Győzike bevonul a zárt osztályra, begyógyszerezve találtak rá a szőnyegen

IMG 8678
2022.07.18. 22:00
Gyógyszerfüggőségéről és mentális betegségéről is beszélt Gáspár Győző a Három Igazság című műsorban, a Paliék Világa nevű YouTube-csatornán. Győzike elmondása szerint évek óta borderline személyiségzavarral, depresszióval és gyógyszerfüggőséggel küzd.

Nemrég hét szem gyógyszer helyett húszat szedett be, majd ezt követően eszméletlenül találtak rá a szőnyegen. Győzike úgy véli, már az összes zárt osztályt megjárta, de most mindenképp ki szeretné kezeltetni magát.

És igen, a szőnyegen találtak meg múlt héten, begyógyszerezve, és igen, elviselhetetlen vagyok. Egy ilyen emberrel kell élnie a Gáspárné Balla Beátának. Mikor Evelin hazajön látogatóba, és megölelné az apját, akkor az apja a szőnyegen fekszik mozdulatlanul

– mondta Győzike a műsorban. Elmondása szerint azért vállalja ezt most fel, mert nemrég meghalt egy ismerőse, egy celeb, aki nem vállalta fel, amit most ő megtett. „Hol van most ő? A földben, és maradt utána két gyerek” – tette hozzá. Először nem akarta elárulni, hogy kire gondol, végül azonban elmondta, hogy Berki Krisztiánra utalt. 

Amikor megtudtam, hogy meghalt azon a pénteki napon, akkor én olyan dühös voltam rá, hogy ő nem mondta el senkinek. Én elmondom kamerák előtt mindenkinek, hogy beteg vagyok, hogy nagyon beteg vagyok, hogy elmegyek a szanatóriuma, és hogy kikapcsolom a telefonomat

–  fogalmazott. 

A műsor vendége volt Gáspár Bea is, aki férje jelenlegi állapotáról és a család hozzáállásáról mesélt. Úgy véli, nagyon nehéz együtt élni Győzike betegségével, aki alapjáraton is vehemens ember, de amikor még nem volt beteg, nagyon jó összhangban éltek.

Most is, csak most idegfeszítően sokszor van az, hogy elmond mindent ezerszer. Az ő betegségének a neve borderline szindróma, ez a családot viseli meg nagyon. Ez olyan, hogy sokszor azt gyűlöli, akit egyébként szeret, aztán rájön, és elnézést kér, és tudja is, hogy akkor már késő. Nagyon sok embert nagyon sokszor megbánt

– magyarázta Gáspár Bea. Azt is elmondta, hogy a férje betegsége már 5-6 éve van jelen az életükben, de még ennek ellenére is őt tartja a legjobb humorú embernek, akit ismer, és el sem tudná képzelni nélküle az életét.

(Borítókép: Gáspár Győző. Fotó: Rostás Bianka / Velvet)