Komoly szabályok vonatkoznak a királyi család tagjaira

GettyImages-1422573986
2022.09.14. 18:37
Többek irigykedhetnek a királyi családra, azonban szigorú szabályok vonatkoznak rájuk, amelyeket minden esetben szem előtt kell tartaniuk.

II. Erzsébet királynő halálát követően még több szempár szegeződött a királyi családra, bár eddig is épp elég nagy volt az érdeklődés irántuk. A família tagjainak mondhatni az egész élete keretek közé van szorítva, szabályok hosszú sorának kell megfelelniük. Egy protokolltanácsadó, William Hanson pedig most bővebben beszámolt arról, pontosan milyen követelményeknek kell megfelelnie annak, aki a királyi család tagja. 

Ahogy kiemelte, a főszabály az, hogy a trónöröklési sorendben egymás után következők biztonsági okokból nem utazhatnak együtt. 

Soha nem láttuk a néhai királynőt és Károly herceget, amint együtt utazik, mert ha valami történne az autóval, a repülőgéppel vagy a hajóval, akkor gondok adódnának, mert két trónörököst vesztenénk el

– fejtette ki Hanson, hozzátéve, hogy az Egyesült Államokban is ugyanez vonatkozik az elnökre és az alelnökre, akik mindig külön autóval mennek.

Elmondása szerint általában kivételt képeznek a csecsemők és a kisgyermekek, ezért láthattunk fényképeket Vilmos hercegről és Katalin hercegnéről, amint egy repülőn utaznak mindhárom gyerekükkel. Mint mondta, ez meg fog változni, amint György herceg eléri a tinédzser kort. A hercegi pár legidősebb gyereke ugyanis jelenleg a második helyet foglalja el a trónöröklési sorrendben apja, Vilmos herceg mögött.

Fontos szabály továbbá az is, hogy mindenkinek tiszteletet kell kimutatni az uralkodó felé, ha éppen arra közelít. Ez annyit tesz, hogy a nők pukedliznek, míg a férfiak meghajolnak. 

A férfiak nyakból hajolnak meg, és nem derékból, ezért néha csak biccentésnek tűnik

– magyarázta a szakértő, megjegyezve, arról ugyanakkor mindenki maga dönthet, hogyan fejezi ki szeretetét párja iránt. Míg Harry herceget és Meghan Markle-t gyakran lehet látni, miközben fogják egymás kezét, Vilmos hercegnél és Katalin hercegnénél ez egyáltalán nem jellemző. 

A család női tagjainak továbbá azt is szem előtt kell tartaniuk, milyen körömlakkot viselnek. A vörös, élénk színek például szóba sem jöhetnek, viszont az áttetsző vagy nude, azaz bőrszínű árnyalatok már beleférnek. A lényeg, hogy minél természetesebbnek hasson. 

Fülöp herceg is II. Erzsébet mögött ment

Nem véletlen az sem, hogy a házastárs rendszerint az uralkodó háta mögött közlekedik. A szakértő elmondta, ez azért van így, mivel ő házasodott be a családba. Ezen szabálynak volt köszönhető az is, hogy Fülöp herceg mindig pár lépéssel II. Erzsébet mögött ment. 

Nem neki csörgedezett királyi vér az ereiben, ez Katalin, Meghan, és Zsófia, Wessex grófnője esetében is így van

– mondta, illetve szót ejtett a katonai egyenruhákról is, amelyekkel kapcsolatban megjegyezte, azokat különleges alkalmakra tartogatják, köztük temetésekre. Mint mondta, az egyenruhák katonai ezredenként változnak attól függően ki melyiket képviseli. 

Állítása szerint annak ellenére, hogy a múltban számos híresztelés kapott szárnyra azzal kapcsolatban, hogy a királyi család női tagjainak meg van szabva, hogyan kell ülniük, a szakértő eloszlatta a kételyeket: nincs ilyen szabály. 

Általában azok a hölgyek, akik szoknyát viselnek – mindegy, hogy rövidet vagy hosszút –, a térdüket és a bokájukat szorosan összetartják

– magyarázta Hanson, majd azt is megjegyezte, bár II. Erzsébet ezt úgy oldotta meg, hogy egyik bokáját a másik mögé tette, Katalin hercegné más megoldást választott. A trón várományosának felesége ugyanis a térdeit és a bokáit összeérintve tartja ferdén a lábát ülés közben. 

A szakértő megemlítette az arra vonatkozó szabályokat is, hogy a hivatalos eseményekre miképp kell megérkezniük a családtagoknak. Mint kifejtette, fontos a sorrend, ami aszerint alakul, hogy ki foglal el előbbi helyet a trónöröklést nézve, ami ebben az esetben úgy néz ki, hogy minél fontosabb személy valaki, annál később érkezik. 

(Borítókép: Katalin hercegné, Vilmos herceg, Harry herceg és Meghan Markle 2022. szeptember 10-én. Fotó: Chris Jackson / Getty Images)