Walesi hercegként tartott első nyilvános beszédében Vilmos II. Erzsébetről is megemlékezett

2022.10.05. 10:04
Vilmos walesi hercegként első, nyilvánosság előtt tartott beszédében megemlékezett II. Erzsébetről, emellett pedig felszólalt a vadon élő állatok és a környezet védelme mellett is.

II. Erzsébet angol királynő szeptember 8-ai halála után az azóta walesi herceggé avanzsált Vilmos első nyilvános beszédében felszólalt az orvvadászok által fenyegetett vadon élő állatok érdekében a United for Wildlife Global Summit keddi konferenciáján. Az alapítványt 2014-ben hozták létre a Királyi Alapítvány keretein belül – írja a People

Vilmos herceg beszédében megemlékezett a nagyszüleiről, Erzsébet királynőről és Fülöp hercegről, valamint Károlyról is, aki – mint mondta – sokat formált a természet iránti szenvedélyén. 

A természet az egyik legnagyobb értékünk. Ez egy olyan lecke, amit egészen kis koromban tanultam meg apámtól és nagyapámtól, akik mindketten elkötelezett természetszeretők és természetvédők voltak. Illetve a nagymamámtól is, aki nagyon sokat törődött a természettel

– mondta a walesi herceg.  

Veszteség idején jó az elért eredményekre gondolni, és azokra, akik ezt elérték. Ezért nagy vigasztalást jelent az, hogy jelentős előrelépések történtek a vadon élő állatok illegális kereskedelmének felszámolása érdekében

– tette hozzá. A királyi család az élére állt annak a kezdeményezésnek, amelynek célja az volt, hogy egyesítse a közlekedési, banki és kikötői hatóságokat annak érdekében, hogy összefogjanak az elefántcsonttal és más vadon élő állatok tetemével kereskedő bűnbandák ellen. Vilmos herceg szerint, bár a munkájuknak kézzelfogható az eredménye, még mindig nagyon sok munka van hátra. 

Remélem, ma mindannyian motiváltan távozunk innen annak érdekében, hogy folytassuk és fokozzuk ezt a munkát. Még mindig túl sok bűnöző hiszi azt, hogy büntetlenül cselekedhet, ezért túl sok élet pusztul el, ami miatt pedig fajok kerülnek a kihalás szélére

– mondta Vilmos herceg. A londoni Science Museumban megrendezett United for Wildlife Globális Csúcstalálkozón a magánszektor, a természetvédelmi szervezetek és a bűnüldöző szervek 300 képviselője gyűlt össze, hogy hangsúlyozzák a vadon élő állatok megmentésének és a veszélyeztetésükért felelős bűnbandák felszámolásának fontosságát.