Galambos Lajos: Valaki bosszút akar állni rajtam

BP-nek-2020-6
2022.08.01. 20:54
Személyes bosszú állhat a mögött, hogy az utóbbi napokban egy vegyi szennyezés miatt tömeges halpusztulás történt a birtokán – ezt mondta Galambos Lajos.

A mulatós zenész mocsai halastavában több tonna hal pusztult el néhány nappal ezelőtt. Akkor azt mondta:

egyértelmű, hogy mérgezés történt.

Galambos Lajos most arról számolt be a Blikknek, hogy az elkövetők később visszatértek a helyszínre.

„Tíz-tizenkét használt akkumulátort tettek le a bejáratomhoz közel, az erdő szélén. A tömeges halpusztulás után – a helyi környezetvédőkkel karöltve – megfigyelőkamerákat, azaz vadkamerákat helyeztünk el több helyen, amelyek mozgásra kapcsolnak be, így szerencsére azt is rögzítették, amikor a veszélyes hulladékot a portám elé halmozták”.

Természetesen megteszem a szükséges lépéseket, ismeretlen tettes ellen feljelentést teszek, és átadom a felvételeket a hatóságnak. Jól látszik az autó és a rendszám, amivel ideszállították a kiszuperált akkumulátorokat, így bízom benne, hogy hamar kézre kerítik a tetteseket

– mondta most Galambos Lajos.

A zenész azt is hozzátette, hogy az elmúlt harminc évben nem történt ehhez hasonló a birtokán, és emiatt arra gyanakszik, hogy most

személyes bosszúról lehet szó, esetleg megfélemlítésről. 

„Az féljen, akinek félnivalója van! – mondta ezután Galambos Lajos a Blikknek, majd végezetül hozzátette: „A szennyezés nemcsak engem, de az itt élőket is érinti, hiszen amíg a tavamba folyik a víz, a talajba is elszivárog a szennyezés.

(Borítókép: Galambos Lajos. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)