Meghalt Lénárd László, a HammerWorld rockzenei magazin társalapító-főszerkesztője

2022.08.02. 20:17
Életének 58. évében, rövid, súlyos betegség után augusztus 2-án meghalt Lénárd László zenei újságíró, a HammerWorld rockzenei magazin társalapító-főszerkesztője, a hard rock és a metal műfaj legnagyobb hazai szakértője – olvasható a lap hivatalos Facebook-oldalán.

Lénárd László egész életét a munkájának szentelte, amely egyben a hobbija és a szenvedélye is volt. A legjobban a koncerteken, az első sorokban érezte magát. Az élő zene nagy rajongójaként azt vallotta, a dalok a színpadokon kelnek életre, ott teljesednek ki igazán. A hazai hard rock és metal műfaj legnagyobb hazai szakértőjeként ismert zenei újságíró haláláról a HammerWorld rockzenei magazin Facebook-oldalán adtak hírt, amelynek társalapító-főszerkesztője volt.

Lénárd László 1965. május 12-én született Budapesten. A lap nekrológja szerint jogi pályára készült, de a zene korán az érdeklődése középpontjába került. Az 1970-es évek végétől építgeti hanghordozó- és sajtógyűjteményét, amellyel megalapozta későbbi karrierjét is. 1986-ban tinédzserkori jóbarátjával alapította meg a Metallica Hungarica magazint, amely az első kelet- és közép-európai hard rock/heavy metal kiadványként nagy sikert aratott a Vasfüggöny mögött. Az újság 1989-ben csatlakozott a nemzetközi sajtószíntéren sikerrel terjeszkedő Metal Hammer zenei magazin hálózathoz, 2003-ig Metal Hammer Hungarica, illetve Metal Hammer H. néven jelent meg.

Televíziós és rádiós műsorokban is dolgozott: 1990 és 1994 között a Petőfi Rádió munkatársaként a Heavy Metal Híradó és a Metal Éj szerkesztője volt, de riporterként, zenei szerkesztőként más rádió- és tévéprogramban is szerepelt.

1997-ben megnyitotta a Hammer Zenebarlang szaküzletet, amely néhány év alatt országos bolthálózattá bővült, és a hazai rockrajongók egyik legfontosabb találkozási pontja, zenei beszerzési forrása lett, 1998-ban pedig társaival létrehozta a Hammer Records lemezkiadót, amely labeljei, az Edge és a Nail Records égisze alatt az elmúlt több mint két évtizedben 900 hazai hard rock és metal kiadványt gondozott. Nagy gondot fordított a tehetségkutatásra, új előadók, együttesek felfedezésére is – az általa szerkesztett Demonstráció válogatásalbumok a műfaj feltörekvő nemzedékének adtak lehetőséget a bemutatkozásra.

Koncertszervezőként részt vett a Summer Rocks, a Metalfest és más kisebb fesztiválok megvalósításában, 2000 és 2009 között pedig a Sziget Fesztivál Hammerworld nagyszínpadának egyik szervezője, névadója volt. Hazai és külföldi bandák klubkoncertjeinek és turnéinak a létrehozásán is dolgozott, 2008-tól pedig a hammerworld.hu rockzenei hírportál főszerkesztői teendőit is ellátta.

Tevékenységét a szakma Voltfólió és Öröm a Zene díjakkal ismerte el. Lénárd László a rendszerváltás utáni hazai zenei újságírás úttörő szereplőjeként munkásságával maradandó nyomot hagyott a magyar könnyűzenei kultúra területén.