Szupergazdag arabokkal és afrikaiakkal támad a Netflix

Idén már írtunk a Netflixen eddig megtalálható két gazdagrealityről: a Los Angelesben letelepedő ázsiai elit eddigi két évada mellett betekintést nyerhettünk a barcelonai „előkelőségek” mindennapjaiba is. Ezek fényében roppant kíváncsiak voltunk hát, mit tartogathat még magában ez a műfaj, miben lesz más a sztori Dél-Afrikába vagy a Perzsa-öbölbe átültetve. Le is lőjük akkor itt már a cikk elején a poént: semmiben.

A koncepció pont ugyanaz, mint minden ilyen formátumnál. Van egy részben összeszokott, részben a szerkesztők által összeszoktatott baráti társaság, és persze bonyodalmak, intrikák és válságok. Ezekből a legnagyobb is kb. vihar a biliben fontosságú, de a szereplők mégis hatalmas intenzitással élik őket meg. A néző nem tudja eldönteni, hogy ezeknek az embereknek tényleg ennyire semmi dolguk sincs az életben, vagy a problémamegoldó képességük 30-50 évesen is egy tinédzserével vetekszik.

Akkor lesz második gyerek, ha lesz mellé nagyobb ház is

Ez nem egy ok-okozati összefüggés, nem azért kell még pár pluszszoba, mert valami kulipintyóban szorong a család a Palm Jumeirah mesterséges szigeten, Dubaj legelőkelőbb lakóövezetében. Egyszerűen csak a feleség dizájner ruhái nem férnek már el a gardróbszobában, így a sorozat rögtön azzal indul, hogy kiszórja a férje szekrényének tartalmát a földre, és ultimátumot ad neki: majd akkor szül kis testvért, ha a megdöbbenéstől pislogó férj megvesz egy ennél nagyobb házat egy komplett gardróbszinttel. Ez az alapfelütés nagyjából az egész show-nak megadja a tónusát, pont ilyen kapcsolati traumák miatt áll benne olykor-olykor a bál.

A szereplők döntő része nem helyi, csak betelepülő, ki főállású feleség, ki lemezlovas, ki vállalkozó, ki helyi celebritás, ki ingatlanügynök – aki inkább magát adta el az ügyfélnek a ház helyett. Ami közös bennük, hogy méregdrága ruhákban, kiegészítőkkel és kocsikkal csapatnak, bár élünk a gyanúperrel, hogy ebben azért vaskosan benne van a készítők keze is. A fentebb említett hölgy például egy szülinapi partira a Bulgari valaha volt legdrágább ékszerkollekciójából választ nyakéket, és a szeme sem rebben, amikor az eladó közli vele a 10,3 millió dirhamos árat – ami mindössze 130 millióval van 1 milliárd forint fölött.

Persze, abban semmi furcsa nem lenne, ha a cégek befizették volna magukat a sorozatba, a helyi Palazzo Versace luxushotel és úgy általában a Versace meg a Dolce & Gabbana márka is felülreprezentált, alig hinnénk, hogy a Netflix ingyen csinálna bármely cégnek ekkora reklámot. És arra is kíváncsiak lennénk, hogy Dubaj városa mennyit fizethetett a promócióért, hogy bejátsszák a gyönyörű vágóképeket, és az ingatlanirodát vezető egyik szereplő bemondja többször is, mennyire jó befektetés most ingatlant vásárolni itt.

Érdekes, a sorozat egyik központi konfliktusa mégis az, hogy a jómódban élők a háta mögött kibeszélik a csapat egyik tagját, egy híresebb influenszert, hogy az miért fogad el márkáktól ruhákat reklámcélból, miért nem veszi meg inkább őket. Ez olyan kardinális kérdés, hogy az interjúzás közben egyébként decensnek, kifinomultnak mutatkozó nők nem restellnek egymással ordibálni emiatt a sivatagban. A sorozat legtöbbet elhangzott szava kétségkívül a „fake”, azaz hamis. Ezt egymásra mondják akár emberi, akár anyagi értelemben, jól bemutatva igazából önmagukat is: a show-ban szereplő újgazdagok tekintélyes része roppant bizonytalan a saját identitásában, hogy ki is ő valójában.

Afrika a luxusipar új felvevőpiaca

Egy ideje már ácsingóznak a luxusmárkák a szubszaharai régióra, ha bár a nyugati köztudatban még mindig éhező gyerekek jelennek meg az ember lelki szemei előtt, ha Fekete-Afrikára gondol. A valóság azonban az, hogy Tanzániától a Dél-afrikai Köztársaságig rengeteg az újonnan meggazdagodott, akik lelkes vásárlói a nagy márkáknak.

Egy ilyen baráti társaság életébe kapunk bepillantást, de még a 7 részes széria 3. epizódjában sem tudjuk minden szereplőről, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkozik. Annyit látunk csak, hogy pont ugyanolyan extravagáns és méregdrága ruhákban járnak, mint dubaji „kollégáik”, és pont olyan kicsinyes civódásokkal és nagy érzelmi kitörésekkel telnek a napjaik, mint amazoknak. Ami azonban náluk egy érdekes társadalmi kérdést is felvet, hogy egy olyan kontinensen lakva mórikálják most magukat a világplénum előtt, ahol tényleg sok a szociális probléma.

Persze, a felvetés önmagában is érdekes, hogy vajon az ennyire rongyrázó luxusélet megmutatása mennyire lesz elfogadott hosszú távon, amikor a világ nagy részén az emberek – immár a szélesebb középosztály is – egy újfajta megélhetési válsággal kénytelenek szembenézni. Amikor alapvetések dőlnek meg, olyan megkérdőjelezhetetlen tabuk, mint a komfortos, meleg otthonhoz vagy a változatos, kiegyensúlyozott táplálkozáshoz való „jog”. Amikor a társadalom jelentős részének kell azt számolgatnia, hogy hónap végén belefér-e még a gyümölcs vagy egy drágább pékáru, egyszerűen irritálóan fog hatni, ha egyesek meg az Instagramon vagy a Netflixen turkálják majd unottan a 11 fogásos fine dining menüt.

Még akkor is, ha mások életét kukkolni sokak számára egyébiránt érdekes és szórakoztató. És akkor is, ha feltételezzük, hogy az illető igazából „fake”, pont úgy kelti a hamis milliomos illúzióját, mint a két reality bizonyos szereplői.

A szerző luxusszakértő.

(Borítókép:  Mosa Hlophe / Netflix)