Meghalt Bruce Arnold

GettyImages-170900920
2022.10.31. 09:41
Hetvenhat éves korában Marin megyében meghalt Bruce Arnold, aki az Orpheus soft rock zenekar dalszerzőjeként és énekeseként szerzett magának hírnevet. Családja megerősítette a halálesetet, de a pontos dátumot és a kiváltó okot nem hozta nyilvánosságra.

A massachusettsi Worcesterben született Bruce Arnold 1967-ben alapította meg az Orpheust. A zenekar négy albumot és hat kislemezt készített az MGM és a Bell Records számára, köztük a Can't Find The Time című slágert is, amely a Billboard Hot 100-as listáján a 80. helyezést érte el 1969-ben.

Az Arnold által írt és énekelt Can't Find the Time című szám elhangzott az Én és én meg az Irén című, 2000-ben bemutatott amerikai filmvígjátékban a Hootie & the Blowfish feldolgozásának köszönhetően.

Ebben a filmben szerepelt Jim Carrey, Renée Zellweger és Chris Cooper is.

Az Orpheus olyan előadókkal és zenekarokkal lépett fel a hosszú évek során, mint a The Who, a Cream, Janis Joplin, a Led Zeppelin, a Lovin' Spoonful vagy a Blood, Sweat & Tears.

Arnold zenekaruk stílusáról a következőket mondta 2012-ben a Marin Independent Journal című kaliforniai lapnak: „Mindig középen álltunk. Senkinek sem akartunk megfelelni. Az Orpheus nem úgy játszott, mint a legfelkapottabb bandák. Egyediek voltunk, a saját utunkat jártuk.”

Bruce Arnold 1975 és 1987 között az  Open Doors nevű, amerikai újkeresztény hátterű vallási szervezet egyik  kaliforniai gyülekezetének pásztora volt.

Chuck Norris is megemlékezett róla

Chuck Norris is megosztotta gondolatait, emlékeit Arnoldról a Marin Independent Journalnak a dalszerző halálát követően.

Tehetségét Istentől kapta, mindez megmutatkozott a dalírásban, az éneklésben és a gitározásban is. Ő volt a legalkalmasabb személy Krisztus evangéliumának terjesztésére. Emlékét megőrizzük, és tudjuk, hogy szerető családja továbbviszi a zenéjét és üzenetét.

Az Orpheus az elmúlt időszakban egy új album elkészítésén dolgozott, amely a zenekar több mint ötvenéves fennállásának dalait gyűjtötte össze, Bruce Arnold azonban már nem érhette meg a megjelenést.

A dalszerzőt felesége, Judy, fiai, John Mark, Oliver és Gray, lánya, Erin Fish, valamint testvére, Les Arnold Jr. gyászolják.

(Borítókép: Az Orpheus soft rock zenekar fellép a Modern Művészetek Múzeumának szoborkertjében 1969. augusztus 1-jén. Fotó: PoPsie Randolph/Michael Ochs Archives/Getty Images)