Mégsem halt meg John McAfee? Rosszakarói elől menekült a techguru

GettyImages-851202380
2022.09.06. 19:13
A McAfee vírusirtó atyja úgy élte az életét, mintha nem lenne vesztenivalója, pedig nagyon is volt. Szomszédja meggyilkolásával gyanúsították, így öregkorát állandó meneküléssel töltötte, hol egyik, hol másik országba szökött. Még tavaly nyáron hunyt el egy barcelonai börtönben, azonban halálának körülményeit azóta is vitatják.

Áldás és átok. Talán ez a két szó jellemezte leginkább John McAfee életét, aki a McAfee vírusirtó megalkotásával milliárdossá, azonban egy gyilkossági ügynek köszönhetően földönfutóvá is vált. A férfit karriere hajnalán a NASA is alkalmazta programozóként, dolgozott az Apollo-programon. Szoftverét még az Intel vásárolta meg hétmilliárd dollárért, azonban az ismertebb techguruktól, Bill Gatestől vagy Steve Jobstól eltérően ő olyan ügyletekbe folyt bele, amelyekre csak az alvilágban van példa. Miniszterek, elnökök, sőt még az FBI után is kémkedett, bárkiről tudott információt szerezni, emiatt pedig folyton azt érezte, üldözik, és menekülnie kell, különben elteszik láb alól. A szökéssel töltött utolsó éveit a VICE magazin stábja is nyomon követte, akik egy, a Netflixen nemrég debütált dokumentumfilmben számoltak be korábbi élményeikről és tapasztalataikról. 

Running with the Devil: The Wild World of John McAfee címet viselő produkció egy riporter, Rocco Castoro és az operatőr Robert King visszaemlékezésein alapszik, akiket maga John McAfee keresett meg, hogy forgassanak vele. A férfi ekkor már Belize-ben élt, ám innen is menekülni kényszerült, mivel 2012-ben szomszédja, Gregory Faull meggyilkolásával gyanúsították meg, akit hátulról lőttek fejbe. A két fél kapcsolata nemigen volt rózsásnak mondható, mivel gyakran keveredtek összetűzésbe McAfee ugató kutyái miatt. A techzseni négy ebét végül megmérgezték, mire ő lövöldözni kezdett a lakásában, és arról beszélt, megöli Faullt, akit két nappal később holtan találtak egy lőtt sebbel a fején.

Nem volt erőszakos behatolásra utaló nyom, így a rendőrség szerint Faull engedhette be az illetőt. Mivel a férfi korábban már panaszkodott a hatóságoknál McAfee-ra, rá terelődött a gyanú, ám a zsaruk a lakásán tartott razzia során nem találták őt az otthonában. McAfee elmenekült. Mint azt a dokumentumfilmben kiemelik, Belize-be nemcsak a mesés szigetek, a maja templomok miatt érkeznek a külföldiek, hanem néhányan itt próbálnak meg elrejtőzni. A kormány pedig nem jár utána annak, kik is érkeznek az országba.

McAfee, akit James Bond, a sebhelyesarcú és Indiana Jones fura ötvözetének jellemeztek a filmben, mindvégig azt állította, a belize-i vezetés ki akarja iktatni, ezért elhatározta, hogy Guatemalába szökik, ehhez kérte a stáb segítségét, akiknek nem volt más dolguk, mint dokumentálni a történteket. Bár azt valószínűleg ők sem gondolták végig, mekkora kalamajkába keverednek ezzel, és akad majd olyan pillanat, amikor az életük forog kockán.

Ő akart lenni a középpontban

Ahogy arról a stábtagok a filmben beszámoltak, már a Belize-be való érkezésükkor kiderült, hogy McAfee minden figyelmet magának akar. A reptéren jelent meg egy furgonnal a két férfi mellett, akiket beinvitált a járgányba, ahol rajta kívül ott volt még a barátnője, Sam Herrera is. McAfee hirtelen elkezdett virágszirmokat rakni a szájába, majd eljátszotta, hogy sztrókot kapott, és nem tud beszélni, az operatőrnek pedig mindent videóra kellett vennie.

McAfee azt állította nekik, hogy feltörte a belize-i kormánytagok mobiltelefonjait, így a miniszterelnök 150 ezer dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére, ezért kell menekülnie. A guatemalai határ mentén fekvő egyik hotelban szállásolták el őket, ami az esőerdőben volt. A férfi mindvégig arra törekedett, hogy ne ismerjék fel őt, így bottal a kezében bicegett. A szállodában végül nem sokáig maradhattak, mivel McAfee azt a fülest kapta, hogy a nyomában vannak, így azonnal távozniuk kellett. Mint arról barátnője, Sam Herrera beszámolt a filmben, 18 éves volt, mikor megismerte McAfee-t, kezdetben bizakodó volt a kapcsolatuk terén, de az állandó menekülés keresztbe tett mindennek.  

Közös életet terveztünk, és hogy örökbe fogadunk egy gyereket, mert Johnnak vazektómiája volt. Normális életet akartunk, és aztán jött ez az ügy a szomszéddal. Minden, amit akartunk vagy terveztünk, füstbe ment 

– mondta Herrera, akinek elmondása szerint a techguru azt tervezte, visszamegy az Egyesült Államokba, ahová ő is vele tartott volna, de odáig rögös volt az út.

Guatemala is veszélyt rejt

Bár McAfee némileg megkönnyebbült, mikor hajóval sikerült átszökniük Belize-ből Guatemalába, ott olyan akadályba ütköztek, amire nem számítottak. Illegálisan érkeztek az országba, mivel az útlevelükbe nem pecsételték be, hogy elhagyták Belize-t, ahogy azt sem, hogy beléptek Guatemalába. Annak bizonyítása nélkül pedig, hogy legálisan tartózkodnak az államban, visszatoloncolás jár, az ő esetükben éppenséggel Belize-be, ahol börtönnel is szembe kellett volna nézniük. A határőr egyből kiszúrta a hiányosságot, de McAfee nem tudta pénzzel lekenyerezni. Az egyetlen segítséget az jelentette, hogy Herrera közölte a tisztviselővel, felhívja a nagybátyját, aki ügyvéd, és a guatemalai elnöknek dolgozik, ő segíthet nekik az útlevelek lepecsételtetésében. Ehhez azonban hat órát kellett utazniuk Guatemalavárosba, ahol találkozhatnak a nagy befolyással rendelkező nagybácsival. 

A helyzetet bonyolította, hogy a VICE magazin oldalára feltöltöttek egy fotót a riporterről, Roccóról, illetve McAfee-ról, amit exkluzívnak gondoltak, mivel senki nem tudta akkor, hol is tartózkodik. Exkluzív is volt, azonban Rocco kérésének ellenére a képről nem képernyőfotót készítettek, és azt töltötték fel, hanem az eredetit, amelynek metaadataiból kinyerhető volt a techguru tartózkodási helye is. Herrera nagybátyja ezt követően kocsit küldetett értük, és azonnal indulniuk kellett Guatemalavárosba, nehogy rájuk találjanak. Egy ottani hotelben találkoztak a nagybácsival, akit felkért, hogy legyen az ügyvédje, majd átadta neki az útleveleket.

McAfee azonban nem tudott várni, egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy menedéket kér Guatemalában üldöztetés miatt. Az pedig csak kapóra jött neki, hogy állandóan a nyomában volt a stáb, mivel tudta, így nem viszik el, a sajtótól várt menedéket. Egyúttal azt tervezte, hogy a blogján minden videót és információt kiad, amit a belize-i kormányban lévő nagymértékű korrupcióról gyűjtött össze. A férfinak ezt követően Guatemalában is letartóztatással kellett szembenéznie, illetve a stáb is falakba ütközött, mivel kirabolták őket. A biztonsági kamera felvételeiből kiderült, hogy őrök vitték el a holmijukat a szobájukból, így arra kezdtek gyanakodni, bepoloskázták őket, illetve azt sejtették, a külügy is érintett ebben. 

