Rúzsa Magdi elvonul

225757
2022.10.04. 21:37
Rúzsa Magdi februárban adott életet hármas ikreinek, és következő hónapjait is arra szeretné szánni, hogy gyermekeivel legyen, így a közeljövőben nem vállal több fellépést.

Amint arról az Indexen is beszámoltunk, az énekesnő február 1-jén adott életet hármas ikreinek. Három gyerek mellett természetesen nem egyszerű az élet, így Rúzsa Magdi élete is fenekestül felfordult. Áprilisban egy interjúban arról beszélt, hogy a babák nagyon édesek, de az öröm ellenére kemény egyszerre három kicsivel boldogulni, még állandó segítséggel is.

A babázás mellett is dolgozik

Éppen ezért a teljes családot beszervezték a picik körüli teendők ellátásába, a nagymamák például felváltva főznek nekik. Az énekesnő ennek ellenére igyekezett megállni a helyét a munkában is, nem sokkal a szülés után videóklippel jelentkezett és már ekkor is a nyári szezonra készült. Első nagykoncertje júliusban volt Budapesten, a Campus Fesztiválon pedig színpadot robbantott.

Nem egész két hete írtunk róla, hogy az énekesnő gyermekei, Lujza, Keve és Zalán elindultak a keresztség útján, amiről az énekesnő közösségimédia-oldalán posztolt képet, és élete egyik legszebb napjának nevezte a keresztelőt.

Egy ideig nem áll színpadra

Utolsó fellépését a pihenője előtt az Ötöslottó Szuperkoncerten vállalta, ahol a Blikknek adott interjút.

Azt figyeltem meg, hogy amikor egy-egy után hazamegyek, másnap azt érzem, hogy mindent bele tudok táplálni a kis mukijainkba

– válaszolta arra a kérdésre, hogy miképp egyezteti össze a koncerteket és a gyermeknevelést.

Arra a kérdésre, hogy a közel féléves szünetben mit csinál (legközelebb februárban láthatja majd a nagyérdemű az Aréna színpadján), azt mondta, hogy tudatosan alakították így a fellépéseket. Nyáron volt, hogy akár egy hétvégén két napot volt távol a gyerekektől, és ezt nemcsak fizikálisan, de érzelmi szempontból is nehezen élte meg.

Beszélt arról is, hogy februárig sem a pihenésről szól majd az élete, de három kisgyerekkel nem is lehet.

Egyszerűen össze kell kapjam magam, élem a napokat, megélem a pillanatokat, és majd pihenek, ha ötévesek lesznek

– felelte a lap kérdésére.

(Borítókép: Rúzsa Magdi. Fotó: Szabó Réka/Index)