Titokban ment férjhez a ValóVilág egykori műsorvezetője, Czifra Noémi

2022.10.06. 10:05
A tévés hét év együttélés után júliusban mondta ki a boldogító igent párjának, ráadásul pont kisebbik fia születésnapján.

Czifra Noémi – vagy ahogy sokan ismerték, Nóci  a ValóVilág első két szériájának műsorvezetője volt, így többeknek onnan lehet ismerős. A tévés most a Best magazinnak árulta el az örömhírt, miszerint a nyáron férjhez ment. Párjával már hét éve alkotnak egy párt, azonban most érkezett el az ideje annak, hogy hivatalosan is összekössék életüket. Czifra elmondása szerint a szűk családi körben megtartott polgári szertartásra júliusban került sor, amin egy kölcsönkért csipkeruhában jelent meg.

Nem volt jelen más, csak a két tanú és Simi, a fiunk. Viszont tudtuk, hogy néhány héttel később, augusztus 6-án a családdal és a barátokkal is bulizunk egy jót

– fejtette ki a műsorvezető, továbbá azt is megemlítette, hogy mindenki segített a készülődésben. A smink mellett ugyanis a dekorációt is a barátai hozták össze, ahogy a vőfély is az egyik ismerősük volt.

Mint mondta, a ruhája miatt viszont izgultak, mivel nem tartja magát „királynői alkatnak”, így nem jöhetett szóba minden. Bár egy internetes oldalon talált darab nagyon megtetszett neki, ám végül egy kölcsönkapott ruhában mondta ki a boldogító igent. A lagzira viszont már egyik barátnője varrta meg az öltözékét, aki egykor divattervezőként dolgozott, és a kedvéért 15 év után újra varrógéphez ült. 

Az esemény különlegessége volt az is, hogy a szertartás a tévés kisebbik fiának, Simonnak a születésnapján volt. 

 Ő lett a gyűrűhordozónk is, aki szerint olyan voltam, mint egy természettündér. Meg is hatódtam, amikor azt mondta, apa előtt meghajolok, anya előtt viszont letérdelek, olyan gyönyörű

– magyarázta Czifra a lapnak, aki férjével való megismerkedésük történetét is felelevenítette. Ahogy megjegyezte, egy kedvenc előadója koncertjére látogatott el, párja pedig a tetoválása miatt szólította le őt. 

Csak utólag árulta el, hogy egy álom alapján, alig pár nappal a megismerkedésünk előtt döntötte el, hogy napot, holdat és csillagokat varrat magára. Nekem is egy álom sugallta ugyanezt, csak még tizenhét éves koromban

– tette hozzá, bár ekkor még nem sejtette, hogy ők valóban összeillenek.