András herceg leleplezésére készülnek, csúnya dolgok derülhetnek ki róla

GettyImages-1232242823
2022.10.06. 12:45
A királyi sarj egy friss dokumentumfilm szerint ismét megütheti a bokáját, mivel Jeffrey Epstein jobbkeze, Ghislaine Maxwell újabb leleplező információkat árulhat el róla.

II. Erzsébet fia, András herceg nagy kalamajkába keveredett annak köszönhetően, hogy egy amerikai nő, Virginia Roberts Guiffre szexuális zaklatással vádolta meg. A néhai uralkodó ennek következtében úgy döntött, királyi, illetve katonai címeitől is megfosztja őt. A zaklatási ügyben esküdtszék előtti tárgyalásra került volna sor, azonban a két fél végül meg tudott egyezni peren kívül. A megállapodás a hírek szerint 12 millió fontról szólt, ugyan ezt nem erősítették meg. Bár a herceg körüli botrány az utóbbi hónapokban kezdett elülni, a királyi sarjnak most ismét fájhat a feje – írja a Daily Mail.

Egy dokumentumfilm szerint, amelyben többek között Jeffrey Epstein kilenc áldozatának ügyvédje, Spencer Kuvin szólalt meg, az üzletember jobbkeze, Ghislaine Maxwell újabb információkat csepegtethet ki. Korábban már Epsteint és Maxwellt is összefüggésbe hozták a herceggel, mivel számtalanszor találkozott velük, képek is készültek róluk. Sőt, Guiffre állításai szerint Epstein több ingatlanában is lefeküdt a kegyvesztett királyi sarjjal, aki már az ügy kirobbanása óta tagad mindent

Mint arról a jogász beszámolt, a júniusban 20 év börtönre ítélt Ghislaine Maxwellnek, aki kerítőként több tucat fiatal lányt szerzett Epsteinnek, 2023 júniusáig kell együttműködnie az ügyészekkel, így további leleplezésekre készül. A 60 éves asszony jelenleg egy floridai börtönben tölti büntetését, azonban a hírek szerint fellebbezni kíván az ítélet ellen, továbbá szándékában áll együttműködni a szervekkel, hogy lerövidítse büntetését. 

Ő minden titok tudója. Ezzel még nincs vége a történetnek

– fejtette ki a Prince Andrew: Banished című, nemrég debütált dokumentumfilmben az ügyvéd.

Borzalmas embernek tartják

A produkcióban felszólaló királyi szakértők idiótának, elkényeztetett kölyöknek és narcisztikus személynek írták le a herceget, aki szégyent hozott a királyi családra, illetve a féltékenység, a vágy és a kapzsiság miatt szeretett volna Epsteinnel és Maxwell-lel barátságot kötni. Az alkotásban rajtuk kívül a palota korábbi dolgozói is nyilatkoztak, köztük Phil Dampier királyi szerző, aki hozzátette:

Soha nem dohányzott, nem kábítószerezett vagy ivott alkoholt, de a szex a gyengéje.

Helen Kirwan-Taylor újságíró szerint a herceg olyan életre vágyott, mint Epsteiné, ám ezt nem tudta finanszírozni az évi 350 ezer dolláros fizetéséből, ami jelenlegi árfolyamon körülbelül 149 millió forintra jön ki. Ezt azért kapta, mivel a királyi család aktívan dolgozó tagja volt. 

Mint azt Tina Brown, a The Palace Papers szerzője megjegyezte, Epstein birtokain a királyi sarj felszabadult lehetett.

András számára ez maga volt a mennyország. Zárt ajtók mögött kedve szerint viselkedhetett 

– magyarázta az író, aki szerint Epstein 2019-es letartóztatása egy gyomrossal is felért a herceg számára.

Az üzletember egy hónappal később elhunyt a börtönben, így a tárgyalás is félbeszakadt, és a reflektorfény a vele kapcsolatban állókra vetült, köztük Maxwellre és András hercegre. A királyi sarj azzal pedig csak rontott a helyzeten, hogy az eseményeket követően interjút adott a Newsnightnak. Brown szerint ez felért egy öngyilkos merénylettel, ahogy az sem segített, hogy mindenképp bíróságra akart menni a zaklatási üggyel. Ugyan eddig semmilyen bűncselekményben nem találták bűnösnek, a közvélemény elítélte őt, így rendesen megitta a levét a botránynak.

Paul Page, aki 1998–2004 között dolgozott a királyi családnál, arról is beszámolt a dokumentumfilmben, hogy mindnyájan el voltak képedve azon, hány nő látogatta a herceg Buckingham-palotában lévő lakrészét. 

Régebben azon viccelődtünk, hogy forgóajtót kéne tenni a hálószobájába

– mondta Page, majd megjegyezte, minden második nap más hölgy érkezett hozzá. A korábbi alkalmazott emellett igazi zaklatónak, egy borzalmas embernek írta le András herceget, aki vállalhatatlanul beszélt a személyzettel. 

(Borítókép: András herceg. Fotó:  Steve Parsons – WPA Pool / Getty Images)