Kanye West Hitlert magasztalta a munkahelyén
További FOMO cikkek
- Lisa Marie Presley két hónapig otthon tartotta fia holttestét
- Tízezrével ölik le a marhákat, és senki nem tudja, ki a felelős
- Annyira túlfűtött lett az erotikus jelenet, hogy a színészeket senki sem tudta leállítani
- Új hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról
- Mindenki kedvenc színésznője, akin sosem csámcsog a sajtó
Hat olyan személy, aki az elmúlt öt évben Kanye Westtel dolgozott együtt, vagy látta őt szakmai környezetben, azt mondta, hogy hallotta, amint az amerikai rapper Adolf Hitlert dicsérte, vagy összeesküvés-elméleteket említett a zsidó emberekről.
Közülük hárman korábbi alkalmazottak vagy munkatársak, és azt mondták, hogy a zenész többször is használt antiszemita kifejezéseket. A másik három ember azt mondta, hogy 2018-ban egy interjú közben antiszemita tirádába kezdett – írja a Sky News.
Beszámolóik azt sugallják, hogy Kanye West évek óta több esetben használt szűk körben ilyen nyelvezetet, mint a nyilvánosság előtt, viszont a közelmúltban interjúkban és a közösségi oldalakon tett antiszemita megjegyzései napvilágot láttak, aminek következtében üzleti partnereinek zömét elveszítette, és kitiltották az Instagramról. Legutóbb az Adidas adta ki az útját antiszemita kijelentései miatt, ami a keresete jelentős részét képezte.
Várta, hogyan reagálnak antiszemita kijelentéseire
Ryder Ripps művész 2014 és 2018 között dolgozott együtt a rapperrel, és azt mondta, hogy többször is emlékezett arra, amikor West 2018-ban a találkozóikon pozitív hangnemben beszélt Hitlerről és a nácikról, vagy zsidóellenes összeesküvéseket említett.
Arról beszélt például, hogy „a nácik jók a propagandában” – mondta Ripps, aki több olyan esetre is emlékszik, amikor West azt állította, „a zsidóknak vannak kódjaik”.
Egy másik volt alkalmazott, aki három évig dolgozott Westtel, elmesélte, hogy tanúja volt annak, hogy Hitlert és a nácikat dicsőítette.
Úgy éreztem, mintha körülnézett volna, hogy lássa, hogyan reagálnak az emberek. Többször bedobott egy ilyen mondatot: »Én még Hitlert is szeretem«, aztán szünetet tartott, hogy lássa, hogyan reagálnak a többiek
– mondta a volt alkalmazott.
A volt alkalmazott azt állította, hogy West 2018-ban egy ruházati projektről szóló megbeszélésen dicsérte Hitlert – azt mondta, hogy „voltak jó tulajdonságai”, és hogy „nem volt olyan rossz”.
(Borítókép: Ronald Martinez/Getty Images)