A stáb abban bízott, időbe telik, mire döntenek McAfee országból való kiutasításáról, ám sokkal előbb érkezett a hír, hogy egy mentőautóban látták őt. Azt pletykálták, szívrohamot kaphatott. Ahogy az a filmben látható, a kamerák egészen a kórházi szobáig követték a techgurut. Az orvosnak odébb kellett tessékelnie a bámészkodókat, hogy végezhesse a munkáját. Ez volt az a pont, amikor a guatemalai vezetésnek megesett a szíve McAfee-n, akit 2012-ben visszaengedtek az Egyesült Államokba, holott a gyilkossági ügy, amibe belekeveredett, továbbra sem oldódott meg. 

Új kezdet, vagy itt a vége? 

Az Egyesült Államokba való visszatérésért kivetően még a korábbinál is nagyobb népszerűségre tett szert McAfee, aki 2016-ban a Libertárius Párt elnökjelöltje lett. Akkoriban Gregory Faull családja még mindig perelte őt, 25 millió dolláros kártérítést követeltek tőle. McAfee-t ez egyáltalán nem izgatta, fürdőzött a hírnévben. Még az életrajzíró Alex Cody Fostert is megkereste, hogy segítsen neki kiadni egy kötetet kalandos életéről. Mint azt Foster a dokumentumfilmben kiemelte, McAfee már az első találkozásuk alkalmával kitálalt neki az általa használt kémszoftverről. 

Május végére a kormány összes számítógépét figyeltem. Az irodában voltam, mindent hallottam, amit mondtak. Nem számítottak rá, elfelejtették, ki vagyok

– halható McAfee szájából egy hangfelvételen.

Foster kiemelte: a techguru létrehozott egy szoftvert, amivel akárki után kémkedhetett a világon, legyen az a CIA, az FBI, a KGB, a nemzetbiztonság vagy épp a Fehér Ház, bárkiről tudott információt szerezni. McAfee azt állította, nagy hatalmú alakok akarták tőrbe csalni, nem Faull halála, hanem a birtokában lévő információk miatt.

Rajtam kívül ezt senki sem tudta, én hallgattam le őket. Évente több száz milliárd dollár ment el amerikai és svájci bankokba, emellett egy brutális gengszter is rajta volt a kormány fizetési listáján. Komoly veszélyforrás lettem, ekkor akartak elhallgattatni

– mondta a férfi egy másik hangfelvételen.

Mint azt McAfee kifejtette, összeesküvést szőttek ellene, és nyomában van a kartell is, így mindig fegyvert hordott magánál, még zuhanyozás és szex közben is. Hozzátette, volt mitől félnie, hiszen minden adat a birtokában volt, feltörte az összes miniszter gépét, ahogy az adóhatóság is üldözte, mivel tíz éve nem fizetett adót. A történések akkor kezdtek el még jobban felpörögni, miután 2019-ben a stábbal és a feleségével, Janice-szel együtt jachtra szállt. A hajót még a Wall Street farkasától, Jordan Belforttól vásárolta. Olyannyira el akart tűnni a térképről, hogy parókát vásárolt, illetve mindenét, köztük az autóit és a házát is eladta. 

Ahogy arról Janice beszámolt a filmben, McAfee-val Miamiban ismerkedtek meg, közvetlenül azután, hogy a férfi visszatért Guatemalából az országba. Ő akkoriban prostituáltként dolgozott, azonban meglátta a lehetőséget abban, hogy végre kitörjön, és legyen jövője. Ugyanakkor azzal is teljesen tisztában volt, mire vállalkozik, ha vele marad. A golyóálló jachton, amivel a Bahamák felé vették az irányt, nem egy fegyvert vittek magukkal, szám szerint tizenhetet. A Bahamákon azonban csak három pisztoly és 250 lőszer külföldről való behozatala engedélyezett, amire a határőrök figyelmeztették őket, így a többit le kellett adniuk. 

Janice mindemellett azt is megjegyezte a produkcióban: amikor mosolyszünet volt közte és McAfee között, egy kartell egyik embere megkereste, hogy segítsen megölni őt. Azt állította, azért akarják kiiktatni, mert voltak anyagai bűnös tevékenységekről, amikhez a belize-i kormánynak volt köze, illetve amerikai vezető politikusoknak. Ezalatt emberkereskedelemmel, drogcsempészéssel és pénzmosással kapcsolatos ügyekre gondolt, amiket titokban akartak tartani. 

Adtak nekem valami mérget, azt akarták, hogy főzzek neki vacsorát, és ezt rakjam bele

– jelentette ki Janice, aki végül kidobta az anyagot.

Az óceán az új otthon

A stáb operatőre, Robert azt is megemlítette, hogy a hajón, amellyel a Bahamák felé utaztak, több volt az alkohol, mint a víz. Emellett kábítószert és fürdősót is fogyasztottak, ami állítása szerint tízszer durvább, mint a meth. Ezen szerek azonban könnyen felnagyíthatják a pszichózist és a paranoiát.

John elég sokat tolt. Annyira féltem, John kész volt. A biztonsági őrök a sarokba kuporodva, fegyverrel a kezükben aludtak, de nem rám céloztak a fegyverrel. Tudták, hogy hol adódhat a baj: John és Janice szobájában

– magyarázta a férfi, ahogy arról is beszámolt, hogy egy alkalommal McAfee lövöldözni kezdett a hajón, amivel mindenkit halálra rémisztett. Azt hitték, van valaki az ágyuk alatt, teljesen paranoiásak lettek. A férfi annyira kivetkőzött magából, hogy egyszer azzal viccelődött, lelövi az operatőrt, ami már több volt a soknál. 

A produkcióban megszólaltatták McAfee unokatestvérét, Darryl Williamst, aki több érdekes részletet árult el róla. Többek között azt, hogy mindig híres szeretett volna lenni, és a belize-i élet pont azért volt tökéletes számára, mert pénzért bármit megtehetett. Ha McAfee elköltözött, azt is látványosan tette, elhalmozta a várost ajándékokkal, és fontos volt neki, hogy jóban legyen a rendőrökkel. Williams megszólalt az unokatestvéréhez köthető gyilkossággal kapcsolatban is. Mint mondta, abban az időben McAfee újra ivott és drogozott, amit az azt megelőző húsz évben nem tett. Ennek hatására pedig könnyen cselekedhetett meggondolatlanul. 

Az erőszakos apa

McAfee az életrajzíró Fosternek a családi hátteréről is többet árult el, mint bárki másnak, bár azt nem engedte, hogy a lányáról kérdezze, mivel elhagyta őt, amit nagyon szégyellhetett. A techgurut egy narcisztikus személynek írta le, akit gyerekkorában ért trauma. Még csak 17 éves volt, amikor az apja öngyilkosságot követett el. McAfee szerint nagyon erőszakos ember volt, aki agyba-főbe verte az anyját, neki pedig végig kellett néznie. A filmben lejátszott hangfelvételek egyikén azt mondta: olyan apától jött, aki eltörte a karját, és elviselhetetlen mértékben bántotta, verte az anyját, amíg nem tett ellene. Ezzel pedig arra utalt, az apja mégsem saját maga vetett véget az életének. Foster kételyeit McAfee apjának halálával kapcsolatban McAfee főtanácsadója, Jimmy oszlatta el.

