Ashton Kutcher: Szerencse, hogy még élek

GettyImages-1241272088
2022.08.11. 16:13
A színész a National Geographic műsorában vallott betegségéről, amely egy időben különösen megnehezítette az életét.

Ashton Kutcher nem az egyedüli színész, akinek betegsége nemrégiben került nyilvánosságra, köztük lehetne említeni akár Justin Biebert vagy Bruce Willist is. A színész most Bear Gryllsnek vallotta be, hogy vaszkulitisszel kellett küzdenie egy éven át, ami az erek gyulladásos betegsége, a legtöbb esetben azonban az emberi test egészét érinti. Ahogy kifejtette, az ő esetében a kór hatással volt az érzékszerveire is, így a hallása, a látása és a mozgása sem volt az igazi.

Elmondása szerint két évvel ezelőtt alig látott, a hallásával is gondok akadtak, illetve egyensúlyzavarai is voltak. A betegség felismerését követően egy év kellett ahhoz, hogy azt mondhassa, már jól van, minden visszatért a régi kerékvágásba.

Addig nem értékeled, amíg el nem veszíted, illetve nem kerülsz olyan helyzetbe, hogy azt se tudod, látsz, hallasz vagy sétálsz-e még valaha. Szerencse, hogy még élek

– magyarázta Kutcher a műsorban, amelynek részletét az Access hozta nyilvánosságra

Mi a vaszkulitisz?

A vaszkulitiszban szenvedő betegek immunrendszere megtámadja az ereket, artériákat és a kapillárisokat, ami gyulladást idéz elő. Emiatt beszűkülnek az érfalak, ez pedig azt eredményezi, hogy a szűkületek meggátolják a vér áthaladását, ezzel károsítva a szerveket. Hogy mennyire súlyosak a tünetek, az páciensenként változhat, azonban a kezelés jelentősen elhúzódhat. A terápiával arra törekednek, hogy csökkentsék az erek gyulladását, ehhez általában szteroidokat használnak.

(Borítókép: Ashton Kutcher 2022. június 12-én. Fotó: Tayfun Coskun / Anadolu Agency via Getty Images)