadi „díszletek” esetén is meghatározó – még inkább fokozza ezt az állapotot. Nem beszélve arról, hogy a közönségnek kiosztott színváltós karkötőkkel egyszerre mindenki részese a show-nak, ami a jelenlévőkben elképesztően erős összetartozás-érzést eredményez.  Egy ilyen keserves időszak után, mint amit a járvány okozott világszerte, pont ilyen lélekemelő koncertekre van szükség, hogy 110 százalékosan felszabaduljon az ember. 

Show-elemekkel robbant a buli

A szombati esemény valamivel 7 óra előtt a 24 éves francia Gaumar produkciójával kezdődött, majd a Grammy-díjas amerikai r’n’b énekesnő, a 25 éves H.E.R. következett. Egészen döbbenetes, hogy ezen a bulin már az első előadónál csaknem mindenki elfoglalta a helyét, nem úgy, mint amit gyakorta tapasztal idehaza az ember, hogy ugye félháznál is kevesebben kíváncsiak az előzenekarokra. Közvetlenül a Coldplay érkezése előtt már nagy izgalomban volt mindenki: egészen különleges látvány volt, ahogy magasba lendített karokkal a tömeg hullámzást indított, ami legalább öt percen keresztül ment körbe a stadionban. Ezután tapsvihar és ováció váltotta egymást, illetve a Viva la vida című sláger refrénjét is elkezdték kiabálni az emberek. Ha ebből láttak valamit a tagok a színfalak mögül, bizonyosan meghatotta őket.

Valamivel negyed 10 előtt jelentek meg a főhősök, először a kivetítőn mutatták őket, ahogy a backstage-ből kifelé igyekeznek. A fotósárokban végiggyalogolva, a Higher Power című számmal robbantak be a színpadra végül, mondhatni, szó szerint, a dal közben ugyanis tűzijátékot lőttek a magasba a stadion tetejéről. Nem spóroltak a show-elemekkel, rögtön ezután az Adventure of a Lifetime című nóta alatt bolygónkra hajazó hatalmas labdák kerültek elő, amelyekkel a tömeg több számon keresztül játszadozott, egymásnak passzolgatva azokat. 

A konfettieső sem maradt el, többször is volt rá példa a show alatt, és olykor lángok is felcsaptak a színpadon, de ami a leglátványosabb és csak a Coldplayre jellemző, az a már fentebb említett világító karkötő, amelyből minden jelenlévő kapott egyet a bejáratnál. Ezek olyan karperecek, amelyeken van egy QR-kód, és annak segítségével szabályozzák, mikor milyen színnel világítsanak. Elképesztő atmoszférát teremt, ahogy több tízezer, jelen esetben nagyjából 80 ezer ember kezén egyszerre villognak a pántok, tökéletes szinkronban az épp előadott dallal. A Human Heart című dalnál ráadásul csak bizonyos karperecek fényét meggyújtva egyes szektorokban óriási szíveket festettek a tömegbe.

A színpadkép is sokat hozzátett a látványhoz. Előszöris a stadionnak azon szektorait, amelyek a felépített pódium mögé estek, egy fekete lepellel takarták le, hogy ne rontsák az összképet a kihasználatlanul maradt széksorok. Az új album űrtematikája számtalan formában visszaköszönt: a kétoldalt és a háttérben elhelyezett kivetítők bolygókat idézve mind korong alakúak voltak, a zenekar mögött pedig egy óriási, lenyugvó napra emlékeztető félköríves LED-elemen sorakoztak a lámpák. Ahogy az a Coldplay-koncerteken lenni szokott, a tömegbe egy hosszú kifutó is benyúlt, amely egy kisszínpadban végződött, ahol több számot is előadott a csapat. Volt még egy pódium a küzdőtér legvégén – oda egyébként az emberek között sétált át a zenekar. A frontember amúgy párszor pólót is cserélt a show alatt, ami viszont mindvégig állandó volt az öltözetében, az a bal kezére tekert kék-sárga csuklószorító, amellyel az oroszokkal háborúban álló Ukrajnával vállalt szolidaritást.  

A tombolásba még a föld is beleremegett

Bár lemezbemutató turnéról beszélünk, a zenekar a legismertebb dalait sem hagyta otthon. Ráadásul olyan profi módon állították össze a setlistet, hogy egyetlen pillanatra sem ült le a buli: rögtön slágerekkel startoltak, az új számokat pedig ezek közé ágyazva szórták szét a sorban. A setlist.fm-en mindenki megnézheti a dallistát, a számok közül én csak néhányat emelnék ki. Az egyik a Selena Gomezzel közös Let Somebody Go, amit ezúttal az amerikai énekesnő, H.E.R. társaságában adott elő Chris Martin, illetve a Sparks című szerzemény, amelynél  az énekes egy születésnapos kislányt ültetett a zongorára, akit aztán felköszöntött a tömeggel együtt.

A francia közönségnek az is bizonyosan nagyon szívmelengető volt, hogy a frontember francia nyelven énekelte el a Magic című számot – remek érzés lehet látni, hogy ilyesmibe is energiát fektet egy csapat. A buli alatt egyébként Chris Martin többször is megszólalt a helyiek nyelvén, és a francia zászló is előkerült a színpadon. Nem maradt el a BTS csapatával készített My Universe című szám sem, amely alatt a koreai énekesek a kivetítőkön jelentek meg, de ami talán a legnagyobb élmény volt mindenki számára: a Sky Full Of Stars című dalnál arra kért mindenkit az énekes, rakják el a telefonjukat, és

ugráljanak olyan intenzíven, hogy abba a Föld is beleremegjen. 

Hogy mértek-e kisebb rengéseket, vagy sem, azt nem tudom, de az biztos, hogy ekkora tombolásban már régen volt részem. A korábbi beszámolók alapján egyébként pár napja Berlinben ez sikerült: minirengésekről írtak több helyen, amit ott 68 ezer ember ugrálása váltott ki – a párizsi bulin ugye legalább 12 ezerrel többen gyűltek össze. 

A dalok sorát folytatva, a ráadásblokkba került az elmaradhatatlan Fix You című szám, amelynek egy kisebb baki után kétszer futott neki Chris Martin, de a nóta így is óriásit ütött. A show végül a Biutyful című dallal zárult, amely nemrég kapott klipet – az abban szereplő bábok is megjelentek a színpadon. 

A párizsi koncertsorozat vasárnap folytatódik, ezt követően kedden és szerdán áll színpadra a Stade de France gyomrában a Coldplay. 

(Borítókép: Coldplay-turnéfotó a marylandi Landoverben 2022. június 1-jén. Fotó:  Brian Stukes / Getty Images)