Csak nyomokban felel meg a valóságnak a Marilyn Monroe-ról készült Blonde

GettyImages-2665901
2022.10.01. 19:15
A napokban debütált a Netflixen az egykori szexikonról készült legújabb, inkább fikciós alkotás, amelyben ugyan valós személyek, események szerepelnek, azonban nem minden részlet felel meg a valóságnak. Mutatjuk, mely jelenetekről van szó.

Úgy tűnik, a filmkészítőket különösen foglalkoztatja mostanában a 36 évesen elhunyt Marilyn Monroe halála körüli rejtély, ahogy a problémás élete is, mivel idén már a második produkció jelent meg róla a Netflixen. Az első egy dokumentumfilm volt még áprilisban, amelyben azt vesézték ki, a színésznőnek milyen tragédiákkal kellett szembenéznie, amelyek végül gyógyszerfüggőségéhez, majd halálához vezettek. A napokban megjelent film azonban már egy fikciós alkotás, ami Joyce Carol Oates író Blonde című regénye mentén készült. A kötet és ezzel együtt a film is tartalmaz valós elemeket, azonban sokkal inkább egy kitalált sztori, aminek alapjául szolgált Monroe tragikus sorsa. 

Az egykoron ünnepelt színésznő élete ugyanis bővelkedett a tragédiákban. Anyja betegsége miatt árvaházba került, nagy traumák érték, ahogy a párkapcsolatok terén sem volt túl szerencsés. A Blonde, ahogy azt megírtuk, főképp ezen viszontagságokra fókuszált, így a film egésze különösen nyomasztóan hatott. Bár a rendező, Andrew Dominik már több interjúban is azt hangsúlyozta, nem érdemes dokumentumfilmként tekinteni a Blonde-ra, sokakból pont emiatt váltott ki ellenérzést, mivel Monroe személyiségének egészét nem sikerült átadni, csak a szenvedését. Azonban még így is akadnak hasonlóságok a valóságban megtörtént és a filmben bemutatott események között, ahogy nem egy fikciós elem is akad. Most ezekből mazsolázgattunk. 

Vannak valós elemek

Az tagadhatatlan, hogy a Blonde című film Marilyn Monroe legmélyebben gyökerező traumájából merített. A Norma Jeane Mortenson néven született színésznő – ahogy a produkcióban is látható – valóban Los Angelesben töltötte gyermekkorának egy részét édesanyjával, akinél paranoid skizofréniát diagnosztizáltak, amikor ő még csak hétéves volt. A betegség annyira eluralkodott rajta, hogy összeomlott mentálisan, így be kellett vonulnia egy pszichiátriai intézetbe, Monroe pedig hol barátokhoz, hol árvaházba, majd végül gyámság alá került. Édesanyja ezen kórház falai között töltötte hátralévő életét, folyamatosan elhidegülve lányától, aki komoly traumaként élte meg ezt az időszakot. A filmben látottak alapján az is igaznak bizonyul, hogy Monroe feleségül ment Joe DiMaggióhoz, majd később Arthur Millerhez (bár a Blonde regényváltozatában egyáltalán nem említik a férfiak nevét), ahogy az a jelenet is valósághű, amikor Monroe épp a gázsija miatt panaszkodik. 

A színésznő a produkcióban amiatt bosszankodott, hogy színésztársa, Jane Russell százezer dollárt fog kapni az 1953-as Szőkék előnyben című filmért, míg ő csak ötezret, pedig ő a szőke. A film ezen részlete Monroe egyik utolsó interjúján alapszik, amelyet a Life magazinban tettek közzé 1962. augusztus 17-én.

Emlékszem, amikor megkaptam a szerepet a Szőkék előnyben filmben. Jane Russell – ő volt a barna, én meg a szőke – kétszázezer dollárt kapott érte, én meg heti 500 dollárt, de ez sokat jelentett a számomra. Csodáltam őt. Az egyetlen baj az volt, hogy nem kaptam öltözőt. Végül eljutottam én is erre a szintre, és azt mondogattam: »Végül is én vagyok a szőke, és a férfiak jobban szeretik a szőkéket!« Mert folyton azt vágták hozzám: »Ne feledd, te nem vagy sztár.« Mire én azt feleltem: »Nos, bármi is vagyok, de én vagyok a szőke!«

– mondta a beszélgetés során a színésznő.

Hogy mennyire figyeltek az egyes részletekre az alkotásban, arra utal az is, miszerint a Monroe-t alakító Ana de Armast olyan ruhákba öltöztették, amelyekben a szexikont lehetett látni korábban. A róla készült fotókat vették alapul, és eszerint változott az is, hogy mely képkockák lettek színesek, és melyek fekete-fehérek. Ahogy azt a színésznő kifejtette egy interjúban, több százszor látta Monroe filmjeit, hogy tökéletesen formálhassa meg, miképp viselkedett a filmvásznon. 

Andrew-nak két monitora volt, az egyiken az igazi Marilyn a jelenetben, a másikon meg én. Mindennek minden szögből pontosan ugyanúgy kellett kinéznie

– magyarázta a színésznő, aki több mint két órát töltött a sminkesnél, illetve a fodrásznál, hogy küllemre is hasonlítson Monroe-ra. Ugyanakkor nem az volt a cél, hogy pontosan úgy sminkeljék ki, vagy olyan hajat készítsenek neki, hanem hogy megtalálják Ana de Armasban a saját Marilyn Monroe-jukat. 

Fikcióból sincs hiány

Ám megannyi olyan jelenet akad a Blonde-ban, amelynek nincs köze a valósághoz. Kitalált elem többek között az, hogy Monroe édesanyja megpróbálta megfojtani a lányát a fürdőkádban. Valószínűleg így szerették volna érzékeltetni azt, hogy a paranoid skizofréniával küzdő nő összeomlott. A színésznő Charles Chaplin Jr.-ral és Edward G. Robinson Jr.-ral folytatott poliamor kapcsolata sem történt meg a valóságban. Chaplin önéletrajzi könyve szerint a színésznek valóban viszonya volt a szexikonnal még 1947-ben, aminek az vetett véget, hogy Chaplin a testvére, Sydney ágyában találta Marilynt.

A produkcióban látni olyan jeleneteket is, amelyekben a Monroe-t játszó Ana de Armas teljesen kikelt magából a forgatások alatt a stressznek köszönhetően. Sőt, még az arcába is belevájt a körmeivel, amikor a Van, aki forrón szereti című filmet forgatták. Az alkotás rendezője, Billy Wilder még egy 1999-es könyvben számolt be arról, hogy Monroe a valóságban sosem tett volna kárt magában a stáb szeme láttára. Wilder elmondása szerint akkor is lenyelte a büszkeségét, amikor a színésznő későn jelent meg a forgatásokon, ami gyakran előfordult, és több felvételre volt szükség, hogy ő is elégedett legyen a végeredménnyel, ám a kedvéért ezt is megtették. Ahogy a filmben felcsendülő I Wanna Be Loved by You című dal előadása alatt sem omlott össze, ellentétben a Blonde-ban látottakkal. 

A film kitér a színésznő terhességmegszakításaira is, azonban ebben a kérdésben aligha lehet megállapítani, hogy igaznak minősülnek-e az erről szóló jelenetek. Régóta rebesgetik, hogy több vetélésen, illetve abortuszon is átesett élete folyamán, azonban tekintve, hogy akkoriban ezen információk nem tartoztak a nyilvánosságra, valószínűleg soha nem fog már bebizonyosodni, hogy a pletykák megfelelnek-e a valóságnak. Azonban, ahogy azt a Monroe-t játszó Ana de Armas tökéletesen érzékeltette, mindig is nagy álma volt, hogy anya legyen. Még annak ellenére is, hogy előtte nem volt tökéletes anyakép.

Nem volt szerencséje a férfiakkal

A Marilyn Monroe-hoz kapcsolódó híresztelések közül magasan viszik a pálmát azon pletykák, amelyek a volt amerikai elnökhöz, John F. Kennedyhez, illetve annak testvéréhez, Robert Kennedyhez fűződnek. A filmben az egykori vezetővel ápolt viszonyát többek között úgy mutatták be, hogy Kennedy orális szexre kényszerítette Monroe-t, miközben ő telefonált. 

Egyesek azt feltételezik, hogy a két férfival való kapcsolata szerepet játszott korai halálában. Az afférról szóló feltételezéseket pedig tovább táplálta, ahogy a színésznő kacéran boldog születésnapot kívánt a néhai elnöknek még 1962-ben, néhány hónappal a halála előtt. Ahogy azt Monroe életrajzírója, James Spada még 2012-ben kifejtette, bár nem hiszi, hogy van bizonyíték arra, Kennedyék felelősek voltak Monroe haláláért, „elég egyértelmű volt, hogy szexuális kapcsolata volt Bobbyval és Jackkel is”. Feltűnő az is, hogy a produkcióban a színésznő minden párját, szeretőjét apucinak nevezi, ami abból fakadhat, hogy mikor 16 éves korában feleségül ment első férjéhez, James Doughertyhez, így szólította őt. 

Amikor becsomagolta az ebédet, amit vittem a munkahelyemre, gyakran odabiggyesztett egy kis üzenetet is: »Kedves Apuci! Amikor ezt olvasod, aludni fogok, és rólad fogok álmodni«

– nyilatkozta még korábban Dougherty, azonban arra semmilyen bizonyíték nincs, hogy a többi párját is ezzel a megszólítással illette volna. 

Mint azt a filmben láthatjuk, Monroe házassága az után megy tönkre Arthur Millerrel, hogy elvetélt, illetve rájött, csak a múzsájaként tekint rá. Ezt követően szokott rá az alkoholra, illetve a gyógyszerekre. A valóságban is hasonló a történet, mivel a pár frigyének végéhez a színésznő többszöri elvetélése vezetett, illetve a függőségei. 

Sok a rejtély a halála körül

Marilyn Monroe 1962. augusztus 5-én hunyt el 36 éves korában, halálának oka a feltételezések szerint gyógyszer-túladagolás volt, azonban – ahogy azt a Blonde-ban is érzékeltetik – a lehetséges öngyilkosság is szóba került. A toxikológiai jelentés szerint a halál oka barbiturátmérgezés volt, továbbá megállapították, hogy a színésznő szorongás kezelésére használt Nembutalt, valamint nyugtatóként ható klór-hidrátot nyelt le. Bár Monroe haláláért a túladagolást tették felelőssé, máig számos összeesküvés-elmélet létezik a rejtélyes halálesettel kapcsolatban.

(Borítókép: Marilyn Monroe 1954-ben. Fotó: Baron/Hulton Archive/Getty Images)