Jimmy elmondta, hogy John bevallotta neki, lelőtte az apját. Kamaszkorában megölte, és öngyilkosságnak állította be. Nagyon veszélyes ember, sok embert bántott

– jelentette ki Foster.

McAfee-nek azonban a Bahamák sem hoztak megnyugvást. Folyton rettegett, hogy megtalálja a CIA, a titkos ügynökök vagy épp valamelyik kartell, így egyre több biztonsági őrt szerzett maga köré. A Bahamákon házat vett negyedmillió dollárért, de másnap ismét menekülőre kellett fognia, mert megtudta, hogy vádat emelnek ellene Amerikában panamázásért, pénzmosásért és gyilkosságért. A vele tartó stáb azonban ekkorra már egyre inkább arra gyanakodott, hogy csak paranoiás. 

A Dominikai Köztársaságba szöktek, azonban odaérkezésüket követően McAfee fegyverrel a derekán sétált fel a fedélzetre, amit haditengerészek is kiszúrtak. Őt és az egész stábot börtönbe zárták illegális fegyverbehozatal miatt. Később elengedték őket, McAfee a brit útlevelét használta, hogy Európába küldjék őket, majd csecsen és török biztonsági őröket szerzett, és továbbutaztak Spanyolországba. Itt őrizetbe vették, kihallgatták adóelkerülés miatt, és azzal gyanúsították, hogy 23 millió dollárt keresett legalább hét kriptovaluta népszerűsítésével. Ekkor úgy tartották, hogy akár 30 évre is börtönbe kerülhet. Ahogy McAfee az őrizetben elmondta: ha őt kiadják az Egyesült Államoknak, biztos, hogy az élete hátralévő részét börtönben tölti.

Nincs tovább

A Szilícium-völgy nagyágyúját, John McAfee-t végül 2021. június 23-án találták holtan egy barcelonai börtönben. A spanyol bíróság néhány órával azelőtt döntött úgy, hogy kiadják őt az Egyesült Államoknak. Neje, Janice azonban egyáltalán nem hiszi, hogy a férje öngyilkosságot követett el.

Nem akart meghalni. Néhány órával azelőtt beszéltem vele, hogy rátaláltak. Ezt mondta utoljára: »Szeretlek! Este fel foglak hívni«. Ilyet nem mond az, aki a halálra készül.

Ezt támasztja alá az is, amit McAfee mondott még korábban az életrajzíró Fosternek:

Nem vagyok öngyilkos típus. Ha meghalok, az biztos, hogy tűzharcban lesz.

Halálának körülményeit azóta is vitatják. A techguru, akinek vállalata mára 14 milliárd dollárt ér, élete utolsó éveiben mindvégig azt állította, hogy üldözik, és az ellene felhozott vádak politikai indíttatásúak, ám azt sosem tudta bizonyítani, hogy a belize-i kormány vagy bármelyik kartell meg akarta volna ölni. Ahogy Gregory Faull meggyilkolásának ügye is máig megoldatlan. 

John McAfee szeretett reflektorfényben élni, a szökés mesterének tartotta magát, így valószínűleg nem sokakat lepne meg, ha kiderülne, hogy a halálát is csak kitervelte megtévesztés gyanánt. Az a telefonhívás pedig, amit korábbi barátnője, Sam Herrera kapott a halálát követően, csak még több kérdést vet fel.

Két héttel a halála után felhívott valaki Texasból. Azt mondta: »John vagyok, és lefizettem valakit, hogy azt mondja, meghaltam, de nem így van. A világon összesen három ember van, aki tudja, hogy én még élek«. Aztán azt kérte, hogy szökjek el

– mondta Herrera, aki nem tett eleget a kérésnek, így kérdéses, hogy vajon csak ugratni akarták, vagy az illető a telefonban valóban igazat mondott. 

(Borítókép: John McAfee 2017 szeptemberében. Fotó: Anthony Kwan / Bloomberg / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport