Harrison Ford óriási meglepetést okozott a rajongóknak
További FOMO cikkek
- Kovács Kokó István testvére megkéseléséről: Kaptam egy telefonhívást, hogy Gyuszit levágták
- Meghalt a bejárónője, beperelte magát, majd ellopta a biztosítási pénzt a családirtó sztárügyvéd
- Kanye West bedrogozhatta és szexuálisan bántalmazhatta volt asszisztensét
- Tízezrek akadályoznák meg Chris Brown dél-afrikai fellépéseit
- Előkerült Noszály Sándor, azt üzente, ne aggódjanak érte
Kétség nem fér hozzá, hogy az Anaheim Kongresszusi Központban rendezett D23 Expo második napján a Lucasfilm, a Marvel és a 20th Century Fox nagy hallban tartott előadása volt a legnépszerűbb – bár az esemény délelőtt 10 órakor kezdődött, már 9-kor hosszú sorokban várakoztak a fanok, sokan Star Wars-karakternek vagy szuperhősnek öltözve. Megmondom őszintén, az eddig látottak közül nekem is ez a bő két és fél órára nyújtott prezentáció volt a legizgalmasabb, ahol amellett, hogy belenézhettünk a három stúdió érkező produkcióiba, több olyan szereplő is megjelent a színpadon, aki óriási népszerűségnek örvend, a hab a tortán pedig az volt, hogy az Avatar második részébe, amit decemberre időzítettek az alkotók, szintén belekukkanthattunk, ráadásul 3D-ben.
Már a kezdésnél érezni lehetett, mekkora izgalomban vannak a teremben helyet foglaló Disney-fanok, akik már akkor hatalmas ovációban törtek ki, amikor a The Walt Disney Studios elnöke, Alan Bergman megérkezett. Bergman visszatekintett a D23 Expo 13 éves történetére, illetve a stúdiócsoport gyarapodására is. Kiemelte: azok a stúdiók, amelyek ma bemutatják az újdonságaikat, a D23 indulásakor még nem voltak a vállalat részei – csak a Disney Animation, a Disney Live Action és a Pixar tartozott a brandhez. A Marvel felvásárlását közvetlenül az első, 2009-es expó előtt jelentették be, majd ehhez három évvel később hozzáadták a Lucasfilmet, 2019-ben pedig a 20th Century Studiost is.
26 éve vagyok a Disney-nél, így hihetetlenül izgalmas volt mindegyiküket a stúdiócsaládunkban üdvözölni. És akárcsak a Disney-nek és a Pixarnak, mindegyik stúdiónak fenomenális öröksége van a történetmesélés terén
– emelte ki a cég elnöke, aki mellett szombaton az említett stúdiók vezetői, Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke; Kevin Feige, a Marvel Studios producere és elnöke, valamint James Cameron, a 20th Century Studios Avatar: A víz útja című filmjének rendezője vezette végig a rajongókat a készülő filmek során az expón.
Megszórta izgalmakkal a fanokat a Lucasfilm
Kathleen Kennedy a Star Wars-filmek zenéjének kíséretében érkezett a színpadra, innentől kezdve pedig ahogy megjelent a kívetítőn egy-egy kedvelt alkotás címe, egyre csak fokozódott a teremben az izgalom – olykor olyan hangosan örömködött a tömeg, hogy teljesen elnyomták a főhősöket. Ebből is látszik, mennyire jó biznisz volt annak idején a Lucasfilmet a Disney-családba integrálni.
Elsőként a hamarosan érkező, 24 részes Andor sorozat került terítékre, amelynek szereplői közül Genevieve O’Reilly, Kyle Soller, Adria Arjona és maga Cassian Andor, azaz Diego Luna csatlakozott Kennedyhez a színpadon. Az Andor más szemszögből mutatja be a Star Warst – olyan hétköznapi emberekre összpontosít, akiknek az életére hatással van a Birodalom. Az általuk hozott döntéseknek valódi következményeik vannak, és a tét számukra – és a galaxis számára – nem is lehetne nagyobb. A széria első évadának első három epizódját szeptember 21-én mutatják be a Disney+-on.
A Lucasfilm és az Imagine Entertainment új élő szereplős, Willow című fantasy-kalandsorozatát a George Lucas és Ron Howard által 1988-ban megteremtett világ, illetve az azonos néven bemutatott film ihlette. A Disney+-ra november 30-án érkező sorozatba az eredeti filmben Willow Ufgood karakterét alakító Warwick Davis is visszatér, aki a D23 színpadára érkezve osztotta meg a lelkesedését a fanokkal. A színészhez a sorozat szereplői közül Joanne Whalley, Ruby Cruz, Erin Kellyman, Ellie Bamber, Dempsey Bryk, Amar Chadha-Patel, Tony Revolori, illetve Christian Slater is csatlakozott, mielőtt bemutatták volna a jelenlévőknek az alkotás előzetesét.
Kennedyhez ennél a pontnál Dave Filoni ügyvezető producer csatlakozott a színpadon, hogy a közeljövőben várható újdonságokat felvezesse a fanoknak. Szóba került a Star Wars: The Bad Batch (Star Wars: A rossz osztag), amely január 23-án kerül be a Disney+ kínálatába, a Tales of Jedi, ami október 26-án érkezik, és az Ashoka is, amely egy új élő szereplős sorozat lesz 2023-ban a Disney+ műsorán, Rosario Dawson főszereplésével.
A Star Wars: Sceleton Crew sem maradt ki a sorból, amit szintén a Disney+ streamingplatformon láthatnak majd a fanok, és persze a Mandalorian 3. évada is előkerült, amit elképesztő ovációval fogadott a közönség. Filoni mellett Jon Favreau is izgatottan beszélt a sorozatról, melynek alkotói, illetve szereplői közül Rick Famuyiwa producer, továbbá Pedro Pascal, Katee Sackhoff, Amy Sedaris, Giancarlo Esposito és Emily Swallow is megjelent az eseményen, közösen megosztva a Mandalorian harmadik évadának előzetesét.
Harrison Ford mindenkit meglepett
Az utóbbi időben persze nem csak a Star Wars-tematikával foglalkozott a stúdió, Kathleen Kennedy mindenképp szeretett volna egy másik projektről is beszélni, melynek főszereplője néhány perc múlva szinte „felrobbantotta” a termet:
Nem tudnék innen elmenni anélkül, hogy ne beszélnék egy másik projektről, amin keményen dolgozunk a Lucasfilmnél – az Indiana Jonesról van szó
– mondta, miközben felcsendültek az ismerős dallamok, és a tömeg hatalmas ovációban tört ki. Kennedy elsőként a 2023 júniusában mozikba kerülő film rendezőjét, James Mangoldot szólította a színpadra, ám az igazi meglepetés csak ezután érkezett. Mangold megosztott egy részletet a rendkívül népszerű franchise ötödik részének felvételeiből, ezt követően pedig maga a címszereplő, azaz
Harrison Ford érkezett a színpadra a társszereplő Phoebe Waller-Bridge társaságában.
Ford feltűnése akkora meglepetést okozott, hogy a hallban szinte mindenki egyszerre pattant fel a székéből a mobilját a színpadra irányítva. Sikítva, kiabálva ünnepelték a legendás színészt, aki láthatóan kicsit el is érzékenyült ettől – megköszönte a szeretetet, majd a következőket mondta:
Az Indiana Jones-filmek a fantáziáról és a rejtélyekről szólnak, de a szívről is. Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy egy igazán emberi történetet mesélhetünk el – ez egy olyan film, amivel szétrúgjuk a seggeteket
– jelentette ki mindenki Han Solója.
Belenéztünk az Avatar második részébe
Az előadás ezt követően a Marvel és a 25th Fox bejelentéseivel folytatódott, ami a szuperhősök érkezésével még inkább fokozta a hangulatot. Ám amit a legvégére hagytak, az valami egészen különleges volt: James Cameron videón jelentkezett be Új-Zélandról, hogy az Avatar című film decemberben várható második részéről osszon meg részleteket, és a filmbe aztán a jelenlévők bele is nézhettek.
A Disney persze ennek is megadta a módját: lefüggönyözték a ledek közt a termet, a kiosztott szemüvegek segítségével pedig 3D-ben élvezhette a közönség az exkluzív képsorokat. Ez valami egészen váratlan és remek húzás volt, a bemutatott összeállítás varázslatos látványa valóban lenyűgöző.
(Borítókép: D23 Expo. Fotó: The Walt Disney Company)