Tóth Gabi kendőzetlen bejegyzést írt a hányásról

2022.10.24. 19:35
A gyermeknevelésről írt vasárnap blogbejegyzést Tóth Gabi, amelyben kifejtette: a legnagyobb fóbiája a hányás.

Az énekesnő a Családbarát Magyarország Központ gyermekneveléssel foglalkozó oldalán nyilvánult meg. A bejegyzés elején előre figyelmeztetett arra, hogy „ez egy undi bejegyzés lesz”, merthogy „egy kisgyerek nem csak csupa szépség és csillámpónipuki”, majd ezután számolt be arról, hogy

a kislánya most – életében először – hányt. 

„Túl vagyunk életünk első hányásán Hannival” – írta a posztban, hozzátéve azt is, hogy nála ez azért gyenge pont, mert a hányás nagy fóbiája. „Most biztos sokan felszisszentek, hogy ugyan, ez már a sokadik fóbiád, Tóthgabi! De ha azt mondom, hogy inkább megyek fel egy felhőkarcoló tetejére egy emberekkel tömött liftben, miközben egy pók mászik rajtam, mint hogy végigasszisztáljak egy hányást, akkor sejthetitek, hogy ez a fóbiám hányadik a sorban” – írta erről.  Majd azzal folytatta, hogy mindezt azért írta le,

hogy mindannyian kellően tisztában legyetek azzal, mennyire hálás vagyok a Jóistennek, hogy az elmúlt közel három évben megkímélte ettől az élménytől Hannit és nem utolsósorban engem is. 

Tóth Gabi azt is leírta, hogy ez a fóbia még a gyerekkorából ered, amikor egy alkalommal egy napszúrás miatt három napig mindent kihányt. Hozzátette azt is, hogy szerinte most „a rá nem jellemző higgadtsággal” kezelte a lánya hányását.

Hannika amúgy evett azóta egy kiflit, és az már bent maradt, illetve ivott is, szóval ő már tényleg elfelejtette az élményt, de én még dolgozom rajta, és lássuk be, a takarítás közben még nehéz felejteni […]. Mindenesetre úgy érzem, hogy a »Tóth Gabi kendőzetlenül« még sosem volt ennyire helyénvaló az elmúlt években

zárta posztját az énekesnő.

(Borítókép: Tóth Gabi. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)