Mégsem halt meg Tupac? Malajziában élhet a gengszterrap fenegyereke

GettyImages-1125955705
2022.10.20. 10:36
A rapperhez több szálon köthető Suge Knight fia, Jacob Knight szerint az 1996-os hírekkel ellentétben nem halt bele az autólövöldözésbe Tupac Amaru Shakur, azaz 2Pac, aki állítólag jelenleg Malajziában éli mindennapjait.

Egy-egy híres és közismert ember halála kapcsán az évek során megannyi összeesküvéselmélet látott napvilágot, egyesek állítják, hogy Hitler a II. világháború végnapjaiban sikeresen Argentínába utazott, ahol még hosszú évekig élt, mások szerint pedig Michael Jackson, Diana hercegné és Oszama bin Laden sem halt meg akkor és úgy, ahogyan arról a hivatalos álláspont vélekedik. 

A listát szinte napestig lehetne folytatni, a sorba azonban most újra beállt a kilencvenes évek talán legnépszerűbb rappere, Tupac Shakur is, akinek halála körül a mai napig rengeteg a kérdőjel. 

Tupac Amaru Shakur 1996. szeptember 7-én este az MGM Grandben tartózkodott, ahol Mike Tyson és Bruce Sheldon összecsapását tekintette meg. A bokszmeccset követően még koncertet adott, azonban onnan már sosem jutott haza. Egy piros lámpánál ugyanis rálőttek az autójukra, Tupac tüdejét érte a golyó. A rappert ugyan kórházba szállították, azonban életét már nem lehetett megmenteni, szeptember 13-án meghalt. Nem ő volt azonban az állítólag a keleti és nyugati parti bandák közötti ellentét miatt végrehajtott leszámolás egyetlen elszenvedője, vele utazott a Death Row Records lemezkiadó – amely többek között Dr. Dre, Tupac és Snoop Dogg lemezeit is gondozta – alapítója, Suge Knight is, akit egy repeszdarab a fején talált el, ő azonban pár napot követően távozhatott a kórházból. 

Tupac barátjának fia tudja, hol van most 

Ezért is érdekes, hogy pont az azóta rács mögé került, egy másik gyilkosság miatt 28 éves börtönbüntetésre ítélt üzletember fia, Jacob Knight állt elő azzal, hogy Tupac – vagyis 2Pac – nem halt meg a kórházban, sőt állítja, jelenleg Malajziában él, és erre bizonyítékai is vannak. 

Először 2018-ban Instagram-oldalán beszélt arról, hogy Tupac Shakur életben van, azóta pedig szinte nem telt el úgy év, hogy ne jött volna elő újabb és újabb történettel. Volt, hogy azt állította, a rapper üzenetben szidta le, amiért elárulta, hogy életben van, máskor pedig olyan – vélhetően manipulált – képeket posztolt, amelyeken Tupac Beyoncéval vagy éppen 50 Centtel pózol, bizonyítva igazát. 

Suge Knight fia olyannyira biztos igazában, hogy azt állítja, az eredeti narratíva szerint 1996-ban meggyilkolt rapper továbbra is Malajziában él, elmondása szerint pedig egyáltalán nem használ kábítószert, ami azért is meglepő, mert Tupac közismerten függő volt. Amennyiben még ez sem lenne elég, Jacob Knight azt is tudni véli, hogy a rapper hamarosan egy új albummal térhet vissza a köztudatba, ami garantáltan nagy robbanás lehet – már ha lehet adni bármennyi hitelt is az elméleteknek. Állításait elmondása szerint bizonyítani is tudja Knight, azonban egyelőre nem akarja leleplezni azokat. 

Amikor ezt először nyilvánosságra hoztam, akkor az egész világ megállt. Mindenki azt kérdezte, mi folyik itt, egy nap alatt 200 ezer követőm lett. Én pedig mindig mondtam, hogy ez márpedig így van, igazat mondok

– idézi a LADbible Jacob Knightot.  

A külső szemlélők számára jogosan tűnhet úgy, hogy a férfi kamuzik, és csak egy kis hírnévre szeretne szert tenni, a rapper halálának homályos körülményei miatt és a tények ismeretének hiányában azonban egyik véleményen lévő oldalt erősítő személynek sem lehet maradéktalanul igazat adni – ezért is működnek ennyire jól az ilyen eseteknél az összeesküvés-elméletek. 

Michael Jackson őt másolhatta 

Talán nem is kell, hiszen a halálok kapcsán felröppenő összeesküvés-elméletek már hosszú évtizedek óta adnak csámcsognivalót az embereknek, elég csak Diana hercegné, Michael Jackson vagy éppen Osama Bin Laden halálára gondolni.

Talán mindenki emlékszik még foszlányokra arról, amikor bejelentették, hogy meghalt a pop királya, Michael Jackson. Az énekes 2009-es halála kapcsán hivatalosan orvosi mulasztást említenek a vizsgálatok, azonban sokak szerint mindez csak egy remekül megrendezett színjáték volt, Jackson pedig él és virul. 

Az énekes kapcsán számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot. Egyesek szerint Jackson azért színlelte a halálát, hogy

  • elkerülje a nyilvánosságot,
  • megszabaduljon az adósságaitól,
  • úgy élhessen, mint egy hétköznapi ember,
  • megússza a szexuális zaklatás vádjait.

Bármelyik verzió jogosságát is taglaljuk, az évek során az elméleteket gyártók körében tucatnyi – azonban meglehetősen vitatható – kép is terjedni kezdett, valaki a Jackson család összejövetelein vélte látni az énekest, míg mások szerint az egyik állítólagos barátjának adja ki magát, aki a rajongók szerint erősen hasonlít a halottnak tartott popikonra. 

Diana, Oszama bin Laden és Steve Jobs is köztünk lehet még?

A brit királyi család egyik – ha nem a legnépszerűbb – tagja Diana hercegné volt, akinek tragikus halála az egész világon hosszú hetekig  vezető hír volt. Egyesek azonban nem hullajtottak egy árva könnycseppet sem Dianaért, szerintük ugyanis az 1997-es baleset csak egy szimpla átverés volt, Diana pedig továbbra is életben van.

Ugyan nehezen elképzelhető, hogy a fiát, Harry herceget övező botrányok alatt, vagy éppen II. Erzsébet királynő halálakor könnyedén megbújva maradt volna az egykori hercegné, mégis időről időre előveszik az ő nevét is az összeesküvés-elméletek hívői. Ezek alapján Diana azért szervezte meg saját halálát, mert a nyilvánosság elől szeretett volna eltűnni, jelenleg pedig boldogan él egy kis szigeten egyiptomi férjével.

Talán kicsit kilóg a sorból, azonban Oszama bin Laden halálakor már az első percektől fogva firtatták, hogy az Egyesült Államok hadserege mégsem az évek óta üldözött vezetőt, hanem mást tett el láb alól 2011-ben. Egyesek szerint már 2001-ben, néhány hónappal a New York-i terrortámadásokat követő decemberben meghalt, mások szerint pedig az amerikaiak már jóval 2011 előtt kézre kerítették, csak a háború miatt nem hozták mindezt nyilvánosságra.

Az összeesküvés-elméletek között emellett van olyan, amely szerint jelenleg az USA mint besúgó alkalmazza, és az egyik hasonmását gyilkolták meg a SEAL emberei. Konkrét bizonyíték továbbra sincsen arra, hogy életben van, a bevetésen és az azt követően készült videófelvételek hitelességét többen is erősen vitatják. 

Bár az Apple-rajongók vélhetően úgy érzik, hogy ha Steve Jobs valóban eljátszotta volna a halálát, akkor nemcsak a lánya, hanem ő is biztosan színre lépett volna már egy-két iPhone-bejelentés közben, egyesek szerint azonban az almás cég egykori atyja biztosan nem halt meg. 2011-es halálhíre tagadhatatlan, hogy az egész világot megrázta, a legnépszerűbb összeesküvés-elméletek alapján azonban nem betegség végzett vele: úgy hiszik, azért rendezte meg a halálát, mert nem értett egyet a vállalat új irányelveivel.

A konteóhívek szerint Jobs vélhetően most Egyiptomban él, mert odavan az afrikai országért, olyannyira, hogy egyesek úgy tartják, még egy kijelölt sírhelyet is vásárolt magának a Királyok völgyében. Bizonyítékot esetében is felmutattak már, egy helyi, éppen kávét fogyasztó férfi fotójáról azt gondolják, hogy Jobs szerepel rajta. 

(Borítókép: Tupac Amaru Shakur. Fotó:  Raymond Boyd / Getty Images)