Gipszben állt a színpadra Halász Judit, így érzi magát most

TZIHZ20191106029
2022.09.26. 08:47
Ausztriai nyaralásán szenvedett balesetet Halász Judit, amikor elcsúszott az egyik kavicson. Később kiderült, hogy eltört a lába, emiatt gipszet is kapott. A munkában azonban ez sem akadályozta, a Vígszínház egyik darabjában pedig még aktualitása is volt a vele történteknek.

Még augusztusban a nyaralásán szenvedett balesetet Halász Judit. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő-énekesnő egy kavicson csúszott meg lefelé menet, emiatt eltört a lába. Hamarosan azonban lekerülhet róla a gipsz.

Azóta már a Vígszínház Bella Figura című darabjában szerepel, melynek rendezője, Török Ferenc aktualizálta az alkotást, mégpedig úgy, hogy figyelembe vette Halász Judit baleset miatti állapotát.

Mint fogalmazott, a közönség jól reagált a vele történtekre, így elképzelhető, hogy a nyári baleset emléke a darab része marad.

A nyaralás utolsó napján sikerült baleseteznem. Egy télen sípályaként működő helyen voltunk, és sajnos a lejtőn lefelé egy kavicson elcsúsztam. Akkor még nem is gondoltam, hogy nagy a baj, mert nem fájt annyira, ám az ottani kórházban csináltak CT-t és röntgent is, ami egyértelműen mutatta a törést. Szerencsére nem mozdult el a csont, de itthon kaptam egy szép kis gipszet, ami néhány nap múlva már le is kerül

– idézte fel a történteket a Blikknek Halász Judit, aki elmondása szerint a Vígszínház színdarabjában is egy balesetet szenvedő nagymamát alakít. 

Arról is beszélt, hogy a szerephez csupán egyetlen apróbb változásra volt szükség, ugyanis a karaktert elüti egy autó, így nem a színpadon esik össze a szerep szerint, hanem a színfalak mögött. Azt ugyanis akadályozná a gipsz.

Halász Judit bízik az előadás sikerességében, mert ha minden jól alakul, a változtatásokat és a gipszet a színpadon is megtarthatják. A színésznő ugyanakkor már várja, hogy lábáról lekerüljön a kötés és végre ismét rendesen mozoghasson.

Nincsenek fájdalmaim, ez valószínűleg annak köszönhető, hogy nem mozdult el a csont. Ha nem mondják, hogy el van törve, talán el sem hiszem. A gipsz azonban okoz nehézségeket, mert így nagyon kényelmetlen az alvás és nehézkesek az olyan mindennapos dolgok is, mint mondjuk a fürdés

– tette hozzá a Blikknek, aki az elmúlt néhány hétben már több koncertet is adott. 

(Borítókép: Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő 2019. november 11-én. Fotó: Zih Zsolt/MTVA/MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport