Öngyilkosságot tervezett gyerekkorában Caramel felesége

Molnár Szilágyi Szilvia először beszélt gyermekkori nehézségeiről, ázsiai származása miatti kirekesztettségéről és második babavárásáról. Molnár Ferenc Caramel énekes felesége interjúban nyilatkozott nehéz időszakairól.
A boldog babavárás bensőséges pillanatai mellett a beszélgetésben arra is fény derült, hogy Szilviát életében rengeteg atrocitás érte ázsiai származása miatt. Azonban az élethez való pozitív hozzáállása most erősebb, mint valaha, és ettől a gyerekkori traumái sem tudják eltántorítani.
Tizennégy évesen mélypontra kerültem, kiskamaszként öngyilkos gondolataim voltak. Könyörögtem az apukámnak, fizessen ki nekem egy műtétet, ami segít, hogy a szemem olyan legyen, mint a többi, »normális« gyereknek
– meséli, hozzátéve: később aztán elkezdte nem érdekelni, mit mondanak mások.
Így sikerült megtanulnia a fiatal anyukának, hogy ne foglalkozzon az őt ért negatív kritikákkal, megjegyzésekkel. Ugyanakkor ismert családként még nagyobb támadásnak vannak kitéve, mivel mindenkinek van véleménye róluk, de megpróbálják kizárni az életükből a negatív, rosszindulatú megjegyzéseket.
Caramel felesége a Glamournak azt mondta, nyitottságra, elfogadásra és sokszínűségre nevelik a gyermekeiket, abban a szellemben, hogy minden ember bőrszíntől, nemtől, kortól és hovatartozástól függetlenül a társadalom fontos része.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
(Borítókép: Szilágyi Szilvia 2016. március 8-án. Fotó: Velvet)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.